MDF=Jólét és Szabadság Demokrata Közösség
Kiemelte: a nap folyamán az országos gyűlés új elnököt és elnökségi tagokat választ, valamint megfogalmazza az alkotmányozással kapcsolatos elvárásait.Makay Zsolt közölte: azt szeretnék ha szerepelne az új alkotmányban az a kitétel, miszerint Magyarország gazdasági modellje szociális piacgazdaság, ami a szabad gazdasági tevékenységeken, a magántulajdon védelmén, a szolidaritáson alapszik, az állam pedig fellép a tisztességtelen piaci magatartás és a monopóliumok ellen.Nevet és vezetőt választ ma az MDF
Makay Zsolt, az MDF elnöke pénteken az MTI-nek elmondta, tavaly június óta ideiglenes vezetése volt a pártnak, ezért kell most megválasztani az elnököt, valamint az elnökségi tagokat két évre. Mint mondta, az MDF országos választmánya február 19-én egyhangúlag döntött úgy, hogy őt javasolja az országos gyűlés számára az újjászerveződő párt elnökének; az elnökség kilenctagú lesz.Makay Zsolt tájékoztatása szerint az országos gyűlés dönt a névváltoztatás irányáról is, azaz arról, hogy milyen legyen az új szervezet kiterjesztése, párt, fórum, csoport, mozgalom, avagy szövetség....Március végén nyílik az új zarándokút
Az út mentén 25-30 kilométerenként zarándokszállásokat alakítanak ki. Az útvonal földutakon, turistaösvényeken vezet, de a közbeeső településeket is érinti a helyi nevezetességek felkeresésével - tette hozzá Kőszegi Zoltán, aki egyúttal Dabas fideszes polgármestere. Átlagos tempóban 18 nap alatt lehet végig menni az Esztergomtól Máriagyűdig tartó úton. A zarándokút megnyitására elkészül az útvonal településeit bemutató kiadvány, és a Magyar Zarándokút jelével, a kettős kereszttel ábrázolt sárga nyíllal ellátott táblákat, illetve felfestéseket készítenek az útvonalon.A...Index: jönnek a járások, a...
Az új közigazgatási rendszer fontos eleme lesz, hogy a most jegyzők által végzett feladatok várhatóan kettéválnak. Az eddig önkormányzati felügyelet és kinevezés alapján dolgozó jegyzők...Az MSZP elképdt rokkant-ügyben
"Ha a vizsgálatot végzők eleve azt az instrukciót kapják, hogy az esetek jelentős részében nem tisztességes emberek részesülnek ellátásban, a hivatal meg is fogja találni a csalókat,...Konferencia az új alkotmányról
A Magyar Tudományos Akadémián rendezett konferencián Navracsics Tibor arról beszélt, hogy a 2006. őszi rendőri erőszak és az államadósság elmúlt nyolc évben bekövetkezett hihetetlen...Tizenkét éven túl,...
Lendvai Ildikó, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának szocialista tagja, az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében...
Nemdohányzók a ló túlsó...
A megbeszélés eredményeképpen a részt vevő szervezetek egyetértettek abban, hogy szükség van a nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény szigorítására. Ugyanakkor fontosnak...Az írott sajtót nem...
A közleményben rögzítették, hogy Molnár Zsolt, országgyűlési képviselő a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalához panaszt terjesztett elő, melyre a hivatal a törvényben rögzített...Alkotmányozás: 115 ezer kérdőív érkezett
Vetési Iván hangsúlyozta: az új alaptörvény megalkotásában segítő kérdéssor március 7-ig jut el minden magyar állampolgárhoz, akik a kézhez vételtől számított két héten belül küldhetik vissza azt.A KEK KH vezetője úgy fogalmazott, a kérdőívek feldolgozásának összesített költségei nem érik el egy átlagos, jellemzően több mint ötmilliárd forintba kerülő népszámlálás árának hetedét. Vetési Iván szerint az állami tulajdonú cégek összehangolt munkájának köszönhetően az eredetileg tervezett 150 forintról 90 forintra tudták csökkenteni egy állampolgár megkérdezésének teljes költségét.Tasnádi Péter szerint a hatóság elfogult
A pénteki tárgyaláson a védők többsége az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte, illetve védenceik felmentését indítványozták. Tasnádi Péter arról beszélt, hogy a hatóságok "elfogultak" vele szemben, és el akarják lehetetleníteni.A Fővárosi Bíróság a vállalkozót 2009. május 12-én - első fokon - hat év börtönbüntetésre és 6 millió 300 ezer forintos vagyonelkobzásra ítélte, valamint hat évre eltiltotta a közügyektől. Tasnádi Pétert a bíróság bűnösnek mondta ki visszaesőként elkövetett, kétrendbeli emberölés előkészületében és felbujtóként elkövetett,...Bíróság előtt a Magyar Gárda újraalapítója
Az ügyészség egyesülési joggal visszaélés vétségével vádolja, amelyért a törvény szerint egy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.Az ügyészség felrója a vádlottnak, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2009 nyári jogerős ítéletével feloszlatott Magyar Gárdával gyakorlatilag azonos szervezetet akart létrehozni, annak budapesti kapitányaként tagtoborzó gyűléseket tartott, és híveivel egyenruhában, alakzatban vonult a főváros utcáin.Az Országgyűlés Hivatalában hivatalsegédként dolgozó középkorú vádlott és több tanú ugyanakkor a tárgyaláson arról beszélt, hogy csupán baráti..."Előrelépés az otthonszülés...
"A családok pártján álló politikusként úgy gondolom, hogy a joghézag pótlásával egy olyan szabályozás született, melynek középpontjában az újszülött egészsége áll. A rendelet...Illegális fémöntödét...
Közleményük szerint a pénzügyőrök hatósági ellenőrzést tartottak egy budapesti ingatlanon, mert felvetődött a gyanú, hogy engedély nélküli fémkereskedelmi tevékenység zajlik. A...Lesz új mentőautó, meg nem is
Tavaly év végén hatalmas sikerként jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, hogy a tárca 850 milliót biztosít az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) új gépkocsik beszerzésére....A fegyveres testületek...
Az elnök elmondta: ha az érdekegyeztető tárgyalásokon nem sikerül kompromisszumos megállapodást kötniük a kormánnyal, készek a hazai és európai uniós törvények szellemében közösen...Tényleg megszüntetnék a...
A szöveg szerint - olvasható a lapban - a felsőoktatási képzés szerkezete torz, az ágazat kínálata elszakadt a társadalmi és munkaerőpiaci igényektől. Az indoklás szerint az állami...Megverték, mert magyar - 30...
A tényállás szerint az egyik vádlott 2009 szeptemberében a VIII. kerület Horváth Mihály térnél belekötött egy fiúba, majd rokonaival, ismerőseivel szidalmazta, üldözte, ütlegelte, egyikük...Meghallgatták volna, tovább hallgat
Ismét meghívást kapott az Országgyűlés honvédelmi bizottsága albizottságának ülésére Juhász Ferenc, aki azonban ezúttal sem jelent meg. A testület délelőtt hallgatta volna meg a volt MSZP-s tárcavezetőt a whiskysdobozról.Juhász múlt héten is a hallgatás mellett döntött, annak ellenére, hogy korábban többször is arról nyilatkozott, hogy elmegy. A szocialista politikus pénteken csak egy közleményt adott ki, lényegében előremenekült: azt írta, lemond mentelmi jogáról, és az igazságszolgáltatás előtt akarja megvédeni magát. Juhász ezúttal levelet küldött maga helyett, amelyet...
Családi dráma Écsen: két halott
Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja, hogy a helyszínen egy férfi és egy nő holttestét találták meg.A kisalfold.hu információja szerint egy férfi lelőtte a feleségét, majd magával is végzett. A portál egy olvasójától úgy értesült, hogy a történteknek a házaspár 17 éves fia is fültanúja volt.Szigorúantitkos.hu: 5,3 millió letöltés
Göbl Vilmos tájékoztatása szerint a felhasználók átlagosan 12-13 percet töltöttek az oldalon, ezalatt átlagosan 24 szt-tiszt adatait tekintették meg. Az oldalletöltések száma már több mint 5 300 000. A honlapot elsősorban Magyarországról keresték fel, de sokan látogatták meg Németországból, az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból, Ausztriából, Romániából is. Az oldal a legintenzívebb időszakban percenként 8500 csatlakozást fogadott.A szigoruantitkos.hu címen március eleje óta megtekinthető kutatás a hódmezővásárhelyi Emlékpont Központ vezetésével valósult meg,...
« Előző
25596 | 25623 | 25650 | 25677 | 25704 | 25731 | 25758 | 25785 | 25812 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

