Az MDF választmánya visszahívná Bokrost az EP-ből
2011. február 19. szombat 17:01
A pártelnök közölte: az MDF országos választmánya egyhangúlag úgy döntött, hogy őt javasolja a március 5-ei országos gyűlése számára az újjászerveződő párt elnökének. Hozzátette: szombaton megalakult a párt új országos választmánya, az MDF-nek tehát sikerült az elmúlt hét hónap alatt bizonyítania azt, hogy nincs vége.
Makay Zsolt hangsúlyozta: több megyében fiatal politikusok vették kezükbe az MDF újjászervezését, és egyedül Somogy megyében nem sikerült még a pártot újjászervezni.
A választmányi ülésen döntöttek arról is, hogy az országos gyűlés hozzon végérvényes döntést a párt névváltoztatása ügyében, azaz akkor fog eldőlni, hogy az MDF új neve Jólét és Szabadság legyen-e.
Közölte: az MDF országos választmányának több mint nyolcvan százaléka gondolja úgy, hogy Bokros Lajos "méltatlan" az EP-munkára, a közösséggel nem tartotta a kapcsolatot, ezért felhatalmazza az MDF vezetőségét a képviselő visszahívására. Ez első körben egy morális felszólítás, mivel a mandátum a képviselőé. Amit Bokros Lajos nyilatkozik, az az ő magánvéleménye, és nem az MDF-ét tükrözi - tette hozzá.
Makay Zsolt elmondta: hétfőn levélben fordul Bokros Lajoshoz, melyben azt kéri, március elsejével adja vissza a mandátumát, ellenkező esetben "feliratkozik a mandátumtolvajok hosszú listájára". Úgy fogalmazott, hogy a párt valamennyi tagja véleményt nyilváníthat arról, mi legyen a mandátum sorsa.
Kérdésre válaszolva közölte: az MDF-nek 1200 aktív és 3000 pártoló tagja van, és a párt döntően adományokból él.
Az MDF elnöke beszélt arról is, hogy a párt tartozása 240 millió forintról közel 140 millió forintra csökkent, és rendezték tartozásukat a Magyar Fejlesztési Banknál.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...

