Megverték, mert magyar - 30 évet kaptak
2011. március 03. csütörtök 19:25
A tényállás szerint az egyik vádlott 2009 szeptemberében a VIII. kerület Horváth Mihály térnél belekötött egy fiúba, majd rokonaival, ismerőseivel szidalmazta, üldözte, ütlegelte, egyikük még késsel is fenyegetőzött.
"Te buzi magyar! Mit képzelsz magadról, hogy mersz bejönni az én utcámba!?" - idézte szóbeli indoklásában a bíró az egyik szemtanú vallomására hivatkozva, hogy mit kiabáltak a vádlottak a sértettnek. A kialakult lincshangulatban a megtámadott fiatal egy épületbe menekült és csak lélekjelenlétének, illetve a rendőrök kiérkezésének köszönhető, hogy nem sérült meg súlyosabban.
A bíróság szerint kiemelkedő társadalmi veszélyességű bűncselekményt követett el a hét vádlott, akik közül hat roma egy pedig nem roma származású. A vádlottak mindegyike állt már korábban is a bíróság előtt, például zsarolás, rablás vagy lopás miatt, így ebben az ügyben közösség tagja elleni erőszak, illetve más kisebb súlyú bűncselekmények miatt jobbára öt év körüli szabadságvesztéseket kaptak. A védelem fellebbezett, így másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik az ügy.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk

