Széll-vihar: itt a reformcsomag

Széll-vihar: itt a reformcsomag A program megvalósítása a kormány tervei szerint azt eredményezi, hogy 2014 végére a bruttó hazai termék 65-70 százalékára csökkenthető az államadósság; ezt a maximumot az új alkotmány is tartalmazza majd. (Lásd kapcsolódó írásainkat jobbra - a szerk.)Az intézkedési terv rögzíti: az államadósság csökkentése együtt jár majd a költségvetési hiány csökkentésével: idén 2,9, 2012-ben 2,5, 2013-ban 2,2, 2014-ben pedig 1,9 százalék lehet a GDP arányos költségvetési hiány. A Széll Kálmán Tervvel és az Új Széchenyi Tervvel pedig megalapozható egy 4-6 százalék közötti gazdasági növekedés,...

Az Eötvös Intézet nem enged a '89-ből

Majtényi László közölte: a hírek szerint áprilisban megszavazza a parlament az új alkotmányt, ám azt nem lehet tudni, hogy most éppen kik írják annak szövegét, és milyen felhatalmazással. A sikeres alkotmány a politikai osztály és az adott nemzet közös teljesítménye, az 1989-es alkotmány kifejezte az akkori átalakulást, szakmailag pedig Európa egyik legszínvonalasabb Alkotmánybírósága töltötte ki annak hiátusait - mondta az alkotmányjogász, a volt adatvédelmi biztos, aki később a kereskedelmi rádiófrekvenciákról szóló testületi döntés miatt állt fel az Országos Rádió és Televízió...

A vámosok sérelmezik a korkedvezmény eltörlését

A szakszervezet (korábban: Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete) a Széll Kálmán Tervben szereplő intézkedés ellen tiltakozva az MTI-vel kedden azt közölte: megdöbbenéssel értesültek a bejelentésről, mely szerint a fegyveres és rendvédelmi szférában a kormány az utolsó kedvezményt is megszünteti.Az intézkedés véleményük szerint távozásra kényszeríti az eddig minden megvonás ellenére is kitartó, szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársaikat, s ez beláthatatlan következményekkel jár e testületek további működésére vonatkozóan."A kormány ezzel a lépésével tovább...

Az orvostársaságok...

A dohányzás a magyar lakosság halálozási mutatóiban fontos szerepet játszó szív- és érrendszeri, daganatos és idült légszőszervi megbetegedések legfontosabb kóroki tényezője - mondta...

26 pontból áll a kormány...

A felsorolás azzal kezdődik, hogy a törvénymódosítás hatályba lépésétől évi negyvenről húsz napra csökken a miniszterek szabadsága.Április 1-jétől a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi)...

Hende: milliárdos gyanús...

A miniszter konkrét ügyeket nem említett, de példaként hozta fel a HM Zrínyi Nonprofit Kft.-t, amely a minisztérium médiamegjelenéséért, a könyv- és lapkiadásáért felel: a cég az előző...

Matolcsy bejelentéseire...

A Széll Kálmán terv, összefogás az adósság ellen címet viselő Orbán-csomag részletes hiány- és államadósságpályát vázol fel a kormány. A költségvetési hiány jövőre 2,5 százalék lesz,...

Szekeres: Orbán mentse fel...

Az ellenzéki politikus kiemelte, hogy januárban már körülbelül az egyötödét érte el az éves hiánynak a költségvetés deficitje.Az MSZP közgazdasági tagozatának elemzése szerint 304...

600 milliót, aztán havi...

A napilap a fideszes polgármester lakossági fórumáról beszámolva azt írta, ebből a pénzből a jövőben egészségügyi, oktatási és közszolgáltatási fejlesztésekre költ a város.A település...

Fapál rendszeresen részt vett a pécsi közgyűlésen?

A Honvédelmi Minisztériumban csak pénzügyi és jogi szempontból is jóváhagyott megbízási szerződéseket lehetett kötni, a megbízás teljesítéséről pedig havonta kellett igazolást kiállítani; nem volt ez alól kivétel Fapál László, a tárca egykori államtitkára sem - írták.A háromdimenziós radarok projektjének koordinálása, amellyel csak C-típusú nemzetbiztonsági igazolással rendelkezőt lehetett megbízni, teljes nyilvánosság előtt zajlott. A megbízott rendszeresen részt vett Pécs Megyei Jogú Város közgyűlésén, bizottságainak ülésein, jelen volt több per tárgyalásán, vezette és szervezte...

Kilenc milliárd pályáztatás nélkül

"Zárolás után mintegy 9 milliárd forintot osztana szét válogatott szervezetek között a kormány" című kedden megjelent cikk a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) koncepcióját ismerteti. Ezt még nem tárgyalta a kormány, ám hamarosan elé kerülhet - írja a lap -, hiszen az irat február 23-i keltezésű, és már ellenjegyezte Borókainé Vajdovits Éva helyettes államtitkár, sőt, jóváhagyta Gál András Levente közigazgatási államtitkár is.A tervezet hivatkozik az államháztartási törvényre.Az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokból nyújtott támogatásokat alapítványok,...

Dohányzással támogathatjuk a tervet

A birtokába került elemzést ismertetve a lap "a kormány sorvezetőjét készítőnek" nevezi a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-t.Az egészségügyből hiányzó 95-180 milliárd forintot a jövedéki és egyéb adókból lehetne pótolni. A jövedéki adóból évente körülbelül 850 milliárd forintot szed be az állam, ami csaknem akkora összeg, mint amivel az állam kiegészíti az Egészségbiztosítási Alapot - olvasható a lapban.Az adóbevételek 30 százaléka a dohány, 10 százaléka az alkohol eladása után folyik be.A Népszabadság azt írja: a címkézett adókon kívül, mint például a hamburgeradó a...

Mindenhol tilos lesz a...

Mint mondta: Magyarország demográfiai helyzete egyre romló tendenciát mutat. Az ország jövője szempontjából fontos megállítani ezt a folyamatot, vagyis minden eszközzel védeni kell az...

Egyes szakszervezetek már...

Az érdekképviselet az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: az Alkotmánybíróság hétfőn úgy határozott, hogy a LIGA Szakszervezetek népszavazásra bocsátandó kérdése, miszerint...

Fokozottan ellenőrzik a...

A Magyar Közlönyben - Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával - megjelent, "a zenés, táncos rendezvények biztonságosabbá tétele érdekében végrehajtandó feladatokról" szóló...

Erdő Péter: a...

"Nagyon fontos olyan utat találni, amely egyrészt előmozdítja ezeket az értékeket, másrészt tiszteletben tartja a minden embert feltétel nélkül megillető méltóságot" - olvasható...

Mesterházy: hajtóvadászat...

A kormányfő arról írt: az államadósság elleni küzdelemben kulcsszerepe lesz annak, hogy számon kérjék azoknak a politikusoknak a felelősségét, akik az elképesztő adósságot az ország...

Egynapos Volán-sztrájk...

Egynapos Volán-sztrájk március 31-én Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (AKSZSZ) hétfői közleménye szerint a szakszervezetek március 2-án kezdik...

27%-kal nőtt az államadósság 8 év alatt

A számvevőszéki és költségvetési bizottság hétfői ülésén a frakciók képviselői jelezték: a Fidesz és a KDNP mellett a Jobbik delegál tagot az albizottságba, az MSZP és az LMP nem. A testületet a fideszes Dancsó József vezeti, alelnök a szintén fideszes Szijjártó Péter; mellettük további három fideszes, egy KDNP-s és egy jobbikos tagja lesz az albizottságnak.A testület létrehozását Szijjártó Péter kezdeményezte még december végén, az albizottság felállítását a számvevőszéki és költségvetési bizottság február 14-i ülésén 19 igen, 5 nem szavazat mellett döntötte el.Az albizottság...

Szekeres államtitkára és a Tubes?

Szekeres államtitkára és a Tubes? 2004-2005-ben a honvédséget érintő korrupciós ügy egyik gyanúsítottja, Fapál László volt a minisztérium közigazgatási államtitkára. A 2006-os választások után Juhász Ferenc miniszterrel együtt távoznia kellett. De csak az államtitkári székből, és nem a szaktárcától. A minisztérium új vezetése igényt tartott jogi tanácsaira. „A Honvédelmi Minisztériumban, miután 750-ről 500 főre csökkentettük a létszámot, a korábban megkezdett ügyeket azokra bíztuk, - ha megfelelő külső felhatalmazással rendelkeztek, - akik azt ismerik. Azt a jogi irodát, amelyet Fapál úr létrehozott, a 3...

Általános vitára alkalmas a médiatörvény-tervezet módosítása

Általános vitára alkalmas a médiatörvény-tervezet módosítása A bizottsági ülésen a jobbikos Novák Előd nehezményezte, hogy a kabinet a hazai tiltakozás hatására nem volt hajlandó változtatni a médiatörvényen, egy "szuperállam", az Európai Unió "csettintésére" azonban megteszi, amit megalázónak nevezett. Kifogásolta azt is, hogy a módosítás a jogszabály igazán lényeges pontjait nem érinti.Erre L. Simon László, a testület fideszes elnöke úgy reagált: a törvénymódosítás a szokásos módon történik. Hozzátette, tudja, hogy a parlamenti eljárás megértése legalább olyan bonyolult, "mint megtalálni Karcagon egy...