Meghamisították Tarr Béla szavait?

Az interjú szerint Magyarországon ma olyasmi történik, amit Németországban kultúrharcnak (kulturkampf) neveznek. „A kormány gyűlöli az értelmiséget, mert az liberális és ellenzéki, hazaárulóként szidalmazza annak tagjait. Heller Ágnest azzal vádolják, hogy pénzt lopott az államtól, holott 81 éves, és azt sem tudja mi a pénz."Arra a kérdésre válaszolva, milyen konkrét akadályok gátolják a filmes szakma munkáját, a rendező elmondta: „a kormány minden támogatást megvont a filmszakmától. A producerek fele már csődbe jutott, mozik zárnak be, nekem három produkciós...

Két balesetben két halott az utakon

A balesetekből 26 súlyos, 70 könnyű sérüléssel végződött. Ezeken felül 192 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt Az ellenőrzések során 248 esetben színeződött el a szonda.A hétvégén 136 körözött személyt fogtak el a rendőrök, 235 embert értek tetten, és 339 embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával - áll a közleményben.

Egyeztetés a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról

A lap szerint a tárcánál már körvonalazódik a tiltás megnyújtásáról szóló jogszabály-módosítás. Végleges döntés még nem született, így jelenleg nem tudható, meddig akadályoznák meg az adósok utcára kerülését.A Magyar Nemzet szerint az ugyanakkor valószínű, hogy a meghosszabbodó kilakoltatási moratórium nem lesz általános. A moratórium a lakáshiteleseket szinte biztosan oltalmazza majd - írta a lap.

Az anyát gyanúsítják babája...

Sass Oszkár közlése szerint az orvos szakértői vizsgálat megállapította, hogy az anya bántalmazása okozta a csecsemő halálát, ezért a BRFK életvédelmi osztálya a 32 éves nőt őrizetbe...

Lázár János: nem emelkedhet...

A tudósítás szerint Lázár János azt mondta: a kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy a távhő díja nem emelkedhet, ezért olyan rendszer kidolgozását tervezik, amely csökkenti a...

A jövőben 13 tagú lesz az...

A sajtótájékoztatón, amelyen felvágták a párt kétéves születésnapjára készült tortát, a másik választmányi szóvivő, Csiba Kata elmondta, az LMP számára fontos, hogy hatékonyan és...

MSZP: mikor lesz...

MSZP: mikor lesz kormányprogram? Az MSZP elnökségi tagja úgy fogalmazott, hogy az elmúlt tíz hónapban a kormány nem volt tétlen, de a szocialisták szerint nem...

Újabb szakszervezet a...

"Az újabb megszorításoknak a végrehajtása esetén a magyar kultúra szervezetrendszere összeomlik, a kultúra pótolhatatlan veszteségeket szenved. Nem tartjuk elfogadhatónak és...

Hamis mosószerrel...

Az ország másik részén rátaláltak a komplett gyártóüzemre is, ahol az eredeti termék csomagolására hasonlító matricákat és flakonokat állítottak elő a gyanúsítottak. A telephelyen és a...

Még magas az influenza-járvány intenzitása

Az adatok alapján 19 európai országban közepes, 3 államban alacsony a fertőzés aktivitása. Bár a legtöbb országban már nem nő hétről-hétre a betegek száma, Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában és Izlandon még mindig emelkedő a trend. A legtöbb országban az A/H1N1 a domináns vírus, Észak-Európában, Nagy-Britanniában és Spanyolországban azonban a B.Az ECDC jelentése szerint Magyarországon, Görögországban, Olaszországban és Svédországban magas, Luxemburgban pedig nagyon magas még az influenzajárvány aktivitása. Cipruson, Máltán, Angliában, Észak-Írországban és Walesben viszont...

Fordult a kocka: Orbán hőssé vált Nyugaton

Kóczián Péter a Der Spiegel című tekintélyes német lap írását elemezve megállapítja: az újság a magyar miniszterelnök nevét már egyenesen referenciaként használja. A hetilap a német kancellár elleni európai lázadás egyik kulcsfigurájának mondja a magyar miniszterelnököt.A Spiegel felidézi azt az eseményt, ahol az európai jobbközép pártok vezetői és a többszáz küldött vastapssal fogadták Orbán beszédét, jelezve, hogy mennyire nem értenek egyet Merkel kancellár tervével, amely a "kétsebességes" gazdasági együttműködésről és az egész unióra érvényes makrogazdasági...

A piac nem vár kamatemelést

Márciustól a négy külsős tag helyett - a parlament által kiválasztandó - új tagok kerülnek a testületbe, miközben az MNB elnöke és két alelnöke továbbra is a tanács tagja marad.Elemzők az érvényben lévő 6,00 százalékos jegybanki alapkamat változatlanul hagyását várják az üléstől, miután november óta mindhárom kamatdöntő ülésen 25-25 bázispontos emelésről döntött a Monetáris Tanács, azt megelőzően pedig tavaly április óta a történelmi 5,25 százalékos mélyponton állt az alapkamat. A Reuters néhány napja készített körkérdésére az elemzők válasza szerint az alapkamat 2011 végén is...

Tudásközpont a...

Mint a minisztérium közleményében írta, a tárca az Új Széchenyi Terv nemzeti programjai között kiemelt jelentőséget tulajdonít a beruházásnak, és az állami szerepvállalás körültekintő...

Lezárul az alkotmányozási vita

Hétfőn dönthetnek a képviselők a jegybanktörvény módosítását célzó kormányzati előterjesztésről. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter indítványa úgy változtatna a Magyar Nemzeti...

Az ötöslottó számai és...

Nyerőszámok:15 (tizenöt)38 (harmincnyolc)66 (hatvanhat)70 (hetven)76 (hetvenhat)Joker: 1083845 találatos szelvény nem volt; a 4 találatosokra egyenként 1 872 880;a 3 találatosokra 21...

"Milliók éheznek a kormány...

A tájékoztatón szintén részt vevő Demeter Márta, az MSZP XIV. kerületi önkormányzati képviselőjelöltje aláhúzta: az MSZP...

Benyújtotta a kormány a...

Az Országgyűlés honlapján szombaton jelent meg a két javaslat. Az államháztartási törvény módosításával a kormány megteremti annak feltételét, hogy az évközben felmerülő többletkiadások...

BM: lesz pénz a közbiztonságra

Harangozó Tamás országgyűlési képviselő (MSZP) szombati sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza azt a döntését, amellyel a 250 milliárd forintos stabilitási...

Az MDF választmánya visszahívná Bokrost az EP-ből

A pártelnök közölte: az MDF országos választmánya egyhangúlag úgy döntött, hogy őt javasolja a március 5-ei országos gyűlése számára az újjászerveződő párt elnökének. Hozzátette: szombaton megalakult a párt új országos választmánya, az MDF-nek tehát sikerült az elmúlt hét hónap alatt bizonyítania azt, hogy nincs vége.Makay Zsolt hangsúlyozta: több megyében fiatal politikusok vették kezükbe az MDF újjászervezését, és egyedül Somogy megyében nem sikerült még a pártot újjászervezni.A választmányi ülésen döntöttek arról is, hogy az országos gyűlés hozzon végérvényes döntést a párt...

Nyomozás indulhat az egykori miniszter ellen

A kormánybiztos, fideszes politikus azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy a HírTV Célpont című műsorának péntek esti adása szerint Juhász Ferenc is kapott honvédelmi miniszterként a vesztegetési pénzekből.A műsor idézte a korrupciós ügyben meggyanúsított egyik dandártábornok beismerő vallomását, amely szerint egyszer a tábornok 12 millió forintot vitt Fapál Lászlónak, a tárca akkori államtitkárának, aki négymilliót italdobozba tett, és azt mondta, hogy a főnöknek, azaz Juhász Ferencnek lesz, majd elment a dobozzal, és anélkül jött vissza.Budai Gyula mindezzel összefüggésben...

Törvénysértő egy fideszes álláshalmozása?

Az ellenzéki politikus elmondta: a Borsod megyei egyéni országgyűlési képviselő Sebestyén László egyben az Észak-Magyarországi Regionális Vízmű (ÉRV) Zrt. fejlesztési és karbantartási igazgatója is.Novák Előd hangsúlyozta: a jogszabályok szerint országgyűlési képviselő nem lehet állami tulajdonú cég igazgatója. Mivel az ÉRV 100 százalékig állami tulajdonban van, Sebestyén Lászlónak májusi megválasztásakor automatikusan be kellett volna jelentenie összeférhetetlenségét, és le kellett volna mondania az igazgatói posztról.A Jobbik ezért összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez...