Óvatosságból lefújták a PTE Nemzetközi Estjét
2020. március 05. csütörtök 16:09

A Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervével, a magyar és a nemzetközi hallgatói önkormányzatokkal, valamint a karokkal történt előzetes egyeztetések alapján a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a március 7-re, szombatra tervezett Nemzetközi Estet elhalasztja.
Az egyetem ezen felelős döntésével - más egyetemekhez hasonlóan - szeretné megőrizni a pécsi egyetemi polgárok biztonságát és fenntartani az eddig megtett megelőző intézkedések hatékonyságát.
Fontos hangsúlyozni, hogy jelenleg sem a Pécsi Tudományegyetemen, sem annak közvetlen régiójában nincs tudomásunk igazoltan koronavírussal fertőzött személyről.
A PTE szakmai operatív stábja folyamatosan nyomon követi a koronavírus (SARS-CoV-2) fertőzés világméretű, és ezen belül európai terjedését.
Ugyancsak figyelemmel kíséri a stáb a WHO, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Koronavírus Elleni Védekezésért felelős Operatív Törzs iránymutatásait, valamint a témában keletkező tudományos közleményeket.
Ezeknek megfelelően már számos intézkedést hozott a PTE, így többek között a közösségi terekben magyar, angol és kínai nyelvű feliratokkal hívták fel a figyelmet a higiéniára és a prevencióra, illetve kézfertőtlenítőket helyeztek ki a campusokra, míg a vizes blokkokba a WHO irányelvei alapján tájékoztatókat tettek ki a helyes kézmosásról, és higiénés kézfertőtlenítésről.
A PTE a maximális óvatosság elvének szem előtt tartásával, és az illetékes szakhatóságok szakmai útmutatásának megfelelően jár el a továbbiakban is.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Elkészült a szépen felújított...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...