Hiller is Tóbiást látná szívesen az MSZP elnökének
2014. június 05. csütörtök 10:13

Tóbiás Józsefet támogatom, ő jó elnöke lehet az MSZP-nek ebben a helyzetben - ezt Hiller István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az MSZP-s országgyűlési képviselő kijelentette: ő nem akart elindulni az elnöki posztért, a választmányi elnöki tisztségért viszont elindult volna, de nem akarja előállítania azt a helyzetet, hogy a sajtó az ő és Botka László párharcáról cikkezzen, ezért erről is lemond.
A politikus elmondta: több név is felmerült azzal kapcsolatban, hogy ki lehet az MSZP új elnöke, ez most nem jó, határozottan kell lebonyolítani a tisztújítást. Hozzátette: az MSZP nehéz helyzete akkor tud megszűnni, ha jobb eredményt érnek el az önkormányzati választásokon, mint májusban. Az az ambícióm, hogy túl legyünk ezen, hogy az önkormányzati választás után megindulhasson a párt fejlődése, az a politizálás, ami magasabbra tudja vinni a pártot - fogalmazott.
Azzal kapcsolatban, hogy az atv.hu értesülései szerint Vinnai Győző válthatja Hoffmann Rózsát a közoktatási államtitkári poszton, Hiller István azt mondta: annyit tud róla, hogy tagja volt az oktatási bizottságnak, néha részt vett a vitákban, és sosem tért el a kormányzati irányvonaltól. A szocialista politikus elmondta: úgy hallotta, hogy Tőkéczki László lehet a felsőoktatási államtitkári poszt várományosa.
Forrás: atv.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...

