Továbbra is a pokol bejárata Pécs egyik legelhanyagoltabb városrésze, a György-telep

György-telep régebben fogalom volt. Sok jót nem írtak róla a sajtóban. A pécsi szociális munka feneketlen kútjaként csak szórták belé a pénzt, de látszata szinte semmi sem akadt. Manapság előnyére változott a terület, bár elegáns környéknek azért nem lehetne nevezni a Hősök terétől kissé keletre lévő völgyet. Ahol illegális, jogcím nélküli lakásfoglalók is élnek. De ellenpéldák is akadnak, például Nagy Attila a családjával.  

A Hősök terénél leszállva a buszról, azért már érződik városszéli a hangulat. A Kolónia utcában a házak szegényesebbek, mint a Komlói út mentén. Egyes porták előtt olyan érzése lehet a „kirándulónak", mintha egy-egy kihelyezett kisebb szeméttelep lenne a környéken.

Egy „szétbombázott" garázsnál az ÁNTSZ szakemberei akár eret is vághatnának magukon.

A völgy felé közeledve, az egyik mélyebben fekvő melléképület tetején hulladéklerakó éktelenkedik. Megmagyarázhatatlan okokból, a cserépre szórták fel az ételmaradékot, papírt, mindent, ami egy háztartásban feleslegessé válhat idővel.

Hosszú lépcsősor vezet lefelé, a mélységbe. Régebben ott nagyon csúnya épületek álltak. Most olybá tűntek, mintha párat kívülről felújítottak volna. Keresve a pokol helyi lejáratát, szétvert belső terekre lehet bukkanni. Az egykori lakók nem csupán kiköltöztek, de vittek magukkal mindent, ami mozdítható volt, Meg azt is, ami csupán félig volt lebetonozva, befalazva.

Az egyik porta azonban elütött a többitől. Bár a megkötött, acsarkodó eb sok bizalmat nem gerjesztett. Amúgy „Tyson" a neve, mindenki értsen belőle. Ezzel szemben a családfő, Nagy Attila barátságos, az ismeretlent is elsőre behívta az épületbe. Benn tisztaság, minden a helyén, a béke és nyugalom szigete az egész.

- Korábban nem itt laktunk, hanem a közelben - árulta el Nagy Attila, két gyermek édesapja. - Ezt az ingatlant előttünk két embernek is felajánlották, de egyikük sem fogadta el. Nekünk jól jött a nagyobb belső tér. Nekiláttam a felújításnak. Elsőre a csótányokat kellett kiirtani, csak utána jöhetett a többi munka. Az építőiparban dolgozom segédmunkásként, ezért ismerős volt számomra minden feladat. Berendezkedtünk, jól érezzük itt magunkat.

- Most, hogy majdnem minden a helyére került, akadnak irigyeik?

- Ne is mondja! Akik korábban visszamondták ezt az ingatlant, utólag is eljöttek, megnézték, mire jutottunk. Akkor említették meg, ha tudták volna, hogy ez ilyen is lehet, simán beköltöztek volna. Nem sok a bérleti díj, nagyon megérte a váltás. Amit kaptunk, azt megbecsüljük, folyamatosan szépítjük az otthonunkat.

Távozóban, még visszanézve, feltűnő volt, a családfő milyen szépen, választékosan fogalmazott. Kislányával meg úgy társalgott, hogy azt még a legúribb famíliákban is bátran elleshették volna.

Egy György-telepi házikóban élő asszony viszont már nem látta olyan szépnek a jövőképét, mint a szomszédja. Igaz, ők minden engedély nélkül vették birtokukba a maguk által használt lakrészt.

Elpanaszolta, folyamatosan attól rettegnek, hogy kizsuppolják őket. Akkor aztán mehetnek az utcára, mindhárman. A párjával, meg a húsz évnél idősebb lányával szinte állandóan aggódva töltik napjaikat. Úgy vélte, bár van munkája, a kevés pénzből képtelen lennének albérletbe menni. Főzni kell, az sok pénzt elvisz, a ruhán kívül másra nem telik nekik.

Abban reménykednek, ha egyszer végleg menniük kell, kapnak valamit az önkormányzattól, ahol meghúzhatják magukat. Számukra a ma is bizonytalan, a holnapon meg nem is mernek elgondolkodni.

Képünk archív felvétel.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva (archív)