13%-os árcsökkentést hozhat Némethné szerint a paksi bővítés

13%-os árcsökkentést hozhat Némethné szerint a paksi bővítés A számítások szerint 13 százalékkal csökkenthető lesz a villamos energia ára, ha Pakson megvalósul a kapacitásbővítés, azaz megépül a tervezett két erőművi blokk; ez a gazdaságélénkítést, a befektetők vonzását segíti - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter paksi sajtótájékoztatóján hétfőn. A paksi atomerőmű biztonságosan, kiszámítható módon és megfizethetően működik, nem lehet kérdés a kapacitás-fenntartás szükségessége - jelentette ki a miniszter.A magyar vállalkozások számára nagy lehetőség, hogy részt vegyenek a beruházásban - hangsúlyozta, jelezve: az orosz fél...

Kezdeményezik a közműalapdíjak csökkentését

Kezdeményezik a közműalapdíjak csökkentését A közműszámlákon szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének vizsgálatát javasolja a Fidesz a kormánynak - közölte Rogán Antal hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakcióvezetője szerint ideje megszüntetni a magyar családok "lehúzását". A Fidesz azt is kezdeményezi a kabinetnél, hogy a mérőórák cseréjének költsége a jövőben ne a fogyasztókat terhelje, valamint hogy a mérőórákon jelzett fogyasztás és a számlázás kerüljön szinkronba, ami alapvetően a Főgáznál fontos kérdés, mert sok esetben a számlázás...

Orbán a közmunka méltóságának megőrzését hangsúlyozta

Orbán a közmunka méltóságának megőrzését hangsúlyozta A közmunka kapu, amelyen keresztül be lehet lépni a segély világából a munka világába, ezért azt meg kell becsülni - mondta Orbán Viktor hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban. A miniszterelnök a rendőrség új közigazgatási adatfeldolgozó központjának átadásán hangsúlyozta, ki kell állni a közmunkások méltósága mellett és meg kell köszönni, "hogy betársultak, és elfogadták az ajánlatunkat", hogy ezentúl ne segélyből, hanem munkából próbáljanak megélni. A közel 1,8 milliárd forintos hazai forrásból megépült fejlesztéssel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta,...

Ötmilliárdot tartanak...

Irigylésre méltó az országgyűlési képviselők többségének anyagi helyzete. A Blikk a vagyonnyilatkozatok alapján összesítette a pénzügyi vagyonukat, és kiderült: a képviselők 4,7 milliárd...

Lázár újabb segítséget ígér...

A kormány szerdai ülésén tárgyalja, miként lehet valóban non-profittá tenni a közműszolgáltatásokat, hogyan kaphatnak újabb segítséget a fogyasztók - jelentette ki Lázár János...

A plakáton és szórólapon is...

A választási kampány idején a kampánykiadványokat engedély és bejelentés nélkül lehet előállítani és terjeszteni, de azokon minden esetben szerepelnie kell az impresszumnak. A választási...

Gyurcsány-interjú az...

Gyurcsány Ferenc tagadja, hogy a tudtával és a hozzájárulásával hozták nyilvánosságra őszödi beszédét. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorának szombati,...

Megyünk a 3 milliárd felé:...

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:  Nyerőszámok: 40 (negyven) 44 (negyvennégy) 62 (hatvankettő) 75 (hetvenöt) 84 (nyolcvannégy)...

Végső búcsút vettek Jancsó...

Végső búcsút vettek Jancsó Miklóstól Sok száz tisztelője, barátja, pályatársa kísérte utolsó útjára Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas...

Titkosszolgálati jelentés az őszödi beszédről, nyilatkozatháború Gyurcsányék felelősségéről

Nyilatkozatok sora jelent meg az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról szóló AH-jelentés (lásd korábbi cikkünkben - a szerk.) megjelenésének másnapján, szombaton. Az alábbiakban a hazai politikai erők reakcióit közöljük.  Fidesz: a legfontosabb dolog már kiderült az ügyben A Fidesz szerint az őszödi beszéddel kapcsolatban a legfontosabb dolog már kiderült, az, hogy a Gyurcsány-korszakot maga Gyurcsány Ferenc és a szocialisták végighazudták, becsapták a magyar embereket - közölte Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő szombaton Budapesten. A nagyobbik kormánypárt szóvivője egy más...

Újabb Gyurcsány-botrány: tudott az őszödi beszéd nyilvánosságra hozataláról és egyeztették is vele?

A magyar demokráciát megroggyantó 2006-os Gyurcsány-féle őszödi beszéd kiszivárogtatója egy MSZP-s politikus, aki a miniszterelnökkel és a frakcióval egyeztetve szervezte meg nyilvánosságra hozatalát - tett közzé honlapján az Alkotmányvédelmi Hivatal. A jelentéseket az AVH elődszervezete, a Nemzetbiztonsági Hivatal készítette, és azokat anonimizálva hozták nyilvánosságra , egyes személy- és szervezeti neveket, időpontokat és információkat kitakartak benne. Az egyik jelentés szerint találtak egy „erősen jobboldali beállítottságú" személyt, aki a nyilvánosságra kerülés...

A legfürgébbek a Fidesz emberei voltak, máris leadták a listájukat

A legfürgébbek a Fidesz emberei voltak, máris leadták a listájukat Nyilvántartásba vette az első országos listát az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság: a Fidesz-KDNP közös listáját Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vezeti. A Fidesz-KDNP mind a 106 egyéni választókerületben állított jelöltet - 88-at péntek délutánig már nyilvántartásba is vettek a választási bizottságok -, vagyis a Fidesz-KDNP megfelelt az országoslista-állítás feltételeinek. Az országgyűlési képviselők választásán ugyanis az a párt állíthat országos listát, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban legalább huszonhét...

Balog: Partnerséget ajánl a...

Partnerséget ajánl a kormány a cigányságnak - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere pénteken Miskolc lyukóvölgyi városrészében, ahol közösségi házat adott át. Balog Zoltán...

Három-három milliárd jut új...

Tízmilliárd forintot fordít a kormány az országos köznevelési infrastruktúra-fejlesztésre, amelynek részeként uszodák, tornatermek, tantermek újulhatnak meg és épülhetnek. Ezen kívül...

Baj lesz: egyre kevesebb a...

Magyarországon egyre kevesebb aktív korú munkavállaló befizetett járulékából kell egyre több nyugdíjas járandóságát kifizetni, a következő 15 évben ugyanis várhatóan 514 ezerrel csökken a...

A rezsibiztos...

A rezsibiztos megakadályozná az energiacégek extraprofitját Az energiacégek szeretnék a rezsicsökkentés miatt lecsökkent extraprofitjukat pótolni - véli a Fidesz rezsicsökkentésért...

Orbán továbbra is az...

Orbán továbbra is az egyszámjegyű jövedelemadó híve A kedvező gazdasági folyamatok, így például a növekedés, a rezsicsökkentés és a bővülő foglalkoztatottság folytatására számít...

Lezsák Sándor szerint...

Lezsák Sándor szerint újjászerveződött az ország Négy esztendővel ezelőtt újjászerveződött ez a haza - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön Lakiteleken,...

MSZP: csökkent a születésszám, bukott a Fidesz családpolitikája

MSZP: csökkent a születésszám, bukott a Fidesz családpolitikája Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 88 700 gyermek született, 1569-cel, 1,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A politikus ezt a Fidesz "családellenes" politikájának bizonyítékaként értékelte, hozzátéve: 2006 és 2009 között átlagosan csaknem tízezerrel több gyermek született, mint tavaly.Szerinte a születésszám csökkenésének egyik oka, hogy a kiskeresetűek nem tudják igénybe venni a gyermekek utáni adókedvezményt. Hozzátette: a...

Orbán húsvét után tárgyalna a Mazsihisz vezetésével

"Február 15-én, a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak" - fogalmaz Orbán Viktor kormányfő abban a válaszlevélben, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének küldött, és amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el csütörtökön az MTI-hez. Orbán Viktor megfogalmazása szerint az a veszély fenyeget, hogy "a legnagyobb jó szándék mellett sem halljuk meg egymás...

Egységes jövedelemadó-rendszerrel kampányol az LMP

Egységes jövedelemadó-rendszerrel kampányol az LMP Olyan átrendeződést szeretne az LMP, amely azokon segít, akik kevesebb pénzt keresnek. A tervekről Szél Bernadett társelnök beszélt a Ma reggelben. A párt azt szeretné elérni, hogy aki kevesebbet keres, az több pénzt tarthasson meg - a mostani adórendszer igazságtalan, hiszen aki minimálbéren van, két forintból egyet az államnak ad, aki pedig tőkejövedelemből él, annak 6 forintból 5 marad - mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke az M1 Ma reggel című műsorában csütörtökön. Az adókulcs minimálbér esetén 10, átlagbér esetén 20, afölött pedig 35 százalék lenne az LMP tervei szerint...