Egymilliárd forint jut idén bormarketingre

Geönczeöl Attila a szekszárdi hegyközség Mátyás napi borünnepén arról számolt be, hogy jelenleg 596 millió forint szabadon felhasználható keret áll a bizottság rendelkezésére, 320 millió forint pedig már lekötött forrás. A literenként 5, illetve 10 forintos forgalomba hozatali járulékból származó, várhatóan egymilliárd forintos idei kerettel kapcsolatban megjegyezte: ez megegyezik a Borsodi Sörgyár marketingre fordított összegével. A jelenleg 12 taggal működő, egyébként 13 fős bizottság elnöke az eddigi döntésekről elmondta: a tél végi vörösborkampányra nyolcvanmillió forintot, a...

A szocialista Varju László fogadást ajánl: "nulla forint lesz"

Hozzátette, hogy erre akár fogadni is hajlandó. Kijelentését azzal indokolta, hogy az elmúlt tíz hónapban leállított és megszüntetett fejlesztési kiírások újraindításából származó kifizetésekre az év vége előtt kicsi az esély. Varju László szerint az ÚSZT keretein belül rendelkezésre álló, több mint háromezer milliárd forintnyi forrás és az azokra vonatkozó célok lényegében megegyeznek az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT) foglaltakkal.Megjegyezte, hogy viszont az ÚSZT-ből kihagyták az óvodák és iskolák felújítását, illetve a leghátrányosabb helyzetű kistérségek...

"Az állam ma többe kerül, mint valaha"

A szocialista párt szóvivője ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel csütörtökön, hogy a Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányhatározat szerint - mint írja - "az államapparátusban ma jóval többen ülnek, mint tavaly ilyenkor: a Miniszterelnökségen például 128-an dolgozhatnak, ami 34-gyel több még a tavaly augusztusban megszabott maximális létszámhoz képest is, az összminisztériumi apparátus pedig 5.764-ről 6.054-re emelkedett".Török Zsolt hozzáteszi: mindebben nem is az a legszomorúbb, hogy az állásaikat halmozó Fidesz-KDNP-s politikusok legszívesebben...

Ötmilliárdos zárolás a...

Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett 250 milliárd forintos takarékossági intézkedés nem kíméli a közmédia költségvetését sem. A nemzetgazdasági miniszter által a parlament elé...

EU-elnökség: fél év alatt...

Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága február közepén megszavazta Járóka Lívia néppárti (Fidesz) képviselő állásfoglalás-tervezetét a stratégiáról. A...

Alkotmánybíróság: Azt...

Ha igen, ezt követően érdemben is foglalkozhat a testület a kérdéssel. A végkielégítés-adó első körbeni "elkaszálása" miatt jelentősen szűkült az Ab jogköre abban a tekintetben,...

Az államfő nem oszlathat...

A csütörtöki lapszámában megjelent cikkben a képviselő azt mondta: "hivatalos döntés természetesen még nincs erről, de mivel az én véleményem az, hogy ennek nem kell szerepelnie...

Bezár a dél-dunántúli...

Dányádiné Molnár Cecília, a Ki-Látás Alapítvány kuratóriumának, egyúttal a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületének vezetője kiemelte, hogy a 2008 júliusa óta működő regionális...

Az iskolák átvételétől óv a...

A határozat felhívja a figyelmet arra, hogy az átvételekről egyeztetni kell a felettes egyházi testületekkel, és kitér arra is, hogy az intézményfenntartók testületei erkölcsi és anyagi...

Védelmi pénzt kértek a Patriótában

A tanú a tárgyaláson elmondta, hogy a gyilkosság éjszakáján - 2009. február 8-án - a bárba Beéry Csaba és Beéry Tamás vezetésével érkeztek "libasorban" a kigyúrt, jobbára kopasz cigány férfiak, és a tetőtéri bárt foglalták el. (A Beéry testvérek a Cozma-üggyel kapcsolatban csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt folyó perben nyolcad- és kilencedrendű vádlottak, az emberölés bűntettében pedig tanúként szerepelnek.)Kelemen Ádám azt vallotta, csak utólag értesült arról, hogy a bárba beözönlő társaság már a bejáratnál kötekedett a vendégekkel, hangoskodott, a bár...

Tárki: csökken a Fidesz előnye, de messze a legnépszerűbb párt

Az intézet szerdán juttatta el az MTI-hez a kutatás eredményét, amely a felnőtt lakosság körében az elmúlt évhez hasonlóan a Fidesz-KDNP jelentős fölényét mutatja: a kormánypártok szimpatizánsainak tábora hónapok óta sokszorosa az ellenzéki pártokénak, annak ellenére, hogy november óta egyértelműen csökkenő tendenciát mutat a Fidesz-KDNP szavazótáborának nagysága. Az elmúlt hónapokkal ellentétben azonban a kormánypártok támogatottságának csökkenése nem a bizonytalan választók táborának növekedésével, hanem a többi párt szavazótáborának kismértékű bővülésével jár együtt, ami...

Ház előtt a médiatörvény-javaslat

Ház előtt a médiatörvény-javaslat Az Európai Bizottság és a magyar kormány a múlt héten állapodott meg a médiaszabályozás változtatásáról. A szerdán beterjesztett törvénymódosítási javaslat - amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter jegyez - érinti a kiegyensúlyozott tájékoztatás szabályozását, a regisztráció és a más tagállami médiaszolgáltatóval szemben alkalmazható szankciók kérdését.A törvényjavaslat kimondja, hogy nem az egyes médiaszolgáltatók, hanem a médiarendszer egészének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás. A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a tájékoztatási...

Mégis kiengedték a sittről...

A Fővárosi Bíróság a 2011. február 23-i végzésében a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt „H. Miklós és társai ellen"...

Jövőre indul a...

Nagy Anna budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, a kormány tavaly decemberben döntött arról, hogy létrehozza a közszolgálati egyetemet, amely a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem,...

Síkra szállnak a jövedéki...

Figyelmeztetjük és emlékeztetjük a Fideszt, ha ellenzékben nem voltak restek minden nap felháborodottan ágálni az emelkedő benzinárak miatt, akkor most tízhónapnyi kormányzás után ideje...

H1N1-es kismama szült: a...

Lázasan utalták be a kórházba a 34 hetes állapotos kismamát, aki korábban nem kapott védőoltást. Miután bevitték, azonnal megindították a szülést. A gyereket a pécsi szuperintenzív...

Tanúként hallgatták Göncz...

Fazekas Géza az elhangzottakról nem beszélt. Kérdésre válaszolva azonban megerősítette: a nyomozóhatóság jogsegély keretében igyekszik tisztázni azt a sajtóhírt, miszerint az értékesített...

Elutasították az MSZP...

Az MSZP-s országgyűlési képviselő közölte: javaslataik tárgysorozatba vételének elutasításából az következik, hogy a Fidesz halad tovább a saját útján, nem akar valódi társadalmi...

Torgyán, ha tehetné, biztos alkotmányozna

A cikk szerint a volt kisgazda pártelnök alapjában véve elfogadhatónak tartja az alkotmány-előkészítő bizottság által összeállított koncepciót, mely azonban - mint fogalmazott - tartalmaz "trehány megfogalmazásokat". "Nem értem, hogy engedhetett meg magának ilyet Salamon László" - fűzte hozzá az egykori politikus.Torgyán támogathatónak ítélte, hogy az új alkotmányt - Deák Ferenc húsvéti üzenetének mintájára - húsvét hétfőn fogadják el, és azt is, hogy preambulumában utalás történjen ne csak magára a Szent Koronára, hanem a Szentkorona-tanra is.A korábbi...

Amnesztiát adnának, mint a bűnözőknek

Magyar Helsinki Bizottság: semmisség helyett amnesztia A javaslat szerint semmisnek nyilvánítandók a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggő ítéletek, amennyiben az elítélés alapjául kizárólag rendőri jelentések vagy vallomások szolgáltak. Ezzel szemben - írta a bizottság a közleményben - az amnesztia jogállami szempontból elfogadható eszköz a kérdés kezelésére.A bizottság álláspontja szerint a törvényjavaslat által megoldani kívánt probléma kétségkívül valós. A Magyar Helsinki Bizottság nemcsak a 2006. őszi események kapcsán vitt ügyeiben, de más - a hivatalos személy elleni...

Fellegi levél - Rossz nyomon jár az állami bérkommandó

Miközben kormányzati bérkommandó felügyeli a magánszektorban, hogy a cégek betartják-e az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született ajánlást a bruttó bérek 4-6 százalékos emeléséről, az állami tulajdonú vállalatoknál egyedül a minimálbér emelése tekinthető kőbe vésettnek. A lapunk birtokában lévő, 2011. január 21-i keltezésű levél, amit Fellegi Tamás fejlesztési miniszter jegyez, és Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezére a címzettje, világosan előírja, milyen bérpolitikát kell folytatni idén az állami vállalatok körében. Ennek értelmében az MFB-hez tartozó...