Jövő hét közepén meg már itt a 30 fokos nyári idő
2014. május 16. péntek 08:48
Pénteken reggel még felhőszakadás és jelentős eső miatt van figyelmeztetés Baranyában, Budapesten és tizenkét megyében. Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki, mivel itt 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat. Sok esőre lehet számítani Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyében is.
Szombaton az északkeleti megyékre és a fővárosra még mindig elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben felhőszakadás miatt, de az ország többi részében a mostani állás szerint nem várható ennyire sok eső. A Dunántúlon még erős lesz az északnyugati, északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14-21 fok között alakul.
Vasárnap kicsit tovább melegszik az idő, nyugaton pedig már több-kevesebb napsütés is várható, de még mindig kialakulhat helyenként zápor, zivatar.
A jövő héten pedig már 27 fok is lehet, míg csütörtökre megérkezhet a 30 fokos nyár.
Forrás: OMSZ
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

