A püspök a botrányról, a pártokról, az iskolákról
2011. március 09. szerda 10:25
- Rendet teremteni küldték Pécsre?
- Arról szó sem volt. Azzal a feltétellel fogadtam el a fölkérést az egyházmegye átmeneti vezetésére, hogy a múlttal nem kell foglalkoznom. Nem lenne helyénvaló, ha egy püspök nyomozásba fogna.
- De azzal nyilván tisztában kell lennie, hogy mégis mit vett át. A rendőrség „csalás és más gazdasági bűncselekmények gyanújával" nyomoz. A híradások szerint egyetlen év alatt 203 millió forintos adósságot halmozott fel a Mayer Mihály püspök irányította pécsi egyházmegye, feketekasszáról hallani, valamint arról, hogy a gazdasági vezető, Wolf Gyula által irányított püspökségi gazdálkodás könyvelése „nem a valós pénzforgalmat tükrözte". A püspökség ellen még korábbi könyvelője is feljelentést tett.
- Megbízatásom első órájában, január 19-én 12 órakor flasht végeztem: vagyis néhány könyvelővel és könyvvizsgálóval rögzítettem a pillanatnyi állapotot. Azóta ezt a megörökölt helyzetet igyekszem konszolidálni.
- Anyagilag és erkölcsileg egyaránt.
- Az egyikből következik a másik. Nagy fájdalommal élem meg, hogy meg kellett válnom az egyházmegye néhány munkatársától. Tisztában vagyok vele, hogy minden munkavállaló mögött ott van egy-egy család, de a munkamennyiség nem indokolta a meglévő létszámot. Továbbá számba vettem azon értékesíthető ingóságokat és ingatlanokat, amelyekre a közeljövőben nincs szüksége az egyházmegyének.
A teljes interjú elolvasható itt.
Forrás: fn.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...