Lecsukatta a bíróság az alvó férfit kifosztó nőt
2020. március 06. péntek 11:38

A Pécsi Járásbíróság pénteken egy hónapra elrendelte egy pécsi nő letartóztatását kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított 2019. augusztus 31. napján éjjel 1 órakor odament a pécsi főpályaudvar egyik padján alvó férfihez, majd a sértett védekezésre képtelen állapotát kihasználva a sértett táskájából kivette a fekete irattartóját, és az irattartóból elvette a sértett tulajdonát képező mobiltelefont.
A gyanúsított a bűncselekmény elkövetésével 3.000 forint kárt okozott a sértettnek, amely nem térült meg.
A gyanúsított a fenti cselekményt egy korábbi szabadságvesztés büntetéséből való feltételes szabadságra bocsátásának próbaideje alatt követte el. Erre, valamint a kifosztás bűntettének törvényi fenyegetettségére figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne.
Figyelemmel arra, hogy a nyomozó hatóság még tanúkat kutat fel az ügyben, illetve hogy az eltulajdonított mobiltelefon a nyomozás során még nem került elő, megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a tanú jogellenes befolyásolásával, valamint a tárgyi bizonyítási eszköz elrejtésével a bizonyítást veszélyeztetné.
A gyanúsított büntetett előéletére, a feltételes szabadság próbaideje alatti elkövetésre, valamint arra tekintettel, hogy a gyanúsított munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkezik, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása estén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.
A fenti indokok alapján a bíróság szükségesnek és indokoltnak találta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését.
Az ügyész tudomásul vette a végzést, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be ellene, így a bíróság határozata nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Elkészült a szépen felújított...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...