Esetleg, utólag is lehetne tandíjat fizetni
2011. március 10. csütörtök 08:25
A Népszabadság szerint a kormány az utólagos tandíj bevezetését, és az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek radikális csökkentését fontolgatja, legalábbis egyebek mellett ezek is szerepelnek a kormány által lehetségesnek tartott intézkedések között.
A lap úgy tudja, hogy a tervek között van a finanszírozott helyek akár ötvenszázalékos csökkentése is.
A megvitatandó lehetőségek között szerepel az is, hogy a hallgatók utólag fizessenek tandíjat az államnak.
Az elképzelés szerint a diákhitel mintájára egy állami szerv, amely szerződéses kapcsolatban állna a bankokkal, fogná össze a fizetéseket. Cserébe félévente 30 ezer diák külföldi ösztöndíját vállalná át a kormány.
A lap értesüléseit az oktatásért felelős államtitkárságon nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Válaszukban egyebek mellett azt írták: az államilag finanszírozott hallgatói keretszámok nagysága az ország gazdasági helyzetének függvényében kerül megállapításra.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

