Ángyán ígéri: felszámolják az agrármaffiát
2011. március 10. csütörtök 11:25
Ezek felszámolását szívósan végig kell vinnie a kormánynak és a szaktárcának - hangsúlyozta az államtitkár a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) Jász-Nagykun-Szolnok megyei gyűlésén . Ugyanakkor egyelőre még nincs meg a Nemzeti Földalapnál a teljes szerződéslista, amelyből kideríthető lenne, hogy kik és milyen feltételekkel használják az állami földeket. Ángyán úgy látja, hogy mintegy 180 tőkés társaság kezében van a teljes terület 80 százaléka. A visszaélések felelőseit el kell számoltatni és „elő kell venni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azon ellenőreit, akik asszisztáltak e helyzet kialakulásához.
Ángyán szerint ugyanakkor alapvetően nem a támogatás, hanem a piac hiányzik ma a magyar gazdáknak, akik saját szektoruk teljes vertikumából mindössze 10 százalékban részesülnek, ami kevés a megélhetéshez. A készülő Nemzeti Agrárstratégia a minőségi termelés, a kis- és közepes gazdaságok megerősítése és a hungarikumok védelme, támogatása mellett a magyar mezőgazdaság önállóságának megteremtéséről szól - emelte ki. Ennek jegyében egy készülő rendelet előírja majd: kizárólag az tekinthető magyar terméknek, amely legalább 95 százalékban hazai alapanyagokból készült.
Emellett szükség van saját pénzintézeti hálózat, a gazdabankok létrehozására és az agrárkamara megerősítésére is. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy a parlament és a kormány mellett a kamara az új struktúra harmadik, meghatározó pillére lesz, amely alanyi jogon 180 ezer, potenciálisan azonban több százezer tagot tömöríthet. Az új kamarai törvény települési mezőgazdasági bizottságokat hív életre, a kamara megyei elnökségei pedig 20 tagból állnak majd.
Az államtitkár emellett a vidékfejlesztés érdekében tervezett intézkedések legfontosabbjai között említette a helyi értékesítési lehetőségek újraélesztését, amelyet jelentős pályázati forrásokkal kíván támogatni a kormány. Figyelemre méltó kezdeményezésnek nevezte a Magyarországon Sopronban kísérleti jelleggel, kékfrank néven működő helyi pénz bevezetését, amelynek célja, hogy a helyben megteremtett értéket ne lehessen kivonni a rendszerből. Utalt arra is, hogy a gazdálkodók életpálya-modelljén belül - várhatóan 25-50 évre, örökölhető jogként - a mezőgazdaságot hivatásul választó fiatal párokat földhöz juttatják és a külterületekre vonatkozó építési szabályok átalakításával megkönnyítenék a tanyák létrehozását is.
Forrás: agromonitor.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

