Kijött az adósságspirálból a MÁV – közölte a vezérigazgató

2014. június 04. szerda 18:06

Kijött az adósságspirálból a MÁV – közölte a vezérigazgató

Dávid Ilona elnök-vezérigazgató az elavult infrastruktúrát, a hatalmas ingatlanvagyont és az óriási adósságállományt nevezte a MÁV három legégetőbb gondjának a Heti Válasznak adott interjújában, adósságspirálról azonban már nincs szó szerinte.

Az MTI-nek a hetilap által szerdán eljuttatott, a csütörtöki lapszámban megjelenő interjúban kifejtette: a vonatkésések jórészt az idejétmúlt infrastruktúra következményei. A MÁV az elmúlt húsz évben alig tudott infrastruktúrára, karbantartásra költeni, jelenleg is a hálózat 40 százalékán kell üzembiztonsági okokból sebességkorlátozást fenntartani. A tisztasággal kapcsolatos kifogások is részben az elavultságra vezethetők vissza.

Ami az ingatlanállományt illeti, a hatalmas vagyonnak csupán egy része a MÁV-é, a másik az államé. Az állami vagyon kezelésére azonban nem kap a MÁV forrást, csak arra, ami összefüggésben van feladataival: a vasúti pálya működtetésével és a személyszállítással. Azért, hogy a fő feladatukra összpontosíthassanak, több mint 2100, a vasúti üzemvitelhez nem szükséges ingatlant - templomtól kezdve óvodán át focipályáig - adtak át tavaly a nemzeti vagyonkezelőnek, az idén és jövőre is további ingatlancsomagokat adnak vissza az államnak - ismertette.

Dávid Ilona szerint adósságspirálról már nem lehet beszélni, sőt, az elmúlt másfél-két évben a MÁV több mint 55 milliárd forintnyi hitelt fizetett vissza, s már nemcsak a kamatokat, hanem a tőkét is törleszti. Idén 74 milliárd forintnyi adósságot kell törlesztenie a vállalatnak, ebből 35 milliárdot az állam vállalt át. Továbbra is kérdéses ugyanakkor a korábbi évek elégtelen költségtérítése miatt fölvett több mint 66 milliárd forintnyi hitel sorsa, a kormánnyal közösen kell lépni ebben is - mondta.

Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, nem csupán arra összpontosítanak, hogy pénzügyileg rendben legyen a MÁV, hanem a szolgáltatás színvonalát is javítani akarják.

"Ott, ahol komplex szolgáltatást tudunk nyújtani, mert megújult a pálya, tetszetős a vonat, az állomás tiszta és még a jegyvizsgáló is köszön, az utasok díjazzák az erőfeszítéseinket" - mondta Dávid Ilona. Hozzátette, ezeken a szakaszokon 10-15 százalékos forgalomnövekedést tapasztalnak, de olyan is akad, ahol 24 százalékos a javulás.

A Belgrád-Budapest közötti vasútvonal kínai hitelből tervezett felújításának inkább az árufuvarozás miatt van jelentősége. Miután a kínaiak megvették Görögország egyik legnagyobb kikötőjét, s komoly fejlesztéseket hajtanak végre Pireuszban, az árut Belgrádon át akarják eljuttatni az unióba. Ha sikerülne Szerbiával közösen felújítani a Budapest-Belgrád vasútvonalat, akkor az áru felénk jönne, s Magyarország lehetne az elosztóbázis - mondta a MÁV elnök-vezérigazgatója.

Képünkön: A magyar vasúttársaság számára legyártott, kész kocsiszekrények állnak a Stadler Rail Csoport szolnoki leányvállalatának üzemcsarnokában 2013. október 9-én.

MTI – Fotó: Bugány János