Rendhagyó évaddal folytatódik a férfitalálkozók sorozata
2026. április 10. péntek 07:56

2026 szeptemberében immár a hatodik évadába lép a Pécsi Egyházmegye nagy sikerű férfitalálkozó-sorozata. A Felföldi László megyéspüspök által életre hívott kezdeményezés az eddigi hagyományokat követve ismét négy kiemelt témát jár körbe, témánként kilenc helyszínen, ám az idei programstruktúra egy rendhagyó elemet is tartogat: az egyik sorozat kizárólag a hölgyeknek szól.
A rendezvénysorozat középpontjában továbbra is a férfilét sorskérdései állnak, az idei tematika azonban a családi egységet és a női lélek mélységeit is górcső alá veszi. A szervezők célja, hogy a családot összetartó női szerepeket, valamint a női lélek nehézségeit két különböző aspektusból - a férfiak és a nők szemszögéből is - megvilágítsák. Ennek jegyében a találkozó szakít az eddig megszokott formával, a második témára ezúttal kizárólag nőket várnak.
„A második téma közkívánatra kizárólag a hölgyeké, a feleségeké, édesanyáké és a fiatal lányoké. A téma a nőkről szól, női előadóktól és csak nőknek" - vezette fel a programot Felföldi László püspök az ötödik évad zárórendezvényén, Pécsett.
A főpásztor kiemelte: a cél az, hogy a férfitalálkozók rendszeres férfi résztvevői mellett családtagjaik is bekapcsolódjanak a párbeszédbe, lehetőséget teremtve arra, hogy a hallottakat később otthon, családi körben vitassák meg.
A női fókuszú alkalmat követően a sorozat visszatér az eredeti kerékvágásba. A harmadik és negyedik blokkban ismét a férfiaké lesz a terep, ahol a szerzetesrendek és lelkiségi mozgalmak küldetését, valamint a plébániai közösségek építésének lehetőségeit járják körbe a résztvevők.
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rendhagyó évaddal folytatódik a...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Bankkártyát találtunk a Kossuth téren...
- Baranya-szerte folytatják a...
- Tovább csökken szerdától az...
- Életét veszítette egy magyar...
- Szalontai Csongor vehette át a Csikor...
- Eltűnt egy tizenkét éves kislány...
- Faggyal, havazással és széllel...

