Szidjuk a Tescót, mégis a kereskedelmi toplista élén áll
2014. június 05. csütörtök 17:56
Változatlanul a Tesco a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon bruttó 704,7 milliárd forintos forgalommal, mögötte már a Coop áll, miután 20 milliárd forintos pluszt tudott felmutatni a 2012-es forgalmához képest, és ezzel megelőzte a CBA-t - állapítható meg a Trade magazin 2013-as kereskedelmi toplistájából, amelyről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.
A napi fogyasztási cikkekkel (élelmiszerekkel, kozmetikumokkal és háztartási vegyiárukkal) foglalkozó láncok 12-es ranglistáján a 2012-ben kivonult Match, Profi és Cora már nem szerepel, a kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó Metro viszont újra - jelezte a magazin.
Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin főszerkesztője rámutatott: negatívan hatott az eredményekre, hogy önálló csatornát kapott a dohányforgalom. Pozitív fejlemény volt ugyanakkor, hogy végre nőni kezdett a fogyasztói bizalom, aminek lecsapódását már várták a kereskedelemben. Hozzátette: újabb "pályaelhagyó" szereplő nem volt, viszont a 2012-ben távozott cégektől átvett üzletegységek három lánc (az Auchan, a Coop és a CBA) 2013-as forgalmában is megjelentek.
A Trade magazin összesítéséből kiderül, hogy tavaly az Aldi tovább terjeszkedett, a Spar új franchise boltokat nyitott, de a piaci szereplők többsége már inkább boltjai átépítésétől reméli a forgalmon növekedését. Ezzel vagy a vevői élmény fokozására törekszenek (pl. dm - drogerie markt), vagy egységeik specializálására: lakóhely közeli, kényelmi, prémium vagy diszkont "al-láncok" létrehozására, ilyen például a prémium irányba terjeszkedő CBA, vagy a kisebb boltokat nyitó Tesco.
A láncok nagy része nemcsak növeli, hanem szegmentálja is saját márkás termékeinek választékát, így például az Auchan - ismerteti a Trade magazin.
Az összegzés szerint a nemzetközi láncok 2013-ban még inkább törekedtek a hazai beszállítók arányának növelésére, ennek érdekében beszállítói fórumokat, partnertalálkozókat szerveztek, és nagyszabású promóciókat bonyolítottak. A hazai láncok jellemzően belső hatékonyságuknak, boltjaik ellátásának javításával voltak elfoglalva - tették hozzá.
A toplistában található adatok a cégek saját közlését tartalmazzák, adatközlés hiányában a Trade magazin saját, szakértők bevonásával készített becslését használta fel - tájékoztatott a magazin a módszertanról.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...

