Több tárca vidékre költözik, a miniszterelnöki hivatal a Várba
2014. június 06. péntek 17:17

A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő a kabinet pénteki üléséről az MTI érdeklődésére adott tájékoztatásában.
Kifejtette: a kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozóan. Ennek a felújítási programnak a keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik.
Kurucz Éva arról is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözzön legkésőbb 2016. március 15-ig.
Hozzá hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőnek a minisztériuma Debrecenbe költözését - szintén 2016. március 15-ig - kell megvizsgálnia.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözését kell megvizsgálnia. Utóbbi azonban már hamarabb megtörténne, legkésőbb az idei év végéig.
Az új kormányszóvivő tájékoztatása szerint a miniszterelnök - lehetőség szerint - kedden kívánja felterjeszteni az összes államtitkár személyét Áder János köztársasági elnökhöz kinevezésre.
A miniszterek kinevezése, majd parlamenti eskütétele után, péntek délután tartotta első ülését a harmadik Orbán-kormány.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...

