Fizetés nélkül lépett le egy harkányi hotelből a csaló nő

Fizetés nélkül lépett le egy harkányi hotelből a csaló nő A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki fizetés nélkül távozott egy harkányi szállodából - olvasható a police.hu portálon. Csalás miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 41 éves nő ellen, aki az interneten keresztül foglalt magának szállást egy harkányi hotelben. A szálláson 2019. augusztus 22-én meg is jelent, azonban ott a bejelentőlapon fiktív adatokat adott meg. A hotelben eltöltött négy nap alatt az éttermi szolgáltatásokat is igénybe vette, majd a fogyasztásokat a szobája számlájához íratta. A nő végül fizetés nélkül távozott, összesen több...

Sikeresen kiemelték a Dunából a pénteken Mohácson elsüllyedt vízitaxit

Sikeresen kiemelték a Dunából a pénteken Mohácson elsüllyedt vízitaxit Szombaton késő este sikeresen kiemelték a Dunából a pénteken Mohácson elsüllyedt kishajót.  A vízitaxi kapott léket, majd merült el péntek délután Mohácson. A kishajót előbb búvárok rögzítették, hogy a Duna sodrás ne ragadja magával. A kiemelés szombaton este hét órakor kezdődött, az ehhez szükséges daru a kompra állt  rá. A több órán keresztül zajlott művelet sikeres volt, a vízitaxit kiemelték a folyóból. Amint arról beszámoltunk, pénteken elsüllyedt egy üresen álló, pontonhoz kötött kishajó Mohácson, a Felső-Dunasor utcánál. Megtudtuk, a jól ismert vízitaxi járt...

Megint próbálkoztak: migránsokat fogtak el Kölkednél

Megint próbálkoztak: migránsokat fogtak el Kölkednél Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Kölked térségében - számolt be a police.hu portál. A rendőrök február 1-jén, szombaton 15 óra 40 perckor öt illegális migránst tartóztattak fel Kölked térségében. A férfiakból álló csoport tagjai szír állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.​ Képünkön a Kölkednél elkapott csoport látható. 

Nádas égett az egyik...

Nádas égett az egyik baranyai falu külterületén Több hektárt érintett a tűz - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Kigyulladt a nádas szombat délután...

Bellini-mű lesz a...

Bellini-mű lesz a filharmonikusok pécsi operabemutatója Pécs zenekarának idei operabemutatóján Vincenzo Bellini Az alvajáró című műve lesz hallható a Kodály Központban a Pannon...

Szombaton este emelik ki az...

Szombaton este emelik ki az elsüllyedt mohácsi vízitaxit A vízitaxi kapott léket, majd merült el péntek délután Mohácson. A kishajót búvárok rögzítették, hogy a Duna sodrás ne ragadja...

Rekordszámú fülesbaglyot...

Rekordszámú fülesbaglyot számláltak meg Baranyában Az erdei fülesbaglyok téli gyülekezőhelyein való idei számlálásnak az adott különös hangsúlyt, hogy az év madaráról van szó -...

Dalokkal és mondókákkal...

Dalokkal és mondókákkal teszi kerekké a világot Horesnyi Mária a Kerekítő foglalkozásokon A magyar néphagyományokból merítve, nagyanyáink ölbeli játékaival és énekeivel fejleszti a kicsiket immár tíz éve Dr. Harmatné...

Beverte az arcát egy komlói...

Beverte az arcát egy komlói buliban a haragosának Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki egy szórakozóhely teraszán bántalmazta haragosát Komlón -...

Embert gázolt a Pécsre tartó vonat a Keletinél

Embert gázolt a Pécsre tartó vonat a Keletinél Halálra gázolt egy embert a vonat Budapesten péntek este. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI megkeresésére annyit közölt, hogy embert gázolt egy vasúti szerelvény péntek este Budapest VIII. kerületében, az Asztalos Sándor út mentén. A balesethez a főváros hivatásos tűzoltóit riasztották.A Mávinform Facebook-oldalán tudatta: a Keleti pályaudvarról Pécsre tartó Mecsek InterCity a Keleti pályaudvar utáni nyíltvonali szakaszon elgázolt egy embert. A pécsi IC-vonat jelentős késéssel, csak a helyszínelés befejezése után indulhatott tovább.  

Tíz baranyai faluból érkeznek kisdiákok mentoraikhoz

Tíz baranyai faluból érkeznek kisdiákok mentoraikhoz Ezen a hétvégén zajlik a Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Központja szervezésében a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram téli tábora.    A táborba 10 Baranya megyei kistelepülésről érkeznek kisdiákok, hogy egyetemista mentoraikkal eltöltsenek egy vidám, élményekkel teli közös napot. A Tanítsunk Magyarországért program keretében a kistelepülésen élő kisdiákokat egyetemista mentorok fogják kézen, és nagy testvérként segítik őket abban, hogy minél több olyan lehetőséggel ismertessék meg őket, ami segíti őket a kiteljesedésükben, legyen az középfokú oktatási...

Léket kapott, elsüllyedt egy kishajó Mohácson

Léket kapott, elsüllyedt egy kishajó Mohácson A kikötött jármű léket kapott és víz alá merült. Senki nem utazott rajta.  Léket kapott és elsüllyedt a Dunában egy üresen álló, pontonhoz kötött kishajó péntek délután Mohácson, a Felső-Dunasor utcánál. A helyszínre a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik búvárok segítségével kezdték meg a kishajó kiemelését.Képünk illusztráció.

Nem létező autó...

Nem létező autó alkatrészeivel kereskedett egy pécsi férfi Csalás miatt indult eljárás egy 39 éves pécsi férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. ...

Baranyában dőlt meg...

Január utolsó napján megdőlt a napi melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután Facebook-oldalán.     Azt írták: fél háromkor Drávaszabolcsban...

Így áll a mohácsi híd ügye:...

Így áll a mohácsi híd ügye: májusra kell elkészülniük a terveknek, a kormány idén dönt a kivitelezésről Nincs szó arról, hogy megrekedt volna a mohácsi híd ügye, a feladatot közbeszerzési eljáráson elnyert cégnek május 27-éig kell...

Pécsi alapítvány...

Pécsi alapítvány munkatársát zsarolta, lecsukták A Pécsi Járásbíróság csütörtökön egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás...

Öt pécsi orgonakoncerttel...

Öt pécsi orgonakoncerttel várja a közönséget a Filharmónia Magyarország Idén is öt különleges orgonakoncerten vehet részt a közönség a Pécsi Egyházmegye és a Filharmónia Magyarország szervezésében...

Tizenkét éves lányával...

Tizenkét éves lányával lopott táskát egy nő Elfogták a rendőrök azt a nőt, aki egy táskát lopott a lányával Sásdon.        Egy férfi...

Postázzák a szippantott szennyvíz elszámolásokat

Több száz ügyfél kapja kézhez az elkövetkező hetekben a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízszolgáltatás (NKÖHSZ) elszámolását. A korábbi díjváltozás után most készültek először új típusú számlák, a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. ügyfélszolgálata soron kívüli ügyintézéssel várja az érintett felhasználókat.     Pécs csaknem egész területe közműves szennyvízhálózattal ellátott, 750 ingatlan esetében azonban tározóban gyűlik a keletkező folyékony hulladék, ahonnan a Tettye gyűjti be és szállítja el a szennyvizet. 2018. november 1-jétől megváltozott a...

Sárkány Józsefre emlékezhetünk a Pécsi Galériában

Sárkány Józsefre emlékezhetünk a Pécsi Galériában Időkapu - In memoriam Sárkány József címmel nyílt meg január 30-án a Pécsi Galéria új kiállítása, amely a 2019-ben váratlanul elhunyt művészettörténész munkásságának állít emléket.    2019. január 17-én, 63 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Sárkány József, művészettörténész, a pécsi Janus Pannonius Múzeum Bánffy Miklós-díjas osztályvezető főmuzeológusa, akinek munkássága összeforrott számos helyi, országos és nemzetközi relevanciájú rendezvénnyel.1993-ban többedmagával létrehozta a DeForma Képző- és Iparművészeti Alapítványt, amelynek kuratóriumi...

Koronavírus: operatív szakmai stábot állítottak fel a Pécsi Tudományegyetemen

Koronavírus: operatív szakmai stábot állítottak fel a Pécsi Tudományegyetemen A Pécsi Tudományegyetem (PTE) elkötelezett az egyetemi polgárok és a lakosság egészsége és biz-tonsága iránt. Ennek megfelelően folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus témakörében ki-adott nemzetközi és hazai szakmai ajánlásokat, valamint egyeztet az illetékes szakhatóságokkal. Emellett az érintett szakmák bevonásával felállított egy operatív szakmai stábot, hogy az aktuális helyzetnek megfelelő lépéseket gyorsan és hatékonyan meg tudja tenni.   Fontos azonban hangsúlyozni, hogy sem érintett betegről, sem betegség-gyanús esetről nincs tudomása az egyetemnek. A PTE...