Lerakót avattak Görcsönyben
2008. június 26. csütörtök 18:20

A Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program és az egyéb hasonló jellegű nagyprojektek megvalósulásának elhúzódása, valamint a térségi hulladéklerakók megtelése indokolta, hogy sajáterős beruházásból a BIOKOM Kft. létrehozzon egy új, modern, eu-konform, a XXI. század kihívásainak, előírásainak mindenben maximálisan eleget tevő regionális hulladéklerakót Görcsönyben.
A BIOKOM fontosnak tartja, hogy a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Projekt keretében megvalósuló Kökényi Hulladékkezelő Központ jövőbeni megépüléséig is biztosítani tudja korszerű, környezettudatos módon a lakossági szilárdhulladék kezelését.
A kommunális hulladék főként Pécsről, valamint a környékéről érkezik majd az új létesítménybe, amelynek elhelyezkedése, Pécshez való közelsége teszi ezt lehetővé. A helyszín geológiai szempontból is kiválóan alkalmas volt a beruházásra, a terület plusz adottsága, hogy régen anyagbánya is volt, így nagyon jó vízzáró tulajdonságokkal rendelkezik. Ráadásul a terület régebben is hulladéklerakóként működött, amelynek felszámolása és rekultiválása az új projekt megvalósításával párhuzamosan zajlik.
A 200 millió forintos új beruházás kapacitása 300.000 köbméter, az első két ütem megvalósulása után ekkora térfogatmennyiség helyezhető el - tömörítve - a hulladéklerakóban. (Ma az első ütemet avatták.) Figyelembe véve a hulladéktermelési szokásokat, ez az óriási kapacitás is csupán 3-4 évre lesz elegendő, azaz várhatóan 2011-re vagy 2012-re fog megtelni.
Ezt követően szükségessé válik a lerakó bezárása, majd rekultiválása (hermetikus bezárása, két méter vastagon termőfölddel történő befedése, stb.), azaz a természet visszakapja azt, ami az övé volt. A rekultiválást követően a helyszín kiválóan alkalmas lesz többek között szabadidős tevékenységekre, legeltetésre, majd a terület a Görcsönyi Önkormányzat kezelésébe kerül vissza.
A teljes beruházás költsége 200 millió forint, amelyet a BIOKOM Kft. önerőből valósít meg, minden egyéb támogatás nélkül. Ebből az első ütem költsége 120-130 millió forintot tesz ki, a második ütemé várhatóan 70 millió forint lesz. A kettes ütem építését jövő év második felében indítja el a cég.
Forrás: BIOKOM Kft.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, napsütéses...
- Drogkereskedőket ítéltek el jogerősen...
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...
- Orbán Viktor: a tét Magyarország...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Először értékelik pontozással a...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Hármas karambol történt a 6-os főút...