"Már az IMF is elismeri a magyar kormány erőfeszítéseit"
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb jelentésének megállapításai azt mutatják, hogy immár a szervezet is elismeri a magyar kormány erőfeszítéseinek jól látható eredményeit, például a növekedési fordulatnak köszönhetően a gazdaság erősödését, az ország recesszióból való kilábalását, az állandósult folyó fizetési mérleg aktívumot, valamint a fegyelmezett költségvetési politikát - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.Az IMF - magyar idő szerint pénteken késő este - közzétette honlapján Magyarországról szóló...
Több tárca vidékre költözik, a miniszterelnöki hivatal a Várba
A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő a kabinet pénteki üléséről az MTI érdeklődésére adott tájékoztatásában. Kifejtette: a kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozóan. Ennek a felújítási programnak a keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota...
Giró-Szász leköszön, az ex-HírTV-s Kurucz Éva az új kormányszóvivő
Kurucz Éva az új kormányszóvivő - közölte a Kormányzati Információs Központ pénteken az MTI-vel. Kurucz Éva - aki Giró-Szász Andrást váltja a szóvivői poszton - 2002 óta a HírTV műsorvezető-szerkesztője volt, korábban dolgozott a Lánchíd Rádiónál, és tanított is magyar-német szakos középiskolai tanárként.Az MTI-hez eljuttatott hivatalos életrajza szerint Kurucz Évának magyar-finnugor nyelvész, valamint kommunikáció szakos egyetemi diplomája és német nyelvtanári főiskolai diplomája van.Egy hétig őrizte a balatoni...
Egy férfi holttestét találták meg a szigligeti nádasban - erősítette meg az MTI információját a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken. Frankó Mariann annyit...A lakhelyelhagyási tilalmat...
Megszüntette a kényszerintézkedést Budaházy Györggyel szemben az ellene és társai ellen terrorcselekmény vádjával folyó...
Schiffer „nem sok jót vár”...
A pénteken felállt új kormányt példátlan hatalomkoncentráció jellemzi az LMP szerint. Ezt nemcsak Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korlátlan...Megalakult Magyarország új...
Esküt tettek Orbán Viktor harmadik kormányának miniszterei pénteken az Országgyűlésben, majd ellátták kézjegyükkel az...
Vona szerint csak a Jobbik...
A Jobbik lehet a leginkább képes arra, hogy az őszi önkormányzati választáson "korlátok közé zárja a kétharmadot" -...
Szabad préda az MSZP,...
Aki jó pozíciót fog az őszi önkormányzati választáson, nagyobb eséllyel vállalhat meghatározó szerepet a 2018-as választásokon is - értékelte a baloldali pártok helyzetét Kiszelly Zoltán...Pintér és Seszták a leggazdagabb az új kormányban
Pintér Sándor belügy- és Seszták Miklós leendő fejlesztési miniszter lesz a harmadik Orbán-kormány két legvagyonosabb tagja - derül ki a politikusok friss vagyonnyilatkozataiból, amelyekből az is tudható, hogy Lázár János az idén műtárgyat adott el, de több a tartozása, Varga Mihálynak pedig csökkent a megtakarítása. A parlamenti honlapon péntekre virradó éjjel közzétett bevallások szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, tárca nélküli miniszter vagyona nem változott az év eddigi részében: továbbra is két II. kerületi ingatlan felét, valamint egy balatonfenyvesi üdülő...Szidjuk a Tescót, mégis a kereskedelmi toplista élén áll
Változatlanul a Tesco a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon bruttó 704,7 milliárd forintos forgalommal, mögötte már a Coop áll, miután 20 milliárd forintos pluszt tudott felmutatni a 2012-es forgalmához képest, és ezzel megelőzte a CBA-t - állapítható meg a Trade magazin 2013-as kereskedelmi toplistájából, amelyről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t. A napi fogyasztási cikkekkel (élelmiszerekkel, kozmetikumokkal és háztartási vegyiárukkal) foglalkozó láncok 12-es ranglistáján a 2012-ben kivonult Match, Profi és Cora már nem szerepel, a kis- és nagykereskedelemmel...A PSZ szerint nem átlátható a Nemzeti Pedagógus Kar felállítása
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a Nemzeti Pedagógus Kar megalakításának folyamata nem felel meg az átláthatóság követelményének - ezt az érdekvédelmi szervezet közölte csütörtökön az MTI-vel. A kar június 14-én tartja alakuló ülését. Mivel nem ismertek, nyilvánosak azok a szabályok, amelyek alapján megválasztották az országos küldöttgyűlés tagjait, a PSZ felszólította az előkészítő bizottságot, haladéktalanul tegye közzé a szavazáson részt vevők számát, és az egyes jelöltekre leadott szavazatok számát is - ismerteti a közlemény. Kíváncsiak továbbá a szavazatok...Bajnai ezentúl a háttérben...
A háttérbe vonul Bajnai Gordon - nyilatkozta az Indexnek Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke, de hozzátette: az Együtt...
Folyik a harmadik...
Bátaapátiban elkezdődött a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladék tárolására alkalmas újabb, immár harmadik...
Hiller is Tóbiást látná...
Tóbiás Józsefet támogatom, ő jó elnöke lehet az MSZP-nek ebben a helyzetben - ezt Hiller István mondta az ATV Egyenes Beszéd...
A Jobbik különbséget tenne...
A kormány csak a szavak szintjén száll szembe az Európai Unióval, amely folyamatosan beavatkozik az ország belügyeibe -...
Nem nyugodnak a kedélyek,...
„Ki az a Lázár János?" elnevezéssel szerveznek tüntetést a Kossuth térre az Origo volt főszerkesztője és távozó munkatársai, valamint a Norvég Civil Alap kapcsán megtámadott...Rászálltak a...
Egy világméretű akció keretében vizsgálták a hatóságok a magyar webes gyógyszerárusítást is. Több, Magyarországon nem engedélyezett gyógyszert is találtak, és az illegális kereskedők...Kijött az adósságspirálból a MÁV – közölte a vezérigazgató
Dávid Ilona elnök-vezérigazgató az elavult infrastruktúrát, a hatalmas ingatlanvagyont és az óriási adósságállományt nevezte a MÁV három legégetőbb gondjának a Heti Válasznak adott interjújában, adósságspirálról azonban már nincs szó szerinte. Az MTI-nek a hetilap által szerdán eljuttatott, a csütörtöki lapszámban megjelenő interjúban kifejtette: a vonatkésések jórészt az idejétmúlt infrastruktúra következményei. A MÁV az elmúlt húsz évben alig tudott infrastruktúrára, karbantartásra költeni, jelenleg is a hálózat 40 százalékán kell üzembiztonsági okokból sebességkorlátozást...
A román külügyér nyilatkozatban élteti a trianoni szerződés aláírását
Titus Corlatean román külügyminiszter nyilatkozatban üdvözölte szerdán a trianoni békeszerződés 94-dik évfordulóját. "Ez a szerződés egyebek mellett az 1918. december elsején megvalósult Nagy Egyesülés nemzetközi elismerését is jelentette (...) A trianoni szerződés nemcsak Erdélynek az anyaországhoz való visszatérését szentesítette, hanem az itt többségben élő románok polgári és politikai jogait is elismerte" - hangsúlyozta a román külügyminiszter a szaktárca honlapján közzétett kommünikében.A politikus a Nagy Egyesülés elnevezéssel Erdély és a román királyság...Összetartozás napja: Áder munkaebédre hívta a szószólókat
Áder János köztársasági elnök levélben invitálta munkaebédre a nemzetiségi szószólókat a Sándor-palotába június 17-ére. A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján a nemzeti összetartozás napján közzétett dokumentumban Áder János úgy fogalmazott: az erős nemzetek a 21. század közös Európájának is nélkülözhetetlen erőforrást jelentenek, a mai magyaroknak ezért fontos törekvésük, hogy erős nemzetként vehessenek részt Európa sorsának alakításában."A határokon túl élő honfitársak magyar állampolgárrá válásának lehetősége kiemelt szerepet játszik e törekvésünkben", miként a...A rovat további témái
- Lázár: a Miniszterelnökség legyen válogatott elitcsapat
- Iskolafejlesztésre fordítanák a reklámadóból befolyt összeget
- Az unió kérése ellenére is folytatódik a rezsicsökkentés
- Agyonverte szomszédját egy rendőr
- A szocik kiállnak a "független" médiumok mellett
- Lázár: ha úriember, nyilatkozzon az Origo távozó főszerkesztője!
« Előző
19116 | 19143 | 19170 | 19197 | 19224 | 19251 | 19278 | 19305 | 19332 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Ismét számba veszik az erdei...

