Megvertek és kiraboltak egy fiút Pécsett, a Lánc utcában
A rendőrök egy Pécsett elkövetett rablással kapcsolatban kérik az állampolgárok segítségét. A Pécsi Rendőrkapitányság rablás miatt folytat nyomozást. A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. április 13-án 13 óra körül Pécsett, a Lánc utcában többen megtámadtak, bántalmaztak egy 15 éves fiút, majd erőszakkal elvették a kabátja zsebében lévő pénzt.Az elkövetéskor egy férfi megállt egy szürke, régebbi évjáratú járművel a helyszínen, majd rádudált az elkövetőkre, akik ezután elszaladtak. Az ismeretlen férfi ezt követően az elkövetők után szaladt, majd a sértettel is...
Magnus Aircraft: elkészül a nyár második felére a pécs-pogányi kompozitelem-gyártó üzem
A nyár második felére készül el a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőgépgyárát is kiszolgáló, több mint 5000 négyzetméteres kompozitelem-gyártó üzeme - közölte a cég vezetősége a beruházás helyszínén csütörtökön megtartott bokrétaünnepen. A Magnus 1900 négyzetméteres összeszerelő üzeme és 300 négyzetméteres irodahelyisége mintegy 3 milliárd forintos beruházással épült fel. A létesítményrészben tavaly október végén indult el a termelés. Figura Zsolt beruházásért felelős operatív igazgató az ünnepségen mondott köszöntőjében kiemelte: az épülő...
Szobor is őrzi majd Baranya első díszpolgára, Báling József emlékét a szülőfalujában, Fekeden
Június 16-án avatják fel szülőhelyén, Fekeden Báling József egész alakos bronzszobrát a templomkertben. A Dunántúli Napló egykori főszerkesztő-helyettese 2005-ben elsőként nyerte el a Baranya Megye Díszpolgára címet, de kiérdemelte Pécs Kulturális Díját is. Egykori kollégái szerint minden idők legjobb szerkesztője volt. - Báling József tisztelői kezdeményezték a szobor felállítását - tájékoztatta lapunkat Schmidt Zoltán, a Baranya Megyei Német Önkormányzat alelnöke. - Egy egész alakos bronzszoborról van szó, Nyári Zsolt alkotása. A művet közösségi összefogás...
Lemondásra szólította fel...
Önkormányzati képviselői mandátumáról való lemondásra szólította fel Kunszt Mártát, a Demokratikus Koalíció (DK) pécsi elnökét...
Mobilt talált a buszon,...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki a buszon talált egy mobiltelefont, azonban azt nem adta...
Érettségi vizsgaelnököket...
A Baranya Megyei Kormányhivatal az érettségi vizsgaelnökök számára felkészítő szakmai napot tartott Pécsett, a Baranya Megyei...
Úgy tűnik, nem lesz helyi...
A Helyi Választási Bizottság első fokon elutasította az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) helyi népszavazási kezdeményezését...
Kigyulladt egy mosógép egy...
A megyeszékhely hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat. Mosógép égett egy négyemeletes társasház egyik lakásában...
Mozart legismertebb...
Mozart legismertebb operáját, A varázsfuvolát tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) német nyelven, magyar...
Felébredtek téli álmukból a denevérek, már vadásznak éjjelente
A tavasz beköszöntével felébredtek az eddig téli álmukat alvó denevérek is. Egyre több szárnyas rovarvadásszal találkozhatunk alkonyatkor városban, falun, erdőn egyaránt. A téli álomból ébredve a denevérek kis ideig még a téli szálláshelyük közelében tartózkodnak, és erőt gyűjtenek a tavaszi vonulásukhoz. Éjszakai rovarokból pótolják az 5-6 hónapos alvás során elveszített energiát, majd nyári szálláshelyeik felé veszik az irányt, ahova körülbelül április végén érkeznek meg. A vonulásuk a madaraktól eltérően nem függ az égtájtól, nyári tartózkodási helyük...
Súlyos bántalmazás történhetett a mozsgói otthonban, ápolók verhették az időseket
Súlyos bántalmazás történhetett a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonában - mondta az Emberi Erőforrás Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten újságíróknak. Fülöp Attila kijelentését arra alapozza, hogy eljutott hozzá három videófelvétel, amelyen jól látszik, hogy az intézmény két dolgozója bántalmazza az ellátottakat. Az államtitkár elmondta, az elmúlt napokban a sajtóban vélelmezett, de súlyosnak tűnő állítások hangzottak el a mozsgói bentlakásos...
Farmert próbált lopni egy fiú egy pécsi üzletből
Nadrágot akart lopni egy 16 éves fiú az egyik pécsi üzletből, azonban lebukott. A rendőrségre kedden 16 óra 16 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy pécsi bevásárlóközpont üzletében lopás történt. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 16 éves drávaiványi fiú egy farmernadrágot próbált meg ellopni az üzletből az áruvédelmi eszköz eltávolításával. A rendőrök a fiatalt előállították a rendőrkapitányságra, gyanúsítotti kihallgatására a későbbiekben kerül sor.Ellene lopás miatt indult nyomozás a Pécsi Rendőrkapitányságon.
Élőben közvetítik a húsvéti...
Az idősekre, a mozgáskorlátozottakra és betegekre való tekintettel a Pécsi Egyházmegye élőben közvetíti a Pécsi...
Piszkos lett a keze egy...
A Pécsi Járási Ügyészség több rendbeli lopás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi nő ellen, aki bejárónőként meglopta...
Ünnepi hétvége: már...
Húsvétkor és a tavaszi szünet ideje alatt változik a helyi és a helyközi autóbuszok közlekedési rendje. A megnövekvő...
Leégett egy garázs Pécsett,...
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet. Teljesen kiégett egy ötven négyzetméteres garázs épület Pécsen,...
Sósavval öntötte le...
A Pécsi Törvényszék kedden kihirdetett ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év börtönben végrehajtandó...
Hoppál Péter: Kunszt Márta...
Frissítve: Kunszt Mártáékat elfogta a nevetés. Megdöbbentőnek nevezte Hoppál Péter kedden tartott sajtótájékoztatóján a...
Páva Zsolt segítséget ajánlott a Notre Dame újjáépítéséhez
Páva Zsolt, Pécs polgármestere kedden levélben ajánlott segítséget Anne Hidalgo, Párizs főpolgármesterének a Notre Dame székesegyház tűzesete kapcsán. "Tisztelt Főpolgármester Asszony! A Notre Dame székesegyház szörnyű tűzvészének hírét Magyarország, s városunk, Pécs polgárai mély megrendüléssel fogadták. Úgy vélem, a Notre Dame nemcsak Franciaország, de egyben a keresztény kultúra egyik legbecsesebb műemléke, közös történelmünk szerves és fontos része. Éppen ezért bízom benne, hogy a lehető legszélesebb összefogással mielőbb el tud kezdődni...
Hamarosan érkezik a mozikba a Pécsi szál - Backstage-buliba oltott nyomozás története
Lévai Balázs zenés filmjében Szabó Simon a legnagyobb pécsi zenei sztárokat faggatja sikerük titkáról és még emberkísérletet is végez. A Pécsi szál május 9-től a mozikban a Budapest Film forgalmazásában. Lévai Balázst legtöbben zenei (Dob+Basszus) és irodalmi témájú (A nagy könyv, Bestseller) tévéműsorairól ismerik, emellett szerzője több zenei életrajznak, például a Lovasi Andrásról szólónak. A rendező 2015-ben Engedem, hadd menjen címmel készített dokumentumfilmet, amelyben a Most múlik pontosan című sláger születését tárta fel, hogy miképp találkozik ebben a...
Pécs is felkerült a legkeresettebb úti célok tízes toplistájára a húsvéti hosszú hétvégén
Több mint a négyszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a húsvéti hosszú hétvégén az áprilisban szokásos adatokhoz képest, a tavalyi húsvéti időszakhoz viszonyítva pedig 87 százalékos a bővülés. Az átlagos foglalási érték 53 ezer forint, és jellemzően két éjre szól - derült ki a Szállás.hu foglalási adataiból. A szállásfoglaló portál MTI-nek küldött keddi közleményében kiemelik: minden ötödik foglalást SZÉP-kártyával rendeznek, ezek átlagértéke 78 ezer forint. A legkedveltebb szállástípusok az apartmanok (25 százalék), a vendégházak (23 százalék) és a panziók (17...
A rovat további témái
- Előbb műsorozott, majd boxerrel támadt egy fiú Siklóson
- Kiraboltak egy fiút Pécsett, négyen támadtak rá
- Csodálatos látvány: Baranya-szerte virágzik a repce
- Magyar fiatalokat vert meg brutálisan egy külföldiekből álló csoport egy pécsi szórakozóhelynél
- Kunszt Márta, a DK pécsi vezetője cikinek tartja a baloldali kifejezést - Számítana a Jobbikra is
- Útpadkán elakadt buszhoz vonultak a tűzoltók Magyaregregyen
« Előző
12474 | 12501 | 12528 | 12555 | 12582 | 12609 | 12636 | 12663 | 12690 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Mediterrán: kijött a napra az N-Joy
- Elviszik a város elől a Mediterránt?
- Módosul a kormányablakok...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...

