Csak a tojás ára csökkent egy hangyányit
Decemberben az agrártermékek termelőiár-szintje 29 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 41,7, az élő állatok és állati termékeké 9,9 százalékkal emelkedett.Idén januárban a gabonafélék termelői ára 78,2 százalékkal magasabb volt, mint 2010 azonos időszakában. A búza felvásárlási ára 2010 áprilisa (28.200 forint/tonna) óta folyamatosan növekszik, 2011. januárban már tonnánként 63.900 forint volt, ami az előző hónaphoz képest is 17 százalékos árnövekedés, miközben a kukorica tonnánként 50.200 forintba került.A burgonya...Ángyán ígéri: felszámolják az agrármaffiát
Ezek felszámolását szívósan végig kell vinnie a kormánynak és a szaktárcának - hangsúlyozta az államtitkár a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) Jász-Nagykun-Szolnok megyei gyűlésén . Ugyanakkor egyelőre még nincs meg a Nemzeti Földalapnál a teljes szerződéslista, amelyből kideríthető lenne, hogy kik és milyen feltételekkel használják az állami földeket. Ángyán úgy látja, hogy mintegy 180 tőkés társaság kezében van a teljes terület 80 százaléka. A visszaélések felelőseit el kell számoltatni és „elő kell venni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési...Hol az alja? - a 210 alatti euró már a múlté
A Moody's hitelminősítő csütörtökön egy fokozattal a még mindig elsőrendű „Aa2"-re csökkentette Spanyolország államadósságának osztályzatát, és fenntartotta az osztályzatra a negatív kilátást. A hírre az euró 1,3805 dollárig gyengült, csütörtökön reggel az 1,3920-1,3805 dolláros sávban mozgott. A forint/euró árfolyam pedig a 273,95-ös szintre került.A dollárt délelőtt 197,25 forinton jegyezték, szerdán délután 196,13 forint volt. A svájci frank jegyzése 211,55 forint, előző nap 211,36 forint volt, 100 japán jen árfolyama 238,00 forint a szerda délutáni 237,12 forint...Kié a legjobb felsőoktatási...
A MESE célja, hogy a pályázat révén a hallgatói lapok szakmai képviselete mellett lehetőséget adjon a kampuszok online kommunikációs tevékenységének bemutatására, a felsőoktatási portálok...Akár baktériumölő kerámiát...
Az igazgató elmondta: tart a gyártáselőkészítés, és két hét múlva kezdik meg a burkolólapok próbagyártását. A próbagyártás során azt az optimumot keresik, amellyel megfizethető költség...Leépítés a Tescónál,...
A multinacionális vállalat több száz dolgozójának kerülhet veszélybe a munkája - értesült a lap. Úgy tudják, a munkafolyamatokkal kapcsolatos interjúkat azok az indiai...Esetleg, utólag is lehetne...
A lap úgy tudja, hogy a tervek között van a finanszírozott helyek akár ötvenszázalékos csökkentése is.A megvitatandó lehetőségek között szerepel az is, hogy a hallgatók utólag fizessenek...Papcsák visszafizette a...
Az elszámoltatási kormánybiztos a Fidesz-frakció sajtóirodáján keresztül tájékoztatta a lapot arról, hogy a költségtérítést az Országgyűlés hivatalának fizette vissza.Papcsák Ferenc...Szigoruantitkos.hu: a...
A korábbi szigorúan titkos (szt) tisztekről több internetes portálon a múlt héten megjelent hírekkel kapcsolatos vizsgálat még nem zárult le, ezért "bármilyen további lépést a...Alapvetés, hogy "Hazánk neve Magyarország"
Az Alapvetések című fejezet - amely a Nemzeti hitvallásnak vagy Nemzeti nyilatkozatnak nevezett részt követi - rögzíti, hogy az országot Magyarországnak hívják, szemben a jelenleg hivatalos Magyar Köztársaság elnevezéssel. A tervezet szerint Magyarország független demokratikus jogállam és köztársaság, a hatalom forrása a nép.A rendelkezések között szerepel, hogy Magyarország "az egységes magyar nemzet eszméjétől vezérelve felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért".A tervezet szerint "Magyarország védi a házasság intézményét mint a férfi és nő között,...Kurtítanának a képviselői támogatáson
Lázár János - amint az a törvényhozásnak szerdán benyújtott előterjesztéséből kiderül - az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényt új bekezdéssel egészítené ki, amely kimondja: nem jogosult lakhatási támogatásra az a képviselő, akinek tulajdonában Budapesten, egyéni választókerületében, vagy abban a megyében, ahol területi listán megválasztották "az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott" ingatlan van.Javaslata indoklásában Lázár János azt írja, a magyar társadalom részéről folyamatosan meglévő igény mutatkozik a...Szócska: "nagyon kemény a helyzet"
Elmondása szerint mind az anyagi, mind az emberi erőforrások tekintetében krízishelyzet van. Ugyan a tavalyi konszolidációval némileg javult a helyzet, de az egészségügy finanszírozását tekintve továbbra is a fenntarthatóság peremén áll.Elmondta, hogy tapasztalatai alapján országszerte mély depresszió jellemzi az egészségügyi dolgozókat. A helyzet olyannyira rossz, hogy a szakdolgozói utánpótlás már megyei szinten is elakadt - mondta Szócska Miklós, hozzáfűzve: az egészségügyi munkaerőhiány tehát "sorsfordító kérdés". Véleménye szerint a kórházak osztályvezetői, de még a...
Élőlánccal tiltakoztak az...
A demonstráció résztvevői egymás kezét fogva körbe vették a Jókai utcai iskola épületét, majd a Széchenyi térre, a városháza elé vonultak.A tiltakozók az iskola előtt "El a kezekkel...A magyar elégedetlen, de...
A Tárki szerdán juttatta el közleményét az MTI-hez, amelyben az áll: a visegrádi négyek lakosai közül a magyarok értékelik leginkább negatívan saját anyagi helyzetüket, és ez volt a...Török Zsolt az...
Az ügy előzménye, hogy a kormányzati portálon hétfőn nyilvánosságra hozott közleményben azt írták: Magyarország gazdasági és politikai pozicionálásával és befektetői vonzerejének...Árfigyelő mozgalmat...
A megyében mintegy 25 ezer taggal működő 177 szervezet önkéntesei áprilistól egységes formanyomtatványt használva rögzítik az alapvető élelmiszerek és háztartási cikkek, a gyógyszerek,...A Jobbik továbbra is...
Mirkóczki Ádám elmondta: felelős politikusként nem tehetik meg, hogy az MSZP-hez és az LMP-hez hasonlóan kivonuljanak az alkotmányozás folyamatából és ne próbáljanak meg "utolsó...Nagyrészt megvolt a...
A fővárosi megbeszélésén jelent volt a BKV, a Magyar Villamos Művek, a Magyar Posta, a MÁV, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Magyar Fejlesztési Bank képviselője. Ezek a cégek több mint...2400 szervezet, 80 milliárd támogatás - 21 nyertes
Sok millió forintos visszaélésre gyanakszik a parlament előző nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága. Herman István, a testület fideszes elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, az Országos Foglalkoztatási Alap 512 millió forintot fizetett ki Tulajdoni jogok gyakorlása nevű, 2007-es pályázatán. Ezt a pénzt négy nagy állami foglalkoztató kapta meg, az Erfo Kht., a Főkefe Kht., a Kézmű Zrt., illetve a Szefo Rt. Ezenkívül komoly gyanúra ad okot, hogy a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szervezeteknek adható támogatások 81 százalékát 21 foglalkoztató...A Médiatanács 13 milliós kötbért rótt ki a TV2-re
A szóvivő elmondta, hogy a televízió ezt a produkcióját a második kategóriába sorolta, azaz 12 aluliak nagykorú felügyelete mellett nézhették, de a médiatanács álláspontja szerint a műsort annak káros hatása miatt magasabb kategóriába kellett volna sorolni.Kiricsi Karola rámutatott arra: a TV2 tavaly helytelen besorolásokkal rendszeresen megsértette a médiatörvényt. A konkrét esetben a törvénybe ütköző műsorelőzetesek sugárzásának magas számát - húsz alkalomról van szó - is megemlítette.1,4 milliárd nem létező AIDS-tapaszra
A fideszes politikus kifejtette: az ELTE-t érintően - tavaly november óta - vizsgálták például a gépjárműbeszerzést, a munkavállalói szerződéseket és azokat a 2002-2010 között megkötött szerződéseket, amelyek az egyetem üzemeltetésével, működtetésével kapcsolatosak.Budai Gyula szerint "ahhoz, hogy megnyugtató képet kapjunk" az ELTE gazdálkodásáról, az egyetemet érintő szerződésekről, beruházásokról, további vizsgálatokra van szükség. Ezért azt javasolta Réthelyi Miklósnak, hogy az ELTE-t és a többi felsőoktatási intézményt illetően indítson átfogó belső vizsgálatot....
« Előző
25515 | 25542 | 25569 | 25596 | 25623 | 25650 | 25677 | 25704 | 25731 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...

