Jövőre indul a közszolgálati egyetem
2011. február 23. szerda 16:41
Nagy Anna budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, a kormány tavaly decemberben döntött arról, hogy létrehozza a közszolgálati egyetemet, amely a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának jogutódjaként jön létre 2012. január 1-jétől. Az intézmény olyan felsőfokú közszolgálati szakembereket fog képezni, akik "az új generációját adhatják annak a jó államnak", amelynek kialakításán a kormány megalakulása óta dolgozik - mondta.
Hozzátette, a kormány tárgyalt arról is, hogy a későbbiekben az új egyetem egyik épülete lehet a Józsefvárosban található egykori Ludovika Akadémia, amelyet "az utóbbi évtizedekben méltatlanul elhanyagoltak".
A kormányszóvivő hangsúlyozta, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó képzés a közigazgatás, a rendvédelem, a honvédelem és a nemzetvédelem területén fogja szolgálni az utánpótlás biztosítását.
Az egyetem létrehozásának nagyon fontos szerepe lesz a közszolgálati életpályamodellben is - fűzte hozzá Nagy Anna, példaként említve, hogy olyan átképzési programok indulnak majd, amelyek biztosítják, hogy a fegyveres szolgálat után a tisztek folytathassák pályájukat a közigazgatásban. Az intézmény diplomáciai képzést is fog szervezni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...

