Egyes szakszervezetek már temetik
2011. március 01. kedd 08:25
Az érdekképviselet az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: az Alkotmánybíróság hétfőn úgy határozott, hogy a LIGA Szakszervezetek népszavazásra bocsátandó kérdése, miszerint "Egyetért-e Ön azzal, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár ne haladhassa meg a 62 évet?" - túl bonyolult és összetett ahhoz, hogy átlag állampolgár megértse.
A LIGA álláspontja szerint ilyen követelményrendszer nem következik sem az Alkotmányból, sem a népszavazásról szóló törvényből, ami nem véletlen, hiszen nem lehet úgy megfogalmazni egy kérdést, hogy az egyszerre legyen rövid, egyértelmű, áttekinthető és eldöntendő, ugyanakkor részletesen kifejtett, a lehetséges társadalmi és pénzügyi hatásokat alternatíváiban feltáró és összegző.
"Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság ma kimondta, hogy a népszavazás intézménye nem működik és nem működhet a jövőben, hiszen a döntésre jogosult magyar nép sosem lesz képes megítélni, hogyan szeretne élni, miként szeretne dönteni" - olvasható a közleményben.
Az Alkotmánybíróság (Ab)honlapján közölt hétfői döntés szerint a testület megsemmisítette az Országos Választási Bizottság (OVB) 2010. január 14-én hozott, az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesítő határozatát, és új eljárásra utasította az OVB-t.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés nem felel meg a választópolgári egyértelműség követelményének.
"A népszavazásra feltenni kívánt kérdés ezen komplex feltételrendszer egyik elemét kívánja rögzíteni az öregségi nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár meghatározott életévhez való kötésével; anélkül azonban, hogy a választópolgár számára világossá tenné, hogy ez jár-e, és ha igen, milyen hatással, változással az öregségi nyugdíj megszerzésének további feltételeire nézve. Így a választópolgár döntése meghozatalakor nem lehetne tisztában azzal, hogy a kérdésre igen-nel vagy nem-mel szavazás esetén döntésének milyen pénzügyi, vagy egyéb következményei lennének, például a szolgálati idő és a nyugdíj mértékére nézve.
A népszavazásra bocsátandó kérdésről tehát úgy kellene döntésüket meghozniuk, hogy nem volna egyértelmű számukra, a népszavazás sikere milyen változásokkal jár a nyugdíjrendszerben, és ennek milyen társadalmi, pénzügyi és más hatásaival kellene számolniuk" - olvasható az Alkotmánybíróság határozatában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...

