A holokauszt pécsi és baranyai áldozataira emlékeztek

2019. május 13. hétfő 09:58

A holokauszt pécsi és baranyai áldozataira emlékeztek

Május 9-én immár 14. alkalommal emlékezett meg a Pécsi Zsidó Hitközség és a pécsi San't Egidio Közösség a holokauszt pécsi és baranyai áldozatairól. 

 

 

A megemlékezés Vörös István történész szavaival kezdődött, aki felelevenítette a vészkorszak törvényi és társadalmi hátterét, mindazokat az intézkedéseket, amelyek az államilag támogatott tömeggyilkossághoz vezettek.

Ezután a résztvevők méltóságteljes menetben indultak a zsinagóga felé. A transzparensek és táblák, amelyeket a jelenlévők vittek, a gettó felállításának dátumára, és a koncentrációs táborok helyszíneire utaltak.

A közös gondolkodás és elmélkedés ezután a zsinagógában folytatódott dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök beszédével, aki az imádkozó embert és közösséget helyezte a középpontba. „Az imádság képes begyógyítani a múlt sebeit, és a hit erejével egyesíteni a jó erejét a jelenben" - fogalmazott a főpásztor.

A megyéspüspök beszédét követően a pécsi Cserepka János Baptista Általános- és Középiskola diákjai adtak műsort, és emlékeztettek az elhurcoltakra, valamint a kevés túlélő nehéz személyes sorsára a felszabadulás után. Őket Fábián Gábor színművész követte, aki két Pilinszky verssel emlékezett az áldozatokra. A zsinagóga szakrális tere nagyon bensőségessé tette az együttlétet.

 

Dr. Nagy János, a Sant'Egidio Közösség pécsi felelőse beszédében hangsúlyozta: „a gonoszság a megvetéssel kezdődik, és senki sem méltó a megvetésre. Így ez a megemlékezés nyitottá tesz bennünket azok szenvedésére, akik ma élik át a kirekesztettséget."

Schönberger András pécsi főrabbi szavai zárták az összejövetelt, aki többek között arról beszélt, hogy a történtek ellenére az antiszemitizmus az elmúlt évekhez képest is jelentősen növekedett az egész világon.

Utalt arra is, hogy jelenleg a keresztények szenvednek üldöztetést, majd kijelentette, hogy Izrael léte nemcsak a zsidóság számára fontos, hanem biztonságot ad ahhoz is, hogy keresztények és muszlimok is közel lehessenek a számukra fontos szent helyekhez.

Forrás: Pécsi Egyházmegye