Népszerű a pécsi vasútállomás zongorája: az utasok is gyakran megszólaltaják
Egy névtelen felajánló jóvoltából került az állomásra a közelmúltban egy zongora, amit bárki megszólaltathat. A lehetőséggel sokan élnek. A bécsi Stingl Fivérek (Gebrüder Stingl) műhelyében 19. és 20 század fordulóján készült hangszert egy névtelenséget kérő magánszemély ajándékozta a vasútállomásnak. A hangszeren bárki muzsikálhat, a lehetőséggel gyakran élnek is a vonatukra várók, az utasok szívesen szórakoztatják magukat és társaikat. Képünkön: zongorán játszik egy utas a pécsi főpályaudvar várótermében 2020. január 18-án.
Mobilt talált a vasútállomáson egy pécsi férfi, megtartotta
Nem adta le, hanem megtartotta a talált telefont egy pécsi férfi. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Jogtalan elsajátítás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 50 éves helyi férfi ellen. A férfi 2019. október 13-án délután Pécsett, a vasútállomáson talált egy mobiltelefont, azonban azt nem adta le, hanem megtartotta és használatba vette. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetőjét. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is elmondta, nem tudta, hogy a...
Rendőrök, tűzoltók lepték el a Király utcát, valaki valamit nagyon benézett
Pénteken délután fél öt körül hat tűzoltóautó érkezett a Király utcába, nem sokkal később megérkeztek a rendőrök is. A tűzoltók a Széchenyi tér sarkán, valamint a Király utca elején álltak meg, s elkezdték kipakolni a felszerelésüket. Nem sokkal később a katasztrófavédők mobil lapborja is a helyszínre érkezett. Emberek sokasága figyelte, mi történik, hol pattanhatott ki a tűzkakas. Ezt tették a tűzoltók is, tüzet azonban ők sem láttak, így pár perc után visszapakoltak, s többségük elhagyta a helyszínt. Kiderült, hogy feltehetően az egyik ház falán,...
Rossz sms-k mentek ki...
A Baranya Megyei Kormányhivatal - megértést kérve - arra hívja fel ügyfeleik figyelmét, hogy a Pécsi Járási Hivatal...
Súlyos sérülést okozott,...
A Pécsi Járásbíróság a csütörtökön megtartott tárgyaláson egy vádlottat közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt...
Tizenegy éve a szellemi...
Tizenegy esztendeje, hogy világraszóló sikert könyvelhettek el a mohácsi busójárás hagyományának ápolói azzal, hogy...
Bozótvágó késsel rontott...
Bozótvágó késsel bántalmazta munkatársát egy férfi Okorvölgyben. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki...
Érdemben nem tárgyal velük...
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) felmérése szerint a pécsi buszsofőrök több mint fele támogatja a...
Máté János elismerte, nem...
A pécsi sportélet meghatározó eleme a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Az önkormányzati választásokat követően számos pletyka,...
Megúszta a börtönt a Pécsett akciózó brit ékszertolvaj
A Pécsi Járásbíróság két év szabadságvesztésre ítélte azt a brit férfit, aki tavaly kirámolt egy ékszerboltot a Ferencesek utcájában. A büntetés végrehajtását öt évre felfüggesztették, azaz a fiatalember hazamehet. A Pécsi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat az ellen a 28 éves brit állampolgárságú férfi ellen, aki 2019. szeptember 2-án kora reggel betörte egy belvárosi üzlet kirakatát és onnan közel 13 millió forint értékben tulajdonított el ékszereket. A vádlott a cselekményt megelőző napon érkezett Pécsre. Ahogy a városban sétált,elhatározta, hogy...
Csaknem elgázolt egy közterület-felügyelőt Pécsett, elítélték
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön megtartott tárgyaláson vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és közúti veszélyeztetés bűntettében bűnösnek mondott ki egy vádlottat, s egy év 6 hónap szabadságvesztésre és 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a sértett férfi és társa közterület felügyelőként dolgoznak, szolgálatuk során egyenruhát viselnek. A közterület felügyelők 2018. február 9-én Pécsett, a...
Soltész Miklós: a kormány támogatja a baranyai horvátok oktatási intézményeinek fejlesztését
Megötszöröződött a magyarországi nemzetiségek támogatása 2010 és 2020 között, 2019-ről 2020-ra pedig ötödével nőtt - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Pécsen. Soltész Miklós a Magyarországon élő horvát nemzetiséget érintő támogatásokról és az idei fejlesztésekről szóló sajtótájékoztatón azt mondta, ilyen léptékű növekedés korábban sem Magyarországon, sem a Kárpát-medencében nem történt.Hozzátette: a magyar kormány kiszámítható és következetes nemzetiségi politikájának eredménye, hogy az elmúlt...
Három autó és egy vontató...
Összeütközött három személyautó és egy nyerges vontató Pécsett, a 6-os főút bevezető szakaszán csütörtökön kora délután....
Hat migránst kapcsoltak le...
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Kölked térségében. A rendőrök csütörtökön délelőtt hat migránst tartóztattak fel Kölked térségében. A férfiakból...Csetepaté tört ki két férfi...
Az utcán verekedett össze két férfi Babarcszőlősön. A rendőrségre 2020. január 15-én 11 óra 54 perckor...
Zárkatársaikat kínozták a...
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék szerdán megtartott nyilvános ülésen a - Pécsi Járásbíróság 2019. május 24. napján...
Aláírásgyűjtés indult:...
Amint arról korábban beszámoltunk, májusban homoszexuális felvonulást rendeznek Pécsett. A többséget számos alkalommal...
Felborult egy autó a...
Súlyos baleset történt csütörtökön reggel. Az oldalára borult egy személyautó Pécsett, a Pécsváradi úton, azaz a 6-os...
Gyerekeket rabolt ki egy férfi Pécsett, csaknem 7 évet kapott
A Pécsi Járásbíróság a kedden megtartott tárgyaláson T.M. vádlottat rablás bűntettének kísérletében és 2 rendbeli zsarolás bűntettében - melyből 1 rendbeli kísérlet- bűnösnek mondta ki, ezért a bíróság a vádlottat, halmazati büntetésül 6 év 8 hónap fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott fiatal férfi, aki 2018. szeptember 1-jén, a késő délelőtti órákban, Pécsett, a Kertvárosban megszólított egy gyermekkorú fiút azzal, hogy adjon neki pénzt segítségképpen, hogy beteg anyjához haza tudjon utazni....
Távozik Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya, a siklósi kapitányságot vezeti a jövőben
A mohácsi rendőrséget dr. Páter Attila rendőr alezredes irányítja ezt követően. Dr. Gulyás Zsolt rendőr ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2020. január 15-ei hatállyal Máté Szabolcs rendőr alezredesnek, a Siklósi Rendőrkapitányság vezetőjének a vezetői kinevezését visszavonta, és 2020. január 16-ai hatállyal dr. Garamvári Gábor rendőr ezredest, a Mohácsi Rendőrkapitányság vezetőjét bízta meg a kapitányságvezetői feladatok ellátásával. A megyei rendőrfőkapitány a Mohácsi Rendőrkapitányság vezetésével dr. Páter Attila rendőr alezredest...
Ha elmúlik karácsony...Pécsett, van, ahol még áll a fa
Sajátos módon szabadult meg valaki a karácsonyfájától Pécsett, az Alkotmány utcában. A fenyő egy közlekedési tábla tetejére került, s immár három-négy napja vidítja fel (vagy éppen szomorítja) az arra járókat.
A rovat további témái
- Összeverte a húgát egy 61 éves férfi Pécsett
- Jelentkeztek a hazai lottózás legnagyobb nyereményéért
- Bánki Erik: 2010 óta vége a segélyalapú Magyarország korszakának, 800 ezerrel többen dolgoznak
- A pécsi városvezetés támogatására is számítanak a homoszexuális felvonulás szervezői - Videó!
- Migránsokat taxiztató bűnszervezet tagjait ítéltek el Pécsett
- Kamionnal ütközött egy kisteherautó Baranyában
« Előző
10449 | 10476 | 10503 | 10530 | 10557 | 10584 | 10611 | 10638 | 10665 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz olyan hely az országban, ahol...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szenteste napjától idén is...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Orbán Viktor: vétójog nélkül nincs...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...

