Nagyrészt megvolt a bérkompenzáció
2011. március 09. szerda 14:06
A nagy állami cégek a több mint 130 ezer munkavállalójuk túlnyomó többségének esetében eleget tettek a január 1-jei bérkompenzációnak - közölte a fideszes Rogán Antal, miután az általa vezetett bérmonitoring bizottság az állami, illetve az ahhoz kötődő szektor legnagyobb foglalkoztatóinak képviselőivel találkozott szerdán.
A fővárosi megbeszélésén jelent volt a BKV, a Magyar Villamos Művek, a Magyar Posta, a MÁV, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Magyar Fejlesztési Bank képviselője. Ezek a cégek több mint 130 ezer munkavállalót foglalkoztatnak - mondta Rogán Antal, hozzátéve: erre a körre vonatkozóan az volt a kormány elvárása, hogy megtörténjen a bérkompenzáció 2011. január 1-jétől.
A túlnyomó többségnél ez meg is valósult, ám előfordulnak olyan esetek, ahol még nem - tájékoztatott, megjegyezve, hogy elsősorban az állami cégekkel szerződött vállalkozók által foglalkoztatottak esetében - ami 3-4 ezer embert jelent - merült fel probléma. Hozzáfűzte továbbá, hogy a BKV-nál még nem született meg a bérmegállapodás.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

