Orvosok a kormánynak - Betelt a pohár!

Nem ez volt az egyetlen keserű felszólalás a kedd esti fórumon. Szakdolgozók mondták el: harmincévi, három műszakos és folyamatos szolgálat után 100 ezer forintot visznek haza havonta, így nem érdekli őket a nagypolitika, ők szeretnének megélni a fizetésükből. De a kritikátlanul alacsony bérek miatt úgy látják, most sincs társadalmi megbecsülése a gyógyítóknak, ezért, aki teheti, kivándorol.„Munkám elismerésének mércéje lesz, hogy meg tudom-e győzni a politikát az ágazat legégetőbb gondjáról, a tarthatatlan fizetésekről; az emiatt bekövetkezett migráció az egészségügy...

Fél év elnökség: EU-presztízsbukta - innen szép nyerni

Kezdődött minden a médiatörvénnyel, melynek a legfontosabb tanulsága, hogy ha a kormány előzetesen egyeztet az Európai Bizottsággal, akkor nemcsak a saját deklarált céljainak is jobban megfelelő törvény kerül az Országgyűlés elé, hanem elkerülik azt is, hogy lényegében egy hónap alatt felemésszék saját politikai tőkéjüket az európai színtéren. A médiatörvénnyel kapcsolatos konfliktusok után gyors egymásutánban írta felül az élet az előzetes elnökségi terveket: előbb a francia-német javaslat az euró-övezet gazdasági integrációjának mélyítéséről vitte el a show-t a magyar elnökség...

Négymilliárdot faragtunk az adósságunkból

Rendesen fizették adójukat az ország polgárai az előző esztendőben: a mögöttünk hagyott tizenkét hónapban ugyanis csökkent a magánszemélyek adótartozásának összértéke. Az adat meglepő, hiszen az utóbbi években egyre többen és egyre nagyobb összegekkel maradtak adósai az adóhivatalnak, vagyis az államnak. Az eddigi kedvezőtlen folyamat most mégis megtorpant, sőt a visszájára fordult.A változás a számok nyelvén így fest. Az adóhivatal 2009 elején 182 milliárdot követelt a polgároktól. Az érték 2010 első hónapjaira több mint ötmilliárddal nőtt, s elérte a 187,5 milliárdot. Az idei...

Jó néhány kórházban nem...

A lap a csütörtöki lapszámban azt írja, hogy 150 százalékos bér jár 17 hiányszakmában elhelyezkedő szakorvosjelöltnek, de azt sok kórházban nem kapják meg. Török Krisztina, az...

Pokorni: vállalati pénz...

Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottság elnöke a Magyar Tudományos Akadémián rendezendő csütörtöki tanácskozás előtt azt mondta, hogy a valós munkaerő-piaci igényekhez...

Hitelcsökkentő civil...

Barabás Gyula, a szövetség elnöke a lapnak ehhez hozzáfűzte: a programban részt vevő adósok késedelmi kamatát pedig el kellene engedniük a bankoknak.Az elképzelés szerint a kedvezményes...

Sztrájkbizottságot...

A költségvetés tervezete szerint Miskolcon 454 millió forinttal csökken az oktatásra szánt keret. Az iskolai és óvodai dolgozók nem tudják elfogadni, hogy emiatt munkabérük kevesebb...

A tengerentúlra viszi...

Plácido Domingo 2010. decemberi budapesti látogatásakor született egy megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy az előzetes tervektől eltérően ne „csak" koncert formában legyen...

Szabadlábon a hat embert...

Skoda Gabriella azt mondta: a VI.-VII. kerületi ügyészség nem kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását, mert a kényszerintézkedés elrendeléséhez szükséges feltételek -...

Kilencmilliót fizet a TV2 és az RTL Klub

Kiricsi Karola elmondta: a televízió tavaly az egyik műsorában "egy közismert sportoló öltözékén jelentetett meg burkolt reklámnak minősülő információt". Mivel azóta változott a jogszabály, a jövőben kevésbé kell számolni hasonló büntetéssel - tette hozzá. A másik két esetben a kiskorúak védelme alapján szabtak ki bírságot az RTL Klubra.A TV2 egyik műsorára pedig - szintén burkolt reklám miatt - kétmillió forint bírságot rótt ki a médiatanács.A testület szóvivője elmondta, hogy összesen 16 esetre vonatkozóan hozott elmarasztaló döntést a médiatanács, ezen belül 5 esetben...

Budaházy rács mögött marad

Budaházy rács mögött marad A terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt indult büntetőper első tárgyalása a reggeli órákban bombariadó miatt félbeszakadt, az FB épületét kiürítették. A tárgyalás kezdetén a terembe lépő Budaházy Györgyöt és 16 vádlott-társát hosszú perceken át tartó tapssal köszöntötték az elsőrendű vádlott szimpatizánsai. Az öttagú bírói tanács elnöke figyelmeztette a hallgatóságot a rend megtartására, illetve arra, hogy tartózkodjék a tárgyalás megzavarásától.A Központi Nyomozó Főügyészség 34 oldalas vádirata szerint Budaházy György 2007 elején egy Hunnia Mozgalomnak nevezett csoportot...

Nem tilos otthon szülni, de a tb nem támogatja

A szabályozás szerint a szülés levezetőjének működési engedéllyel kell rendelkeznie, amelyet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) ad majd ki.Rögzítik azt is, hogy azoknak, akik részt vesznek e szülészeti ellátásokban, milyen képzettséggel kell rendelkezniük, mi a feladatuk, a felelősségük, milyen hatáskörük és milyen dokumentációs kötelezettségük van.Ha a kismama úgy dönt, nem szeretne kórházban szülni, akkor terhessége 36. hétéig meg kell választania, hogy milyen egészségügyi szolgáltatónál és milyen felelős személlyel fogja a szülést lebonyolítani -...

Pécsi cég nyit idősotthont...

A létesítményről az önkormányzat 25 éves szerződést kötött a pécsi Szoceg Nonprofit Kft.-vel, az ellátásról pedig a Völgységi Többcélú Társulással háromoldalú megállapodást írtak alá -...

Még mindig sok az...

Az év nyolcadik hetében mintegy harmadával kevesebben, összesen 32 ezren fordultak orvoshoz influenza miatt - mondta.A kórházba került betegek száma is 24 százalékkal csökkent; a múlt...

Mission Impossible -...

A frankhiteleseken a hiteles gazdaságpolitika által az euróval szemben erősödő forint, emellett pedig egy, csak a törlesztőrészletekre vonatkozó euró/svájci frank fedezeti ügylet...

"Etnobiznisz" - igen nehéz...

A közlemény szerint a 2010-2011. évi kisebbségi önkormányzati választásokat követően a magyarországi román és ukrán nemzetiségi közösségek civil szervezetei arról tájékoztatták a kormányt...

Elvis Presley tér - no meg,...

Tarlós István arról beszélt, hogy az amerikai énekes emlékét azért akarja megőrizni a magyar főváros, mert Elvis Presley az 1956-os forradalom idején kiállt a magyarok mellett; 1957...

Sziliék támogatják...

"A magát az előző kormányciklus neoliberális +reformjaival+ szembeni fellépéséről elhíresült Társadalompolitikai Tagozat szellemi örökösének valló kabinet alakuló ülésén sürgős...

"Célok helyett célpontokat kaptunk"

Tukacs István országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón azt mondta, Matolcsy György és Navracsics Tibor kijelölte azokat a társadalmi csoportokat, amelyektől szerintük el lehet venni: a munkanélkülieket, a betegeket, a rokkantsági nyugdíjban és a szociális kedvezményekben részesülőket.Az ellenzéki politikus úgy értékelte, hogy a bejelentett intézkedések egy megszorító csomagot képeznek, miközben hiányoznak közülük a rendszerszerű átalakítások.

A pör délután folytatódik - bombariadó Budaházy tárgyalásán

Mindenkinek el kell hagynia a tárgyalótermet, kiürítik a FB egész épületét is; a büntetőper leghamarabb délután folytatódhat - közölte a Budaházy-ügyben eljáró bírói tanács elnöke a tárgyalást félbe szakítva. Jelenleg is zajlik az épület kiürítése.A Központi Nyomozó Főügyészség 34 oldalas vádirata szerint Budaházy György 2007 elején egy "Hunnia Mozgalomnak" nevezett csoportot hozott létre és vezetett abból a célból, hogy (balliberális - a szerk.) országgyűlési képviselők elleni megfélemlítő támadásokkal befolyásolják a parlamenti döntéseket.A vád szerint a csoport tagjai...

Ennyiért tankol a magyar - Bezzeg a románok!

A 2008-as válság óta a világgazdaság növekedése talpraállt, az olaj iránti kereslet fokozódásával pedig egyre magasabb szintekre szökött a fekete arany ára. Az utóbbi hetekben ráadásul kínálati oldali feszültségek is felütötték fejüket a Közel-Keleten, így a Brent hordónkénti ára a 110 dollár feletti szinteken stabilizálódott. Az olajpiaci trendeket követve a finomított termékek árai is emelkedésnek indultak, mely a hazai benzin és gázolaj árat 370 forint körüli rekordmagasságba kergette. Forintban mérve a hazai üzemanyagárak tavaly év eleje óta 23%-kal (a benzin esetében) és...