Ma döntenek a rezsicsökkentés harmadik üteméről
A rezsicsökkentés folytatásáról is dönthet az Országgyűlés mai ülésén. A Ház munkája reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd határozathozatalt tartanak. A parlament több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett módosíthatja a közelmúltban elfogadott, 2030-ig szóló területfejlesztési koncepciót. Szintén a benyújtott módosító javaslatokról döntenek a paksi bővítésről szóló egyezmény ügyében. A rezsicsökkentés harmadik ütemét ugyanakkor akár végleges formába is önthetik a képviselők. Fideszes politikusok javaslatukban azt kezdeményezik, hogy a gáz lakossági...Azt kérik a régészek, vegyük vissza végre a Seuso-kincseket
A Magyar Régész Szövetség (MRSZ) a Magyarországon valaha talált egyik legértékesebb kincsleletnek számító, késő római kori Seuso-kincsek visszaszerzését javasolja a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a nemrég meghirdetett műkincs-visszavásárlási program keretében. Az MNB január 16-án hirdette meg Értéktár elnevezésű, 100 millió eurós (mintegy 30 milliárd forintos) keretösszegű programját, melyben minden érdeklődő állampolgár javaslatot tehet arra, hogy milyen külföldi tulajdonba került magyar műkincseket vásároljon vissza a jegybank. Az MRSZ honlapján szerdán közzétett javaslat a késő...Egyre kevesebben tudnak félretenni nyugdíjas éveikre

A Medián szerint nem...
A baloldali ellenzéki közös listát január végén szinte pontosan ugyanannyian támogatták, mint a résztvevő pártokat korábban összesen; a teljes népesség 22 százaléka szavazna az...Rossz előjel: ismét...

Középiskolák figyelem:...
A Rákóczi Szövetség idén is meghirdeti a Kárpát-medencei utazási pályázatát március 15-e alkalmából magyarországi középiskolásoknak. A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a...Hoppál: félmilliárdra...
A havi kétszeri - összesen 150 ezer forintig terjedő - díjmentes pénzfelvételt Hoppál Péter alapvető fogyasztói jognak tartja, amelyből nem engednek. Félmilliárd forintos bírság is...Öt napja van Simonnak, hogy...

A politikai elit...
Schiffer András véleménye szerint itt lenne az ideje annak, hogy az adóhatóság haladéktalanul kezdjen vagyonosodási vizsgálatot az elmúlt tíz év politikai elitjével szemben - az LMP...A KSH szerint elégedettebbek vagyunk a reméltnél
Elégedettebbek a vártnál a magyarok, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szubjektív jóllétet vizsgáló kutatása szerint az élettel való általános elégedettségre vonatkozó kérdésre a tízes skálán 6,15 pont volt a válaszok átlagértéke. A korábbi vizsgálatokból az derült ki, hogy a magyar társadalom a legreményvesztettebbek, legpesszimistábbak közé tartozik az Európai Unióban, a jelenlegi felmérés szerint azonban nem ennyire sötét a kép - mondta Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese a kiadványt bemutató keddi sajtótájékoztatón Budapesten. Az elnökhelyettes ugyanakkor hangsúlyozta:...Az MSZP elnöke Amerikában tárgyal, Gyurcsány viszi a baloldalt

Negyedmilliárddal nem tud elszámolni Mesterházy helyettese?

Paksi matt: az MSZP-s Józsa...
Az MSZP energiapolitikusának, Józsa Istvánnak a cége 6,6 milliárd forintnyi megrendelést kapott a Paksi Atomerőműtől 2000 és 2010 között - hívta fel a figyelmet a fideszes Balla György...Életfogytiglant is...
Akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető lenne a jövőben az, aki súlyosan megzavarja egy közérdekű üzem működését. Az ezt kezdeményező fideszes Boldog István a...Orbán: „a brüsszeli...

Szanyi...

A többség egyetért a paksi...
A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet szerint a magyarok többsége általában egyetért a paksi bővítéssel, azt ugyanakkor ellenzi, hogy azt orosz állami vállalat orosz hitelből...Már két éve, hogy...

Fodor három fővel is frakciót alakítana a parlamentben

Ónos eső: mindenhol visszavonták a riasztásokat
Vasárnap késő este mindenhol visszavonta az ónos eső miatt kiadott riasztásokat az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az OMSZ-nek az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint hétfőre virradó éjszaka még előfordulhat gyenge intenzitású ónos eső, s emiatt hétfőre Vas és Zala megyére még kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint viszont hétfőn napközben már alapvetően derült, száraz időre van kilátás, legfeljebb nyugaton, délnyugaton lehetnek erősen felhős területek. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 8 és mínusz 3 Celsius-fok között alakul, az Alföldön..."Érthetetlen a német megszállás emlékműve miatti ellenkezés"

A rovat további témái
- Gyurcsányék Paksról: harminc ezüstért Júdások vagytok
- Fidesz: Mesterházy újabb korrupciógyanús ügyben hallgat
- Szili Katalin pártja az őszödi beszéd kiszivárogtatásának tisztázását kéri Pintértől
- Korlátozzák a sebességet az M7-es Somogy megyei szakaszán
- Megint nem lett senki milliárdos az ötös lottón
- Gyurcsány 79 millió osztalékot kapott, Orbán felcsúti házat vett
« Előző
19143 | 19170 | 19197 | 19224 | 19251 | 19278 | 19305 | 19332 | 19359 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A kánikula mellett frissítő zivatarok...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Jakubinyi László a Jó ember-díj idei...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...