Kilencmilliót fizet a TV2 és az RTL Klub
2011. március 02. szerda 19:25
Kiricsi Karola elmondta: a televízió tavaly az egyik műsorában "egy közismert sportoló öltözékén jelentetett meg burkolt reklámnak minősülő információt". Mivel azóta változott a jogszabály, a jövőben kevésbé kell számolni hasonló büntetéssel - tette hozzá. A másik két esetben a kiskorúak védelme alapján szabtak ki bírságot az RTL Klubra.
A TV2 egyik műsorára pedig - szintén burkolt reklám miatt - kétmillió forint bírságot rótt ki a médiatanács.
A testület szóvivője elmondta, hogy összesen 16 esetre vonatkozóan hozott elmarasztaló döntést a médiatanács, ezen belül 5 esetben pénzbírságról, 11 esetben figyelmeztetésről határoztak.
Az országos kereskedelmi televíziók négy műsora mellett az ATV-t is elmarasztalták, e társaságnak 100 ezer forint pénzbírságot kell kifizetnie egy vásárlásra buzdító műsora miatt.
Mivel a Neo FM országos kereskedelmi rádió egyik reggeli műsorában első alkalommal követett el jogsértést, a médiatanács csak figyelmeztetést szabott ki a rádióra. Több kisebb médiaszolgáltatót érintően is a legenyhébb büntetésről döntött a testület, összesen tíz esetben - tette hozzá Kiricsi Karola.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...

