Negyven év munkaviszony után nyugdíjat adnának a szocik
Az MSZP egy ésszerű, a korai nyugdíjba vonulásra nem ösztönző, de 40 év munkaviszony után igényelhető korengedményes nyugdíj bevezetését javasolja.Erről Korózs Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője beszélt szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, Magyarországnak el kell érnie, hogy minél kevesebb fiatal hagyja el az országot, mert a 600 ezer külföldi munkavállaló a szétszakadó családok mellett a nyugdíjrendszert is nehéz feladat elé állítja. Az MSZP elnökségi tagja szerint a magyar "gazdasági menekültek" hiányzó adóforintjai miatt 2-3...
Orbán nem hátrál, továbbra is kárpátaljai autonómiát sürget
Ismét kiállt a kárpátaljai magyarok autonómiája mellett Orbán Viktor miniszterelnök, aki pénteken az M1 Az este című műsorában azt is hangsúlyozta az ukrán válsággal összefüggésben, hogy Magyarországon biztosított a stabil energiaellátás. A kormányfő beszélt továbbá arról, hogy szeretné, ha ősszel döntéseket hozhatnának a devizahitelesek ügyében.A múlt heti beiktatási beszédében a kárpátaljai magyarok autonómiájáról tett, többek által bírált kijelentését megerősítve Orbán Viktor Az estében kifejtette: "mi egy stabil és demokratikus Ukrajnában vagyunk érdekeltek (...),...
A Jobbik szerint „Ausztria hercegnője” nem lehet jövőkép
A Jobbik álláspontja szerint ha az Európai Unió eltér a közös alapértékektől, akkor a pusztulás felé tart. Staudt Gábor, a párt EP képviselőjelöltje pénteki sajtótájékoztatóján úgy vélte: az Európai Egyesült Államok koncepcióját támogató pártok nemhogy megállítani nem tudják az Eurovíziós Dalfesztivállal összefüggésben kicsúcsosodott tendenciákat, de még a problémafelvetésig sem jutottak el.Közös alapértékeknek nevezte a görög gondolkodást, a római jogot és a keresztény erkölcsöt, s szavai szerint ezek csak a nemzetek Európája koncepciójában maradnak meg.A dalverseny győztesére,...
Hungarikum lett a magyar...
Hungarikum lett a magyar akácfa és a magyar akácméz - a Hungarikum Bizottság döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelentette be pénteken Szarvason, a testület kihelyezett...Felére csökkent a...
A gyógyszerészszakma presztízsének további erősítését szorgalmazták a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetői azon a pénteki...
Lelepleznék a...
Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője szerint a nyilvános vita nem jelent egy platformot, összeborulást a Jobbikkal, hanem arra...
Hogy lehet "egy nagyon...
A Jobbik szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) "nagyon szokatlan" eljárást folytat Kovács Béla EP-képviselő ügyében. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője pénteki budapesti...Egymást jelentik fel a...
Az elmúlt év majdnem kétezer vagyonosodási vizsgálatának negyede állampolgári bejelentés alapján kezdődött - írja a Magyar Nemzet. Tízből átlagosan nyolc alkalommal bukkant hiányosságokra...Jövő hét közepén meg már...
Pénteken reggel még felhőszakadás és jelentős eső miatt van figyelmeztetés Baranyában, Budapesten és tizenkét megyében. Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyére másodfokú figyelmeztetést...A rezsibiztos szabadulna a közműszolgáltatók trösztszemléletétől
Meg kell szabadulni a trösztszemlélettől, a nonprofit jellegen van a hangsúly - mondta a Magyar Hírlapnak a Fidesz képviselője. A Fidesz mindenképpen azt szeretné, ha az ipari rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatot már a tavaszi ülésszak ideje alatt tárgyalhatná, majd elfogadná az Országgyűlés - mondta Németh Szilárd, a Fidesz képviselője a Magyar Hírlapnak. A lap pénteki számában megjelent interjúban a politikus azt mondta: fontos, hogy megalapozottan készítsék elő a nonprofit közműszolgáltatók működéséhez szükséges törvényjavaslatot. Úgy fogalmazott: "amennyiben ez...Lemondott a szkinhed múlttal vádolt MSZP-s, Molnár Zsolt
Lemondott budapesti elnöki tisztségéről az MSZP-ben Molnár Zsolt. A szocialista politikus ezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be csütörtökön, hozzátéve: a jövőben csak szakpolitikával akar foglalkozni. Döntését az elmúlt napok "nemtelen támadásaival" indokolta, ezek között említette állítólagos szkinhed múltjának felemlegetését is. A politikus elmondta, hogy széleskörű összefogással le fogják váltani a mostani hatalmat Budapesten az önkormányzati választásokon. Hozzátette: ezt az összefogást szeretné segíteni, de az személye miatt "adott...Folt eshet a tokaji becsületén: vizsgálat indult az állami borcégnél
Komplex belső vizsgálat kezdődött az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt.-nél, amely kiterjed a borkészletre is - tájékoztatta a cég az MTI-t. Az MTI azt követően kereste meg a társaságot, hogy a Magyar Nemzet és a Népszabadság csütörtökön arról írt: hárommilliárd forintnyi borkészletének értékesítését függesztette fel a társaság. A közlemény szerint a cég korábban alkalmazott "borkészítési" technikái vagy a nyilvántartások hibás kezelése miatt a készleten levő boroknál jelentős lehet azoknak a tételeknek az aránya, amelyek a társaság és a Tokaji elnevezés...
Elhunyt az Egri csillagok...
Életének 93. évében elhunyt Szécsényi Ferenc Kossuth-díjas operatőr, érdemes és kiváló művész, a Magyar Mozgókép Mestere, a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének örökös...Kilépett medréből a...
A dél-balatoni vasútvonalon kialakult időjárási helyzet miatt több rendkívüli intézkedést vezetett be a MÁV-Start - közölte a...
Tagadja a jobbikos Kovács,...
Soha nem voltam sem magyar, sem külföldi titkosszolgálat tagja, soha nem működtem velük együtt és megkeresés sem volt a részükről - jelentette ki Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti...Vége a magyar...
Bezár 2014. június 30-án a magyar közösségi oldal, az iWiW - közölte az oldalt üzemeltető Origo Zrt. az MTI-vel csütörtökön. A...
Schiffer száműzné az...
A Lehet Más a Politika kemény és következetes kontrollja akar lenni a kétharmados kormánynak - jelentette ki Schiffer András,...
Medián: megelőzte a Jobbik...
A Medián felmérése szerint megelőzte a választani tudó biztos szavazók körében a Jobbik az MSZP-t. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kutatását csütörtökön megjelent számában...Bajnaiék "hegynek felfelé fociznak" mostantól
Európai parlamenti választásokra készül az Együtt-PM, ezúttal egyedül. Szépítést remél Bajnai Gordon. Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, az EP-választás a pártnak - egy olyan pártnak, amely egy éve jött létre - azért fontos, hogy megmutassák, van önálló alternatívaállító képességük, és majd utána, az önkormányzati választáson folytassák a fejlődést. Hangsúlyozta, hogy jelenleg egy feladatuk van: az EP-választáson a lehető legtöbb szavazatot szerezni. Szigetvári Viktor azt mondta, két mandátumot már komoly sikernek tartana....Kémkedéssel vádolják a Jobbik egyik politikusát
A Magyar Nemzet meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint a jobbikos Kovács Béla ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést kémkedés gyanúja miatt. Az előterjesztés részletes indokolását egy minősített irat tartalmazza, az eljárásról további tájékoztatás nem adható. Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn diplomáciai úton Martin Schulzhoz, az Európai Parlament elnökéhez fordult, indítványozva, hogy az Európai Parlament függessze fel Kovács Bélának, az Európai Parlament képviselőjének mentelmi jogát - közölte a Magyar Nemzettel Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség...Európa legolcsóbb villamos-energiáját szeretné Némethné
A kormány elkezdi a nonprofit közműszolgáltatók kialakítását annak érdekében, hogy a lakossági rezsicsökkentés után megkezdődhessen az ipari rezsicsökkentés - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy szerdai budapesti rendezvényen. A miniszter az MVM Partner Zrt. konferenciáján - ahol az energiatudatos vállalkozásokat díjazták - közölte: az ipari rezsicsökkentéshez szükséges közszolgáltatási törvény elfogadását követően nonprofit közműszolgáltatókat hoznak létre."Alacsony energiaárakat kell kínálnunk ahhoz, hogy Magyarország megőrizze versenyképességét" -...
A rovat további témái
- Halálra gázolt egy 12 éves fiút az autóbusz Heves megyében
- Banki előrejelzések szerint egyre többet fogunk költeni
- A liberális Fodor új megoldást akar a devizahitelesek megsegítésére
- Széles Gábor végrehajtási eljárást indított Gyurcsány ellen
- Semjén a baloldal szervilizmusát ekézte a kampánygyűlésen
- Kvázi "politikai minisztérium" lesz a Miniszterelnökség
« Előző
19251 | 19278 | 19305 | 19332 | 19359 | 19386 | 19413 | 19440 | 19467 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...

