A Jobbik szerint „Ausztria hercegnője” nem lehet jövőkép
2014. május 16. péntek 17:54

A Jobbik álláspontja szerint ha az Európai Unió eltér a közös alapértékektől, akkor a pusztulás felé tart.
Staudt Gábor, a párt EP képviselőjelöltje pénteki sajtótájékoztatóján úgy vélte: az Európai Egyesült Államok koncepcióját támogató pártok nemhogy megállítani nem tudják az Eurovíziós Dalfesztivállal összefüggésben kicsúcsosodott tendenciákat, de még a problémafelvetésig sem jutottak el.
Közös alapértékeknek nevezte a görög gondolkodást, a római jogot és a keresztény erkölcsöt, s szavai szerint ezek csak a nemzetek Európája koncepciójában maradnak meg.
A dalverseny győztesére, az osztrák Conchita Wurstra utalva azt mondta: jó válasz nem adható egy gyermeknek, aki felveti, hogy "a néninek szakálla van", ráadásul ez azt sugallja, hogy ez egy választható jövőkép. Egy felnőtt ember olyan életet él, amilyet akar, de a médiában nem szabad olyan módon megjeleníteni, ami a gyermekek egészséges fejlődését, a hagyományos keresztény erkölcsök alapján álló családmodellt rombolja - fejtette ki.
Dúró Dóra, a párt szóvivője arról beszélt: Európa akkor lehet erős, ha a családokra épülő társadalomszervezést, a nemzeti hagyományok ápolását nem szorítják háttérbe. Mint mondta, a bevándorlás támogatása helyett a családtámogatásra helyeznék a hangsúlyt, emellett a nemzetállamok szuverenitását tabu kérdésnek tekintik.
A párt aktivistái által bemutatott, az eurovízió-győztest és a Jobbik által képviselt értékeket szembeállító transzparensekre utalva kiemelte: képzett, a haza iránt elkötelezett példaképeket szeretnének a gyerekek elé állítani egyebek mellett a kultúra területén.
MTI – Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

