Egy újabb pécsi drogdílert küldött előzetesbe a bíróság
2019. július 23. kedd 09:32

A Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy gyanúsított letartóztatását jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt.
A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított férfi közelebbről nem tisztázható időponttól, de legalább 2019. január 16. napjától kezdődően elfogásának napjáig kábítószernek minősülő anyagokat vásárolt és azokat anyagi haszonszerzés céljából Pécsett továbbértékesítette.
A nyomozó hatóságok a gyanúsított lakóhelyén új pszichoaktív anyag, illetve kábítószer előállításához használatos növényi anyagot (orvosi zilizt), valamint egyéb, a kábítószer készítéséhez szükséges eszközöket, továbbá a gyanúsított ruházata közé a szekrénybe rejtve közel 1 millió forint készpénzt foglaltak le.
A bíróság szükségesnek találta a büntetett előéletű gyanúsított letartóztatásának elrendelését, mivel a bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, a még ki nem hallgatott tanúk és potenciális gyanúsított társak jogellenes befolyásolásával a bizonyítást veszélyeztetné, illetve hasonló, vagy más szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
A végzés nem végleges, mivel a végzés ellen a gyanúsított fellebbezéssel élt, továbbá a gyanúsított az ülésen jelen nem levő védőjének esetleges fellebbezése bejelentésére három napon belül van lehetősége.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Több mint tizennyolcezren...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...
- A Pécsi Nemzeti Színház homlokzatán...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...

