Pálinkás József marad az MTA elnöke
Az újra nem választható Kroó Norbert alelnöki székére a pillanatnyi állás szerint három jelölt pályázik.Pálinkás József elnöki ciklusának utolsó időszaka az intézetigazgatói kinevezések, illetve a filozófus pályázatok nyomán kipattant sajtótámadások miatt meglehetősen viharosra sikeredett. Pálinkás József szerint a magyar pályázati rendszer zűrzavara miatt adódhatnak további kisebb-nagyobb szabálytalanságok. Az MTA belső ellenőrzése szerint a kutatóhálózat ebből a szempontból nyugodt, tiszta sziget. Az MTA Filozófiai Kutatóintézetében talált szabálytalanság is messze eltörpül más...2013-tól új emelt szintű érettségi-szabályok a továbbtanulóknak
A természettudományos és a műszaki pályát választóknak nem lesz felvételi alapkövetelmény a magasabb fokú bizonyítvány.A rendelet hatálybalépése elsőként a mai tízedik osztályos középiskolásokat érinti, akiknek azért fontos mielőbb megtudniuk, hogy mely tárgyból kell emelt szintű vizsgát tenniük, mert ezekből magasabb fokú tudásra kell szert tenniük.A kötelező emelt szintű vizsga nem lesz jelentkezi feltétel annak, aki 2005 előtt érettségizett és már rendelkezik felsőfokú végzettséggel, de ha az illető az emelt szintű vizsgáért járó többletpontokra igényt tart, lehetősége van...Megváltozik a választási rendszer is
A lap írása szerint az MSZP-s szisztéma arányos eredményt hozna, a kormánypárti javaslat pedig a Fidesznek kedvezne a legkevésbé. Ez utóbbi magyarázata: a korábban sokkal aránytalanabb rendszerötletekkel előálló Fidesznek most már nem érdeke, hogy bárkinek is esélye legyen megszerezni a kétharmados többséget.A beadott javaslatok nem rendezik a visszaélésekre lehetőséget adó ajánlószelvény-rendszer problémáját és rendezetlen egyelőre a külhoni magyarok szavazása is.A határon fogták meg a...
A férfi egy 67 éves gyalogost sodort el gépkocsijával Tákoson, majd megállás nélkül továbbhajtott, otthagyva az életveszélyesen megsérült helyi lakost - mondta Fülöp Gergely, a...Az ÁNTSZ 18 influenzás...
Az áldozatok közül 15 betegnél az influenza H1N1 vírusát, háromnál a B-vírust mutatták ki a vizsgálatok. Az influenza elleni védőoltatást egyikük sem kapta meg - tette hozzá Paller Judit....A magyar állam nem ad ki...
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kiemelte: mindez összhangban van a nemzetközi joggal.A szlovák fél kedden Budapesten adta át a magyar félnek a magyar-szlovák kettős..."A magyar-izraeli...
Az arab világban tapasztalható társadalmi forrongásnak nem volt semmilyen előzetes jele, sem az Egyesült Államok, sem Izrael nem látta előre, hogy ezek az események bekövetkezhetnek, és...Az MSZP a hallgatásáról...
Harangozó Tamás és Bárándy Gergely, a parlament alkotmányügyi bizottságának szocialista tagjai nyílt levelükben - amelyet...
"A Fidesznek kevés volt a...
A szocialista párt elnöke az elvesztegetett lehetőségek, valamint a demokrácia és a jogállamiság lebontásának időszakaként értékelte a kormányváltás óta eltelt hónapokat, amelyeket...Példátlan műkincslopás a Nemzeti Galériában
A közlemény szerint a kőfaragványok - amelyek becsült értéke darabonként megközelíti az 5 millió forintot - a galéria állandó kiállításáról tűntek el, eddig tisztázatlan körülmények között. A műtárgyak hiányát kedden délután észlelték.A tolvajok egy, a jáki templomból származó vörös színű, homokkőből készült sárkányfigurás vállpárkánytöredéket és egy fehér márvány domborműves kőlemez bal szélső részletét vitték magukkal.A műtárgyak mechanikai és technikai védelemmel is el voltak látva - olvasható a közleményben.Az MNG fegyveres őrsége a biztonsági előírások szerint haladéktalanul...Két héten belül a parlament előtt lesz a médiatörvény
Kovács Zoltán azt mondta, a megszületett végleges szövegváltozat a magyar kormány és az Európai Bizottság meglátása szerint is az összes olyan kérdést megnyugtatóan megválaszolja, amelyet Neelie Kroes vetett fel. A módosítási javaslat a következő kormányülésen a kabinet elé kerül, ezután pedig a kormány a lehető legrövidebb határidőn belül benyújtja az indítványt a parlamentnek. A kommunikációs államtitkár szerint ez akár két héten belül megtörténhet.A módosítás összesen négy kérdést érint: a kiegyensúlyozottságot, a származási ország elvét, a lekérhető szolgáltatások és...Tovább perelnek a Herczog-örökösök
Herzog Mór Lipót örökösei tavaly nyáron perelték be Washingtonban a magyar államot és a felügyelete alatt lévő több múzeumot, hogy visszakaphassák a néhai bankár 1944-ben, a nácik által ellopott műgyűjteményének Magyarországon található darabjait.A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztályának szerdai közlése szerint a Magyar Köztársaság a Washington D.C. körzeti bíróságához kedden benyújtott pergátló kifogásban kérte a Herzog Mór Lipót örökösei által beadott kereset elutasítását.A minisztérium közleménye felidézi, hogy a jogvita tárgya negyvennégy olyan műalkotás,...Puch szerint döntenie kell...
A volt miniszterelnök egy ajkai lakossági fórumon arról beszélt: "az MSZP átalakításával a Fidesszel szemben álló, demokratákat összegyűjtő, lényegében új pártot kell...Balsai: a rendőröket...
"Elképesztő, boszorkánymesébe illő információkkal rendelkezem" - jelentette ki Balsai István fideszes politikus.Mint elmondta, olyan adatokkal és információkkal is találkozott,...Nagy fennakadásokat okoz az...
Jég borítja az útburkolatot Szombathely határában, Kőszeg és Körmend térségében, valamint az Őrségben is. A 86-os számú főúton Nemesbődnél, valamint Vát és Szombathely között kamionok...Nyomoznak az amerikai...
A Horváthné Fekszi Márta volt államtitkár és Fallér Jenő szakállamtitkár által aláírt 50 százalékos sikerdíjazásról szóló megállapodást Magyarország New York-i főkonzulátusa és a magyar...Csecsemőt mentettek a...
A tűz egy háromemeletes bérház első emeletének egyik tíz négyzetméteres helyiségében keletkezett. A bérlő még a tűzoltók megérkezése előtt az utcára menekült, de égési sérüléseket...Megsemmisítette az...
Az Ab szerint "a kormánytisztviselő munkáltatója számára indokolási kötelezettség nélkül biztosított felmentési jogkör aránytalanul és ezért alkotmányellenesen korlátozza a...Feljelenti az Echo Televíziót az OCÖ volt elnöke
Kolompár Orbán keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: egy újságíró kijelentéseivel megpróbálja szembeállítani a többséget a cigánysággal, embereket lázítani a népcsoport ellen, ezért a televízió elmarasztalása mellett büntetőfeljelentést tesznek a médium vezetője és műsorvezetője ellen a rendőrségen.Véleménye szerint a műsorban elhangzott kijelentés - miszerint Magyarországon "cigányterrorizmus" van - és "a hasonló uszító beszédek" miatt történtek 2008-ban és 2009-ben a romák elleni támadások, amelyek hat halálos áldozatot követeltek, és egy országot...Előbb-utóbb szavazati joguk is lesz
Úgy fogalmazott: ki kellett szabadítani a nemzetrészekkel való parlamenti foglalkozást a külügy "kényszerketrecéből". Ezzel, mint kifejtette, nem szeretné semmissé tenni, vagy degradálni a parlamenti képviselők, diplomaták munkáját, akik az elmúlt húsz évben az adott keretek között próbáltak tenni a határon túli magyarok ügyeiért, de a külügyek részeként kezelt határon túli politika, nem is vezethetett többre, mint amire vezetett.Az Országgyűlés elnöke kiemelte: a külügyi, diplomáciai szempontok rendre, szükségszerűen mindig felülírták a nemzetpolitikai szempontokat. El...
Alkotmányozási vitanap az Országházban
Varga István (Fidesz) az új alkotmány szükségességét azzal magyarázta, hogy a jelenlegi "toldozgatott-foldozgatott" alaptörvény számozása a kommunista diktatúrát idézi, és az nem felel meg annak a feladatának, hogy a magyarság "iránytűje" legyen a XXI. században.A politikus hangsúlyozta: a preambulumban utalni kell a Szent Koronára, amelyet meggyőződése szerint "Szent István is viselt". Hozzátette: Orbán Viktor és kormánya "olyan erővel és tökéllyel" helyezte el az ereklyét a Parlament kupolacsarnokában, hogy azt "még Gyurcsányéknak sem...
« Előző
25839 | 25866 | 25893 | 25920 | 25947 | 25974 | 26001 | 26028 | 26055 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

