Ujhelyi nem akar MSZP-elnök lenni, de támogatja, akárki is lesz
2014. május 30. péntek 16:36
Nem akar az MSZP elnöke lenni Ujhelyi István, az MSZP megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselője. Ez a politikus Facebook-oldalán olvasható pénteki bejegyzésből derül ki.
Ujhelyi István közölte: az elmúlt héten "sokan és sokféleképp igyekeztek meggyőzni arról, hogy legyek az MSZP következő elnöke".
Mint írta, meghallgatva az elvárásokat először arra jutott, hogy - amennyiben ez a párt érdeke - az év végéig, pártelnökként egyfajta hídépítő szerepet vállal.
A szocialista politikus utalt arra, hogy az országos párttanács döntése értelmében várhatóan teljes, felmenő tisztújítás következik az MSZP-ben, amely nem átmeneti időre, hanem két évre választja meg a párt következő vezetését.
"Ezt a felelősséget pedig elnökként így nem tudom vállalni" - fogalmazott. Közölte: pártja és a választóik is azzal bízták meg, hogy a következő években az EP-ben képviselje a magyar érdekeket.
Ujhelyi István szerint ez a két, egymással össze nem mérhető feladat ebben a konstrukcióban szinte teljesíthetetlen.
A megválasztott EP-képviselő támogatásáról biztosította az MSZP új elnökét, "legyen végül bárki az".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...