Nevet és vezetőt választ ma az MDF
2011. március 05. szombat 11:24
Makay Zsolt, az MDF elnöke pénteken az MTI-nek elmondta, tavaly június óta ideiglenes vezetése volt a pártnak, ezért kell most megválasztani az elnököt, valamint az elnökségi tagokat két évre.
Mint mondta, az MDF országos választmánya február 19-én egyhangúlag döntött úgy, hogy őt javasolja az országos gyűlés számára az újjászerveződő párt elnökének; az elnökség kilenctagú lesz.
Makay Zsolt tájékoztatása szerint az országos gyűlés dönt a névváltoztatás irányáról is, azaz arról, hogy milyen legyen az új szervezet kiterjesztése, párt, fórum, csoport, mozgalom, avagy szövetség. Változatlan az az előterjesztés, hogy a párt a Jólét és Szabadság nevet kapja.
Az országos gyűlésen a párt megfogalmazza "politikai igényét" az alkotmányozással kapcsolatban is.
Kérdésre válaszolva Makay Zsolt közölte: minden körülmények között lesz jogi következménye annak, hogy a párt kérésének ellenére Bokros Lajos EP-képviselő nem adja vissza mandátumát.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk

