Az írott sajtót nem ellenőrizhetii a Médiatanács
2011. március 04. péntek 16:55
A közleményben rögzítették, hogy Molnár Zsolt, országgyűlési képviselő a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalához panaszt terjesztett elő, melyre a hivatal a törvényben rögzített határidőn belül válaszol.
A panasszal kapcsolatban hangsúlyozták, hogy a kiegyensúlyozott, pártatlan és objektív tájékoztatás követelménye csak a televíziók és a rádiók által megjelentetett tartalmakra, azon belül is szűk körben, a hír- és tájékoztató műsorokra vonatkozik, az írott sajtóra viszont nem.
Fontosnak tartották még kiemelni, hogy a médiatanács az új törvény alapján csak július 1-jétől vizsgálhat majd írott sajtótermékekben megjelent tartalmakat, és csak olyan fontos alapjogokra vonatkozóan, mint az emberi méltóság tiszteletben tartása, a gyűlöletkeltés tilalma vagy a kiskorúak védelme.
A médiatanács a törvény írott sajtóra vonatkozó szakaszainak életbelépése után sem ellenőrizheti majd a sajtótermékek tartalmát a kiegyensúlyozottság szempontjából - emelték ki a közleményben.
"A médiatanács továbbra is elkötelezett a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos alapértékei mellett, és a hatáskörébe tartozó ügyekben mindent megtesz azok érvényre juttatásáért" - zárul a reagálás.
Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi szervezetének ügyvezető alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azonnali vizsgálat elrendelésére kérte fel a médiahatóság elnökét a fővárosi önkormányzati lapok ügyében. Molnár Zsolt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság épülete előtt azt mondta, hogy a Fidesz a kerületi önkormányzati lapokat "propagandaújságokká zülleszti" vagy meg is szünteti.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...

