Programokkal készülnek a jubileumi évre a pécsi baptisták

Programokkal készülnek a jubileumi évre a pécsi baptisták Pécsett 1884-től kezdődően indult el a baptista misszió. 1889. szeptemberében történt az első pécsi hitvalló bemerítése, mely eseményt az első pécsi baptista gyülekezet megalakulásaként tartunk számot. Így tehát 2019-ben kettős jubileumot is ünnepelhetnek: 135 éve indult a baptista misszió, és 130 éve létezik baptista gyülekezet Pécsett, ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön a városházán.    A Baptista Szeretetszolgálat immár több mint 20 éve végzi világszerte karitatív szolgálatát, hazánkban szociális és oktatási intézmények fenntartásával,...

Tóth Bertalan és pécsi társai a kirekesztés oldalára álltak a Fidesz szerint

Tóth Bertalan és pécsi társai a kirekesztés oldalára álltak a Fidesz szerint A Fidesz pécsi csoportja csütörtökön kiadott közleményében megdöbbentőnek tartja, hogy Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s politikus véleményét, amely szerint patkányoknak minősülnek a Fidesz szavazói, a pécsi szocialisták is csendben elfogadják és támogatják.  "Felszólítjuk az MSZP pécsi kötődésű elnökét, Tóth Bertalant és pécsi politikusaikat, pécsi csoportjukat, mielőbb határolódjanak el párttársuk kirekesztő kijelentésétől! Tóth Bertalan, volt pécsi szocialista alpolgármester jelenleg az MSZP elnöke. E tisztségében egy egyszerű és gyors válasszal kellett volna...

Pécs után Mohácson folytatják a határvadászok toborzását

Pécs után Mohácson folytatják a határvadászok toborzását A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja kedden Pécsett, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában várta a határvadász-képzés iránt érdeklődőket.  A résztvevők a jelentkezés, a felvételi eljárás és a képzés részleteiről kaptak információkat a rendőröktől.A toborzás 2019. május 7-én 9 órától Mágocson, a Közösségi Házban, május 9-én 13 óra 30 perctől Mohácson, a Tesco Bevásárlóközpontban folytatódik.A határvadász-képzéssel kapcsolatban bővebb tájékoztatást kaphatnak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon lévő toborzó irodában.

Fűrésszel próbált bringát...

Fűrésszel próbált bringát lopni, elkapták a rendőrök A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy lezárt kerékpárt akart ellopni Pécsett,...

Újra pályázni lehet a...

Újra pályázni lehet a fűtési rendszer korszerűsítésére, 750 ezer forint támogatás is járhat Ismét meghirdeti az Otthon Melege programot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), ezúttal a fűtési rendszer...

Ballagási felvonulás miatt...

Ballagási felvonulás miatt korlátozzák a forgalmat Pécsett Ballagási felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz csütörtökön Pécsett.    A Baranya Megyei...

Takarékbankos? Akkor...

Takarékbankos? Akkor hétfőig mindenképpen várnia kell a bankolással A Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., valamint a B3 Takarék Szövetkezet egyesülésével május 6-án elindul a...

Két suhanc akart rabolni...

Két suhanc akart rabolni Pécsett, elfogták őket A pécsi rendőrök három órán belül elfogták azt a 15 éves fiút és 18 éves társát, akik ki akartak rabolni egy férfit az...

Közös európai minimálbérről...

Közös európai minimálbérről fantáziált Demeter Márta Pécsett A nemzetgazdaságok teljesítőképességével arányos, közös európai minimálbér bevezetését és közös szociális minimum kialakítását...

Pécsi panelek erkélyén költ két vércsepár

Pécsi panelek erkélyén költ két vércsepár A pécsi Kertvárosban két helyen is megfigyeltek virágládában költő vörös vércséket.  A madártani egyesület baranyai csoportjának közlése szerint az egyik pár a 6. a másik a 8. emeleti erkélyen kirakott ládában telepedett meg. A lakóktól eddig még nem érkezett panasz a madarakkal kapcsolatban, ezért bíznak abban, hogy megértéssel viselik a jelenlétüket.  Az erkélyek fölötti részek lezárásával a vércsék részben kiszorulnak a hagyományosnaknevezhető városi fészkelőhelyekről. Úgy tűnik, a 6-10. emeleteken kirakott virágládák pótolják a hiányt, a vércsék kihasználják ezeket...

Késsel támadt egy férfire egy nő Pécsett az utcán

Késsel támadt egy férfire egy nő Pécsett az utcán Egy nő megvágta vitapartnerének arcát, a fia pedig betörte a sértett kocsijának ablaküvegét. A pécsi rendőrök a helyszínen elfogták őket.    Pécsett, az utcán keveredett szóváltásba egymással egy 62 éves pécsi nő és egy 50 éves bonyhádi férfi kedden 18 óra körül. A vita közben a nő a nála lévő késsel megvágta az állán a férfit, aki ezután beült az autójába, azonban induláskor egyet még rúgott a nő felé. Ezt látta a nő 26 éves fia, és betörte a távozni szándékozó férfi autójának ablaküvegét.A rendőrök a helyszínen elfogták a nőt és a fiát, majd előállították és...

Elképesztő: Mohácsot tartja az egyik legkorruptabb városnak egy német - Itt a válasz

Elképesztő: Mohácsot tartja az egyik legkorruptabb városnak egy német - Itt a válasz Egészen elképesztő hírről számolt be a balliberális sajtó: egy brit folyóiratban megjelent cikk szerint a települési közösségek töredezettsége és a korrupció közötti összefüggéseket talált a magyar vidéket kutató Johannes Wachs német matematikus, aki arra a megállapításra jutott, hogy Mohács az egyik legkorruptabb magyar város. A mohácsi önkormányzat közleményben utasította vissza a vádaskodást.   Elsőként - aztán több másik balliberális kiadvány is átvette a hírt - a Klubrádió számolt be egy német matematikus, Johannes Wachs és társai által a brit királyi akadémia...

Szerdán a munkaszüneti...

Szerdán a munkaszüneti napoknak megfelelően járnak a buszok Május 1-jén, szerdán a Tüke Busz Zrt. autóbuszai a munkaszüneti napokra meghirdetett menetrend szerint közlekednek....

Családi majálisra várják a...

Családi majálisra várják a pécsieket a Balokányba, hétvégére is jutnak programok Csónakázás, állatsimogató, ugrálóvár és színpadi produkciók - ez csupán néhány elem abból a programkavalkádból, amit május...

Az Ön cége is szerepet...

Az Ön cége is szerepet kaphat a Paks II. beruházásban – Minden részlet kiderül a Vállalkozók Napján Idén május 3-án rendezi meg a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány (BMVK) a Vállalkozók Napját Szentlőrincen. A...

Orosz embercsempészek...

Orosz embercsempészek segítették a Baranyában elfogott migránsokat - Videó! Négy orosz állampolgárságú férfit gyanúsítanak azzal, hogy a hétfőn Drávaszabolcs térségében elfogott 25 migráns külföldre...

Személyi kölcsön alacsony...

Mindenki arra törekszik, hogy az életben előbbre jusson. Vannak a társadalomban olyan értékek, amelyeket szinte mindenki birtokolni szeretne. Ilyen a tanulmányok befejezése után egy jó...

Egy nehéz nap éjszakája:...

Egy nehéz nap éjszakája: két embert kirabolt, s egy trafikkal is próbálkozott egy férfi A Pécsi Törvényszék kedden lényegében helybenhagyta a járásbíróság korábbi ítéletét, így kétrendbeli rablás, kifosztás és...

Tárgyalást tartanak az áldozata holttestével lakó férfi ügyében

Tárgyalást tartanak az áldozata holttestével lakó férfi ügyében A Pécsi Törvényszék kedden előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, aki leszúrta lakótársát, majd egy hónapig egy szobában lakott áldozata holttestével. A vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, azonban a bíróság a vádlott beismerő vallomását nem fogadta el, az ügyet 2019. május 28.-án 9 órára tárgyalásra tűzte. A tárgyaláson a tanúk, szakértők meghallgatása várható.    A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott férfi és a sértett férfi régi ismerősök voltak, huzamosabb ideje egy pécsi, négylakásos társasházban laktak. A négy lakás közül...

Átadták a horvátoknak a Baranyában elfogott migránsokat

Átadták a horvátoknak a Baranyában elfogott migránsokat A magyar rendőrök átadták a horvát hatóságoknak a korábban Drávaszabolcs térségében elfogott migránsokat.    Ahogy arról korábban beszámoltunk, 25 határsértőt fogtak el a rendőrök hétfőn 0 óra 30 perckor Drávaszabolcs térségében. A Horvátországból illegálisan érkezett 25 férfi afgán állampolgárnak vallotta magát. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.A rendőrök a migránsokat előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, majd meghallgatásukat követően a mai napon 10 órakor a...

Idén is díjazták a Pécsi Balett művészeit a tánc világnapján

Idén is díjazták a Pécsi Balett művészeit a tánc világnapján Uhrik Dóra A táncművészetért' díjat, Matola Dávid Az évad legjobb férfi táncművésze díjat kapta a Müpában, a tánc világnapi gálaesten.   A Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház által szervezett tánc világnapi gálaesten hétfőn adták át a hazai táncszakma legrangosabb elismeréseit a Müpában.   Uhrik Dóra ügyvezető munkásságát A táncművészetért díjjal ismerték el, Matola Dávid magántáncos "Az évad legjobb férfi táncművésze" díjat kapta. Ujvári Katalin, a Pécsi Balett magántáncosa március 15. alkalmából kapott Harangozó-díjat. Fekete...