Schiffer száműzné az "offshore-lovagokat"
2014. május 15. csütörtök 10:12

A Lehet Más a Politika kemény és következetes kontrollja akar lenni a kétharmados kormánynak - jelentette ki Schiffer András, az LMP társelnöke.
Schiffer András az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, már az első napon négy törvényjavaslatot nyújtott be a párt: az egyik ilyen a magyar termőföld, a helyi közösségek védelmében a földtörvény módosítása volt, a devizahitelesek érdekében tett javaslatuk pedig lehetetlenné tenné azt, hogy egy közjegyzői okirat alapján „különböző gengsztercsoportok" rátörjék a házat hitelkárosult családokra - fogalmazott a társelnök.
A párt továbbá újra elővette az aktanyilvánossági törvényjavaslatot, illetve azt a javaslatot is, amely az „offshore-lovagokat" száműzné az állami önkormányzati megrendelések környékéről - fejtette ki Schiffer András, példaként említve a Párizsi Udvar eladását illetve Andy Vajna cégét is.
„Ne lehessen kiszivattyúzni a jövedelmeket gátlástalanul Magyarországról. Az első lépés az, hogy a politikai elitnél kell egy kemény összeférhetetlenség, és az állami önkormányzati pénzek környékéről el kell zavarni az offshore hátterű cégeket" - fogalmazott Schiffer András.
„A fő kérdés az, hogy lehet-e olyan új irányt szabni a magyar fejlődésnek, amelyik szakít azzal a negyedszázados tendenciával, hogy az alacsony, kevés bérért dolgozó, kiszolgáltatott, képzetlen munkaerőt kiszolgáltatja a külföldi tőkének és a hazai oligarcháknak. Olyan irányt szeretnénk szabni, amely alapvetően a képzésen, a tudásgazdaság fejlesztésén alapul és a helyi gazdaságot, a hazai kis és középvállalkozói szektort szeretnénk megerősíteni" - fogalmazott Schiffer András, hozzáfűzve azt is, hogy véleménye szerint törvényben rögzíteni kellene a minisztériumok legfőbb hatásköreit.
Közölte: az LMP hiányolja, hogy a fenntartható fejlődésnek nincsen minisztériuma. „Olyan komplex irányítást szeretnénk, amely egységben kezeli a természeti erőforrások védelmét, a klímavédelmet, az energiapolitikát" - húzta alá a társelnök, kiemelve, hogy szerinte a Fidesz szembefordult 2010-es ígéreteivel, azzal, hogy vidékfejlesztés helyett újra földművelésügyről beszélnek, vagyis továbbra is agrárpolitikában gondolkodnak vidékfejlesztés helyett.
Schiffer András arról is beszélt, nem támogatták ugyan a törvényalkotási bizottság összefoglaló jelentését a kilakoltatási moratóriummal kapcsolatban - amely elvetette az LMP-s javaslatot is -, azonban a moratórium meghosszabbítását a párt mind az öt tagja támogatta.
Forrás: M1 - Ma reggel
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Nézze meg, milyen időjárásra...