Áttörte egy luxusautó a pécsi temető kerítését a Siklósi útról érkezve
Különös baleset történt pénteken reggel Pécsett: egy Ford Mustang sportautó áttörte a temető kerítését a Siklósi úton. Azt egyelőre nem lehet tudni, mi vezetett a karambolhoz, az út ugyanis azon a szakaszon teljesen egyenes. Információink szerint az eset során az autó vezetője nem sérült meg. A kerítés helyreállítását már a délelőtti órákban megkezdték a szakemberek.
Táskákat rabolt, aztán lopott is egy pécsi pár
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a párnak az ügyében, akik női táskákat loptak el Pécsett. Rablás és lopás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 31 éves pécsi férfi és élettársa, egy 26 éves nő ellen.Egy nő tett bejelentést a rendőrégre 2019. február 23-án hajnalban arról, hogy Pécsett, egy belvárosi szórakozóhelyről hazafelé tartva elvették a táskáját. A rendőrök beazonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőket. A 31 éves férfi és 26 éves élettársa Pécsett, a Kisfaludy Sándor utcában a nő mögött sétáltak, majd lerántották a táskát a...
Fesztiváldíjas dokumentumfilmeket vetítetenek Pécsett
Csütörtöktől több városban, köztük Pécsett is vetítik a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál filmjeit a BIDF Extra programsorozat keretében. Budapesten január 28. és február 3. között rendezték meg a fesztivált, amelynek során egy héten át teltházas vetítésekkel mutattak be fesztiváldíjas dokumentumfilmeket. Ezeket láthatja áprilisban és májusban Pécsen, Győrben, Székesfehérváron, Szegeden, Kaposváron, valamint Szentendrén a közönség - közölték a szervezők az MTI-vel.A Tisztogatók, a Túl minden határon, a Putyin szemtanúi, a Ratko Mladic pere, a Szülő-Anyák, az Isten...
A korszerű technikával...
Ismét továbbképzést tartottak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak. Dr. Máté István Zsolt...
Vállalkozástervezési...
A Baranya Megyei Kormányhivatal „Saját lábon" címmel - immár harmadik alkalommal - hirdetett vállalkozástervezési...
Lelépett a pénzzel az egyik...
A pécsi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik. A Pécsi Rendőrkapitányság sikkasztás miatt nyomoz Harmat Miklós...
Bódis József: tanulással a...
Tanulással a reménytelennek tűnő helyzetekből és környezetből is ki lehet törni - hangoztatta az Emberi Erőforrások...
Vészhelyzeteket is...
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és Palkonya Önkormányzata szombaton 8 órai kezdettel, 44 önkéntes illetve...
Hivatalosan is átadták...
Csütörtökön hivatalosan is átadták a több mint 200 millió forintból beszerzett, Mohács I. névre keresztelt kirándulóhajót. A...
Na végre: ilyen is lehet egy rendőrségi kampányfilm - Videó!
Szokatlan hangvételű, az unalmas, semmitmondó stílusukkal szakító baleset-megelőzési videót adott közre a rendőrség. A kampányfilmet a Zala megyei rendőrök készítették. Közhelyek, szájbarágás nélkül mondják el benne, hogy valójában mi a tényleg fontos. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság „Élet!" című baleset-megelőzési kisfilmje a jogkövető magatartás fontosságára, ezzel együtt pedig a legnagyobb érték törékenységére hívja fel a figyelmet.[#video:3388]
Megvert egy férfi egy másikat Mohácson a belvárosban
A rendőrök pár órán belül elfogták azt a férfit, aki bántalmazott egy másik férfit Mohácson. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre szerdán 11 óra 15 perckor arról, hogy őt egy általa látásból ismert férfi a Széchenyi tér melletti füves területen bántalmazta Mohácson. A rendőrök pár órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 42 éves mohácsi férfit, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként. A sértett az eset során könnyű sérülést szenvedett. A bántalmazó ellen garázdaság vétség miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.
Pécsi egyetemisták nyerték meg a nemzetközi robotverseny egyik fődíját
A Pécsi Tudományegyetem öt hallgatója nyerte meg az Epson pályázatán meghirdetett hat ipari robot egyikét. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Műszaki és Informatikai Kar, Gépészmérnöki Tanszékének hallgatói és oktatójuk nyerték az Epson 2018-as EMEAR régióban (Európa, a Közel-Kelet, Afrika és Oroszország) meghirdetett „Nyerjen egy robotot!" pályázatának egyik első díját. A robottal és a kiterjesztett valóság okosszemüvegeivel, új módszer alkalmazásával már akár a közeljövőben is távvezérléssel végezhetnek el bizonyos műtéteket. Ez az eljárás nagy előrelépést...
Vádat emelt az ügyészség:...
A Mohácsi Járási Ügyészség tiltott állatviadal szervezésének és állatkínzás bűntette miatt emelt vádat három férfi ellen, akik...
Családja megölésével...
A Pécsi Járásbíróság kedden megtartott tárgyaláson a házastársa sérelmére elkövetett zaklatás bűntette és 2 rendbeli zaklatás...
Jelentős mennyiségű eső...
Csütörtökön jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre elsősorban a keleti tájakon süthet ki a nap....
Szili: a virtuális erőmű...
Az energia-megtakarításból "épített" virtuális erőmű jelenleg már Magyarország hatodik legnagyobb erőműve, a...
Knoch Viktor bekerült az...
A pécsi olimpiai bajnok, Universiade-győztes rövidpályás gyorskorcsolyázó, Knoch Viktor bekerült a Magyar...
A reggeli mellé tanácsokat...
A baleset-megelőzési szakemberek kerékpárosoknak adtak tanácsokat Pécsett. A Baranya Megyei Baleset-megelőzési...
Mindent lopott egy pécsi férfi, amit csak ért, most lebukott
A 43 éves helyi férfi a bűncselekmények egy részét három társával követte el Pécsett. Őrizetbe vették a rendőrök szerdán azt a helyi férfit, aki 2018 októbere és 2019 februárja között több bűncselekményt is elkövetett Pécsett, főként a Kertvárosban. A 43 éves férfi 2018. október 21-én egy kertvárosi bolt előtt leállított, nyitva hagyott tehergépkocsiból lopott el egy irattartót, a benne lévő okmányokkal, készpénzzel és bankkártyával együtt. A bankkártyáról ezt követően tízezer forintot vett le egy közeli bankautomatából. Másnap 51 éves borjádi társával egy...
Árokba hajtott és felborult egy személyautó Komlón
Kedden reggel Komló határtetőn egy személygépjármű az árokba borult. Az eset során a gépjármű vezetője könnyebben sérült, őt a mentőszolgálat munkatársai látták el.A komlói hivatásos tűzoltók áramtalanították az autót. A műszaki mentés ideje alatt - rendőri irányítás mellett - félpályán haladt a forgalom.
Ezüstöt hozott a belügyi bajnokságról a pécsi tűzoltó, Kersics Dávid
Ötödik alkalommal adott otthont a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a BM Országos Judo Bajnokságnak. A pécsi tűzoltó, Kersics Dávid ezüstérmet szerzett. A rendezvényen a Belügyminisztérium 28 szervezeti egysége, 127 indulóval képviselte magát. A megmérettetésen 33 nő, illetve 94 férfi vett részt.Baranya megyéből Kersics Dávid tűzoltó törzsőrmester vett részt a megmérettetésen, aki az előző években több alkalommal is győztesként került ki.Dávid ebben az évben a 35 év alatt felnőtt férfiak 100 kg-os súlycsoportjában indult, és az előkelő második helyezést...
A rovat további témái
- Szuperhős ragadozó érkezett a Pécsi Állatkertbe, hamarosan társa is lehet
- Pénztárcát lopott el egy férfi Kacsótán, elfogták
- Nincs Rockmaraton Rockfater nélkül - Kiss József nem tűnt el, most is tombol a fesztiválokon
- Minden a sörről szól majd az egyik pécsi múzeumban
- Visszavitték a kutyáját, rátámadt a gyepmesterekre
- Idős embereket rabolt ki, hét év hat hónapot ülhet
« Előző
12528 | 12555 | 12582 | 12609 | 12636 | 12663 | 12690 | 12717 | 12744 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Mediterrán: kijött a napra az N-Joy
- Elviszik a város elől a Mediterránt?
- Módosul a kormányablakok...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...

