Naponta százan tesznek feljelentést a NAV-nál
2014. június 19. csütörtök 08:51
Az úgynevezett közérdekű bejelentések száma, amelyeknek majdnem a felét névvel, címmel vállalják, 2011-ben még a harmincezret sem érte el, tavaly pedig már meghaladta a 37 és fél ezret, vagyis több mint százat naponta - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
A napilap szerint nemcsak a volt férjek és feleségek, a korábbi üzlettársak, az egykori munkavállalók, az átvert ügyfelek vagy vásárlók, és a kigolyózott versenytársak, hanem az erősebb igazságérzettel rendelkező állampolgárok közül is egyre többen tesznek bejelentést az adóhatóságnál.
A Világgazdaság közlése alapján sok bejelentést kap az adóhatóság azoktól, akik hiába kértek, nem kaptak számlát. Nem ritka, hogy a bejelentők saját munkaviszonyukkal kapcsolatban kérik az adóhivatal segítségét, például mert bár teljes munkaidőben dolgoznak, csak részmunkaidőre jelentették be őket, vagy mert attól tartanak, hogy a munkáltató nem fizeti be a fizetésükből levont adót, járulékokat.
A bejelentések mellett az ellenőrzések száma is folyamatosan nő: míg 2011-ben 6460 ellenőrzést zártak le az adószakterületen, addig 2013-ban már 7749-et.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...

