Udvardy György megyéspüspök tartott tárlatvezetést a pécsi püspöki palotában
Kétezredik alkalommal nyitották meg a pécsi püspöki palota kapuit szombaton, a különleges alkalomra való tekintettel Udvardy György megyéspüspök tartotta a tárlatvezetést. A püspöki palota 12. századi alapokkal rendelkező épülete 2015 óta látogatható, most szombaton pedig kétezredik alkalommal nyitották meg kapuit az érdeklődők előtt. Ebből az alkalomból Udvardy György megyéspüspök mutatta be a palotát a látogatóknak. A püspöki palota középkori eredetű épülete ma különleges látnivalóknak ad helyet. Keleti szárnyában 2015 óta látogathatók a különböző...
Kikapta egy idős férfi tárcáját a zsebéből egy pécsi nő
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki kikapta egy idős férfi zsebéből a pénztárcáját Pécsett. Kifosztás miatt nyomozott a Pécsi rendőrkapitányság egy 23 éves helyi nő ellen. A rendőrségre 2018. november 14-én 17 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy ellopták egy idős férfi pénztárcáját Pécsett, a Malomvölgyi úton. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a sértett szóba elegyedett az utcán egy nővel, majd a nő hirtelen kikapta a férfi zsebéből a pénztárcáját, és sietve távozott. A rendőrök pár órán belül beazonosították, majd...
Idén is rengeteg beteg macin segítettek a Teddy doktorok, a gyerekek is jól érezték magukat
Hetedik alkalommal rendeltek a Teddy doktorok a Teddy Maci Kórház Családi Nap keretében szombaton a Dr. Romhányi György Aulában. Az eseményre most is rengeteg család látogatott el, a gyerekek nagy érdeklődéssel próbálták ki a különböző lehetőségeket. Bár tavaly is remek munkát végeztek a doktorok, azért idén is sok beteg maci állt sorban a segítségért. Délelőtt 10 órakor már kígyózott a sor a regisztrációs pultnál, nagyon sok család érkezett az eseményre.A Teddy Maci doktorok segítségével a gyerekek játszhattak a Teddy kórházban, a Teddy műtőben, a Teddy fogászaton,...
Az anya ellen nyomoz a...
A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit. Egy magyarmecskei asszonyt erős vérzéssel...
Öltözőből nyúltak le egy...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a baranyajenői férfinak az ügyében, aki egy pénztárcát lopott el Sásdon. ...
Halott csecsemőt találtak...
Halott csecsemőt találtak egy magyarmecskei házban pénteken délután - erősítette meg a Bama.hu értesülését a Baranya Megyei...
Letették a Magyar-Horvát...
Őrizzük meg keresztény szigetként térségünket, Közép-Európát - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi...
Halálra gázolt egy idős...
Az idős nő sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette. Eddig tisztázatlan...
A Közlekedésbiztonsági...
Idén is három kategóriában indulhattak a középiskolás tanulók a versenyen. Pécsett, a Baranya Autósiskolában rendezte meg...
Kölcsönös kulturális programokról állapott meg Pécs és Arad
Pécs és Arad önkormányzatának kulturális bizottságai tartottak együttes ülést csütörtökön Aradon. Az érintettek az idei kölcsönös kulturális programok ügyében is megállapodtak. A két település 16 évvel ezelőtt partnervárosi, 11 évvel ezelőtt testvérvárosi kapcsolatot kötött, azóta folyamatosan fejlődnek a kapcsolataik.Mint az közismert, Pécs nemzetközi kapcsolatrendszerében Arad különösen fontos helyet foglal el, hiszen az utóbbi évtizedek legeredményesebb és legintenzívebb testvérvárosi kapcsolatává vált a közöttük fennálló viszony.Csütörtökön Gheorghe Falcă...
A részegszemüveget is kipróbálták az Ifjúsági Napon
Idén is megrendezték Szigetváron az Ifjúsági Napot a várban csütörtökön. A hagyományként számon tartott program szervezőinek szándéka az volt, hogy az ifjabb korosztály számára bemutassák a rendőrség, a katasztrófavédelem, valamint a vöröskereszt tevékenységét, és segítséget nyújtsanak a veszélyhelyzetek elkerüléséhez. A rendezvény során a Szigetvári Rendőrkapitányság, a Szigetvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, valamint a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete hirdetett versenyt a régióhoz tartozó általános iskolák felső tagozatos, és a középiskolák...
Ötnapos útlezárás lesz a Megyeri úti vasúti átjáróban
A MÁV felújítási munkákat végez Pécsen, a Budapest-Pécs vonal és a Megyeri út kereszteződésében lévő vasúti átjáróban. A felújítási munkák ideje alatt, április 8-án, hétfőn 9 órától 12-én, pénteken 14 óráig a vasúti átjáróban teljes útlezárás lesz érvényben. A közúti forgalmat terelő táblák jelzik. Az érintett vasúti átjáróban nagy teherbírású, a közúti forgalommal járó fokozott igénybevételnek megfelelő korszerű burkolatot alakítanak ki a felújítás során. A vasúttársaság a lakosság és a közúton közlekedők megértését és türelmét kéri.
Járóbotos idős asszonyt...
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék csütörtökön megtartott nyilvános ülésen a Pécsi Járásbíróság 2018. november 20-án...
Átszervezés: az európai...
A tervezett szűk 50 milliárd forintos árbevételi tervet nem sikerült teljesíteni tavaly, az eredmény is negatív lett - mondta...
Április 15-ig igényelhető a...
A kerttel rendelkező fogyasztók április 15-ig adhatják be/újíthatják meg igényüket a májustól szeptember végéig érvényes tíz...
Sikkasztás miatt vádat...
Frissítve a Zsolnay közleményével! Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Szekszárdi Járási...
Anya és fia akart átverni...
A pécsi rendőrök csütörtökön este fogták el azt a férfit és édesanyját, akik egy harmadik személy személyi igazolványát...
Külföldi diákok keresték...
A Pécsi Tudományegyetem nemzetközi tanulmányok képzésében részt vevő külföldi hallgatók látogattak a Baranya Megyei...
Az erdősmecsekei bányatónál vizsgáztak a mentőbúvárok
Az elmúlt hétvégén a Határszél Önkéntes Tűzoltó egyesület vizsgázott búvárai vízből mentési-, kishajó vezetési- és merülési gyakorlatot tartottak az erdősmecskei bányatónál. A 2017. áprilisában alakult szervezet tagjai önkéntes tűzoltók ugyan, de fő tevékenységi körükbe tartozik a vízből mentés is.Az egyesületi tagok közül kilencen is rendelkeznek búvárvizsgával, és tudatosan készülnek, gyakorolnak havonta akár két-három alkalommal is, hogy éles helyzetben az évek során szerzett elméleti és gyakorlati tapasztalataikat megfelelően tudják hasznosítani.A múltban...
Diákok mérték össze tudásukat a katasztrófavédelmi versenyen
A Siklósi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen rendezték meg szerdán a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt, ahol az általános iskolák felső tagozatos diákjai, valamint középiskolás diákok mérhették össze tudásukat. A négy főből álló csapatoknak játékos formában, az életkori sajátosságaiknak megfelelően kellett számot adniuk az elsajátított veszélyhelyzeti ismereteikről, és az ön-, illetve más személy mentésében való jártasságukról. Annak érdekében, hogy a fiatalokban az önmentési készség és a biztonság komplex értelmezése minél több szempont figyelembevételével...
Százkettő autóst értek gyorshajtáson Baranyában a monstre ellenőrzés alkalmával
A rendőrök a 24 órás ellenőrzés ideje alatt 102 sebességtúllépést dokumentáltak Baranya megyében. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezéséhez csatlakozva 2019. április 3-án 6 órától 2019. április 4-én 6 óráig 24 órás sebesség-ellenőrzést hajtott végre a rendőrség.A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a lakossági javaslatok alapján, a helyi adottságokat, valamint a közlekedésrendészeti elemző munka eredményeit figyelembe véve jelölte ki az ellenőrzés helyszíneit és az időpontokat.Az összesen 35 rendőr...
A rovat további témái
- Világszenzáció Pécsett: Ervina szűznemzéssel adott életet négy utódának
- Az intenzíven fekvő beteget lopott meg egy nő Pécsett
- Már Mohácson horgonyoz a város új kirándulóhajója
- Nádbálák kaptak lángra egy ültetvényen Zalátán
- Csaknem négyszáz táncost láthatunk a Pécsi Fordan Táncklub szombati versenyén
- Nem derült ki, bántalmaztak-e valakit a mozsgói otthonban
« Előző
12582 | 12609 | 12636 | 12663 | 12690 | 12717 | 12744 | 12771 | 12798 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Mediterrán: kijött a napra az N-Joy
- Elviszik a város elől a Mediterránt?
- Módosul a kormányablakok...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...

