"Már az IMF is elismeri a magyar kormány erőfeszítéseit"
2014. június 07. szombat 08:05

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb jelentésének megállapításai azt mutatják, hogy immár a szervezet is elismeri a magyar kormány erőfeszítéseinek jól látható eredményeit, például a növekedési fordulatnak köszönhetően a gazdaság erősödését, az ország recesszióból való kilábalását, az állandósult folyó fizetési mérleg aktívumot, valamint a fegyelmezett költségvetési politikát - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Az IMF - magyar idő szerint pénteken késő este - közzétette honlapján Magyarországról szóló rendes éves gazdaságpolitikai értékelését, amelyet Alapokmányának IV. cikkelye alapján valamennyi tagországáról legalább évente elkészít.
Orbán Gábor emlékeztetett arra, hogy a most publikált jelentés előkészítésére az IMF delegációja 2014. március 5-17. között tartózkodott Budapesten, és szakmai egyeztetéseket folytatott a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőivel, szakértőivel, valamint a pénzügyi piac egyes szereplőivel.
Ez volt az első jelentősebb hivatalos tárgyalássorozat azóta, hogy Magyarország megerősödött gazdasági teljesítményének köszönhetően 2013-ban, a lejárat előtt teljes összegben visszafizette a korábbi, még 2008-ban felvett IMF-hitelekből származó tartozásait, és ezzel IMF-programország státusza is megszűnt - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzáfűzte: Magyarország visszatért abba a rendes tagállami státuszba, amelynek keretében minden IMF-tagország rendszeresen, az Alapokmány IV. cikkelye értelmében vett gazdaságpolitikai konzultáció részese.
Orbán Gábor elmondta: a márciusban lezajlott látogatás eredményei mellett a jelentésbe beépültek az időközben elkészült konvergenciaprogramban megjelent számadatok, prognózisok és összefüggések is.
Az államtitkár szerint az IMF most publikált jelentésének megállapításai - annak kritikusabb elemeivel együtt is - azt mutatják, hogy az IMF is elismeri a kormány erőfeszítéseinek immár jól látható eredményeit. Az IMF összességében pozitívan értékelte a növekedési hitelprogramot, valamint a többéves költségvetési tervezés rendszerét is.
A valutaalap a jövőbeni célok tekintetében több területen is - például a GDP-arányos államadósság további csökkentése, az adósságállomány devizális kitettségének további mérséklése vagy a növekedést serkentő fiskális politika alkalmazása - sokszor közeli álláspontra helyezkedik a magyar hatóságokkal, még ha a célhoz vezető út megítélésében és ütemezésében eltérnek is a vélemények - mutatott rá Orbán Gábor.
Jelezte: a következő konzultáció egy év múlva esedékes.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...