Török Zsolt az export-luxuskormányzásról
2011. március 09. szerda 16:54
Az ügy előzménye, hogy a kormányzati portálon hétfőn nyilvánosságra hozott közleményben azt írták: Magyarország gazdasági és politikai pozicionálásával és befektetői vonzerejének növelésével indokolja a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság a kabinet és egy londoni székhelyű nemzetközi stratégiai kommunikációval foglalkozó cég által kötött szerződést.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttérintézménye, az ország-márkáért is felelős Balassi Intézet (BBI) a londoni székhelyű Project Associates UK Limited tanácsadói céggel kéthónapos határozott idejű megbízási szerződést kötött. Ennek keretében a londoni ügynökség szakértőként közreműködik Magyarország nemzetközi, európai stratégiai kommunikációjának alakításában. A megbízás díja két hónapra nettó 32 millió forintnak megfelelő angol font.
A szocialista politikus szomorúnak nevezte, hogy a Fidesz-KDNP immár exportálja is a "luxuskormányzást". Ez ugyanis egy újabb, az adófizetők pénzét pazarló intézkedés - teszi hozzá.
Véleménye szerint a külföldi befektetők bizalmának visszanyeréséhez elég lenne, ha a Matolcsy György vezette minisztérium végre felelős gazdaságpolitikát mutatna be, ha a kormánypárti politikusok nem tennének felelőtlen kijelentéseket, ha a kormány "nem nyúlná le" a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat, "nem rúgná össze a port" az EU-IMF hazánkba érkező tárgyalódelegációjával, nem alkotna "világbotrányt kavaró" médiatörvényt, nem üzenne hadat a független Magyar Nemzeti Banknak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

