Új fajok bemutatását tervezi és különleges programokat tart a pécsi állatkert
Rendezvényekkel, programokkal és új állatfajok bemutatásával szeretné megünnepelni fennállásának hatvanadik évfordulóját a tavaly látogatószám és bevételek tekintetében is kiemelkedő évet záró, néhány éve megújított pécsi állatkert az idén. Siptár Dávid, az intézmény igazgatója az MTI-nek felidézte: a hat évtizeddel ezelőtt, még társadalmi munkában megépített létesítményt 2016-ra csaknem kétmilliárd forintból teljes egészében átépítették, korszerűsítették, azóta pedig folyamatosan egyre több látogatót fogadnak.Mint mondta, idén a jubileum alkalmából a rendezvények,...
Baranyai képzőművészek alkotásai láthatók a pécsi m21 Galériában
Nagyszabású és a helyi művészeti élet számára mérföldkőnek számító, 124 művész munkáit felvonultató kiállítás látható szombattól a baranyai megyeszékhelyen - tájékoztatták az MTI-t a szervezők. A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) közleménye szerint pécsi kulturális negyed m21 Galériájában nyíló és március 22-ig látogatható kiállításon mások mellett összesen huszonnégy DLA-fokozattal rendelkező művész mutatkozik be. A kiállítók között hét Munkácsy-díjas, négy Ferenczy Noémi-díjas, két érdemes művész és egy kiváló művész alkotása látható. Az...
Vonattal ütközött össze egy autó Baranyában
A szigetvári rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére hajtott be autójával a vasúti átjáróba, majd összeütközött egy személyvonattal. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 45 éves dencsházai gépkocsivezető ellen. A férfi 2019. november 2-án délelőtt Rózsafa irányából a 6-os főút irányába közlekedett személygépkocsijával. A sofőr egy sorompó nélküli, fényjelző készülékkel ellátott vasúti átjáróhoz érve, a fényjelző készülék...
Árokba csúszott egy autó...
Árokba hajtott egy személyautó Harkány határában az Ady Endre utca és az 58-os főút kereszteződésében lévő körforgalomnál...
Tűzzel indult a szombat,...
Tűz ütött ki egy lakóházhoz csatlakozó melléképületben, Pécsett, a Sarló utcában szombaton reggel. Egy fa- és...
Beszorult a felborult kocsi...
Felborult egy személygépkocsi Pécsett, a Bárány úton pénteken kora este – közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi...
Somogyban kapcsoltak le a...
Több, mint félmillió forint kárt okozott az a 40 éves pécsi férfi, akit a nagyatádi rendőrök őrizetbe vettek. ...
Cáfol a Magyar Teátrumi...
A pécsi városháza korábban kiadott közleményét részben cáfolva a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) egyelőre nem állapodott meg a...
Ollóval a táskájában ment...
Elfogták a rendőrök azt a fiatalkorú lányt, aki egy pécsi ruhaüzletből lopott. A rendőrségre csütörtökön...
Idegen ég alatt: Németországban nyílt tárlat a pécsi múzeum málenkij robot témájú gyűjteményéből
A málenkij robot 75. évfordulójára emlékezve nyílt tárlat a Janus Pannonius Múzeum (JPM) Idegen ég alatt - Orosz földön meggyötörve című kiállításának anyagából a németországi Gerlingenben - tájékoztatta Walterné Müller Judit, az intézmény igazgatóhelyettese pénteken az MTI-t. Mint mondta, a kiállításon a szovjet kényszermunkára hurcolt embereknek állítanak emléket korabeli tárgyak, fotók, dokumentumok és visszaemlékezések segítségével, így teszik átélhetővé a deportáltak lágerbéli életét. A múzeum gyűjteménye mellett magánszemélyektől kölcsönzött tárgyak is...
Pécsett is átvételi pontot nyit az IKEA
Az IKEA Magyarország forgalma 20,5 százalékkal, 90,3 milliárd forintra nőtt a vállalat 2018. szeptember 1-től 2019. augusztus 31-ig tartó pénzügyi évében az előző évihez képest - ismertették a lakberendezési lánc regionális vezetői a vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Az IKEA három magyarországi áruházába több mint 6,7 millió látogató érkezett ugyanebben az időszakban, közülük 3,5 millióan vásároltak is.Jelentősen megnőtt az internetes értékesítés iránti igény, ezért kiemelt figyelmet fordítanak az online vásárlás megkönnyítésére. Január végén elindul...
Lekéste a buszt, szétverte a megállót
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki megrongált egy buszmegállót Mecseknádasdon. Rongálás elkövetése miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 27 éves mecseknádasdi férfi ellen. A fiatalember 2019. november 22-én az éjszakai órákban megrongált egy buszmegállót Mecseknádasdon, és ezzel közel százezer forintos kárt okozott. A komlói rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetőjét. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy lekéste a...
Megverte, kirabolta,...
Pécsi Járásbíróság csütörtökön egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását rablás bűntettének, súlyos testi sértés...
A nagycsaládosok szerint...
Február 15-én zártkörű partit tartanak az EXPO Centerben többek közt a homo- és biszexuálisok, illetve a transzneműek számára....
Tízéves Nikoláj, a pécsi...
Ma ünnepli tizedik születésnapját Nikoláj, a pécsi állatkert barna medvéje. Ez alatt a 10 év alatt kalandos...
Faházak égnek Pécs szélén,...
A tűzoltók hat gázpalackot is kihoztak az épületekből. Több faház ég teljes egészében Pécs külterületén, a Pacca...
Lecsukotta a bíróság a...
Elrendelte a Pécsi Járásbíróság csütörtökön annak a két férfinek a letartóztatását 18. életévét be nem töltött személy...
Láncfűrésszel sebesítette...
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a molványi férfit, aki egy láncfűrésszel sebesítette meg ismerősét. A...
Árokba hajtott egy autó Beremenden csütörtökön reggel
Lesodródott az úttestről és az út menti árokba hajtott egy gépkocsi csütörtök reggel Beremenden. A Kossuth Lajos utcában történt balesethez a siklósi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik megkezdték a műszaki mentést.
Pécsi kamaszlányokat dolgoztatott prostiként két férfi csaknem fél éven át
Prostitúciós tevékenységet végeztetett fiatalkorú lányokkal két férfi Pécsett. A rendőrök hétfőn fogták el azt a 20 éves tésenyi férfit és szintén 20 éves pécsi társát, akik a gyanú szerint 2019 szeptembere és 2020 januárja között egy 16 éves és egy 15 éves lány ismerősüket anyagi haszonszerzés céljából prostitúcióra bírták rá Pécsett. A fiatalkorú lányok tevékenységéből befolyt pénzzel a két férfi sajátjaként rendelkezett. A nyomozók mindkét férfit kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk...
Országszerte zártan kell tartani a baromfit
Az országos főállatorvos elrendelte a baromfik zárva tartását Magyarország teljes területén annak érdekében, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal az érintkezés lehetősége, és ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján szerdán. Az országos főállatorvos január 16-án megjelent határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval. A...
A rovat további témái
- Csak a kalauznak köszönhető, hogy nem lett tragédia a pécsi vonat felgyújtásából
- Elhanyagolták gyermekeiket, elítélték a szülőket
- Huszonegyen sérültek meg egy hét alatt a megyei útjain
- Teljesen kiégett, lakhatatlanná vált egy pécsi családi ház
- Így vonulnak a szarvasok Baranyában - Csodálatos videó készült egy rudliról
- Öt évet is kaphat a 32 millát sikkasztó pécsi pénztáros
« Előző
10395 | 10422 | 10449 | 10476 | 10503 | 10530 | 10557 | 10584 | 10611 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz olyan hely az országban, ahol...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szenteste napjától idén is...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Orbán Viktor: vétójog nélkül nincs...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...

