2,5 milliárdot kapnak a büdzséből az egy százalék feletti pártok
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megállapította a pártok működésére fordítható állami költségvetési források elosztási arányát. A mintegy 2,5 milliárd forintot az országgyűlési választáson egy százaléknál nagyobb támogatást szerző pártok között osztják szét. A pártok az elkövetkező négy évben ennek az aránynak megfelelően részesülhetnek az állami támogatásból.Az NVB döntéséről a nemzetgazdasági miniszternek küldenek tájékoztatást.A törvény szerint az állami költségvetésből a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát egyenlő arányban az Országgyűlésben országos listán...
Három jelölt közül választják meg az Akadémia új elnökét kedden
Nincs változás a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöki posztjára előterjesztett személyek vonatkozásában, a jelölőbizottság Lovász László matematikust, Maróth Miklós klasszika-filológust és Németh Tamás agrokémikust javasolja az MTA jövő heti közgyűlésén. "Május 6-án 11 órakor Pálinkás József, az MTA jelenlegi elnöke zárt ülést rendel el, ezután előterjesztem, kiket javasolunk, és titkos szavazással fogjuk megválasztani a Magyar Tudományos Akadémia új vezetőjét, aki az intézmény történetében a huszadik lesz a sorban" - mondta Vizi E. Szilveszter, a jelölőbizottság...A Jobbik részt vesz az Együtt-PM-vita hétfői egyeztetésén
A Jobbik részt vesz az Együtt-PM által kezdeményezett hétfői egyeztetésen, amely az EP-választáson induló pártok vitájáról szól, és arra szólította fel a Fideszt és az MSZP-t, hogy jelenlétükkel is valljanak színt az Európai Unió és Magyarország jövőjével kapcsolatos elképzeléseikről. Dúró Dóra országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy minden kezdeményezésnek örülnek, amely a programalapú viták szervezését szolgálja. Az MSZP-nek és a Fidesznek címezve azt írta: saját választóik cserbenhagyásának is tekinthető, ha ismét "gyáván...Orbán: nem a nácik, hanem a...
Pontosnak és makulátlannak tartja erkölcsi szempontból, gesztusrendszerének történelmi tartalmát tekintve a német megszállás áldozatainak emlékére a fővárosi Szabadság téren állítandó...Jó hír a...
A nemzeti bíróság a szerződéses felek közötti egyensúly helyreállítása és a szerződés érvényességének fenntartása céljából helyettesítheti a tisztességtelen szerződési feltételt a nemzeti...Ma kezdődnek a ballagások,...
A hosszú hétvége miatt egyes középiskolákban már ma délután elballagnak a diákok. Az írásbeli érettségik hétfőn a magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv vizsgákkal...Eltávolították a...
Egyenként távolították el a rendőrök a budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű építési területéről kedd délután azokat a...
EP-választás: nem...
A Kúria elutasította a Demokratikus Koalíció (DK) felülvizsgálati kérelmét és helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság...
Két hét alatt 120...
Országjárásba kezd jövő hétfőn a Fidesz-KDNP: a pártszövetség európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltjei és vezető politikusai mintegy 120 helyszínen tartanak majd kampánygyűlést -...Frakcióvezető és „törvényalkotási szuperbizottsági” tag lesz Schiffer
Konstruktív ellenzéki szerepre készül a Lehet Más a Politika, amely kemény és következetes kontrollja akar lenni a kétharmados kormányoldalnak - mondta Schiffer András az LMP társelnöke kedden Balatonalmádiban, miután megalakult az ellenzéki párt parlamenti frakciója. Schiffer András bejelentette, hogy az LMP-frakció vezetőjévé választották, emellett a „törvényalkotási szuperbizottság" tagja lesz. Helyettese Szél Bernadett lesz, akit a nemzetbiztonsági bizottság tagjának jelölnek.Sallai Róbert Benedeket jelölik a fenntartható fejlődés bizottsága elnökének, Ikotity...
Előrehozta a családtámogatási ellátások utalását az államkincstár
Előrehozta a családtámogatási ellátások utalását a Magyar Államkincstár, így már keddig átutalja az áprilisi összegeket a május elsejei munkaszüneti nap miatt - közölte a kincstár kedden. A tájékoztatás szerint minden ügyfél, a bankszámlások és a postai kifizetést választók is megkaphatják az ellátást kedden vagy szerdán. Az intézkedés több tízezer családot érint. A családtámogatási ellátások közé tartozik a családi pótlék mellett az anyasági támogatás, a gyermekgondozási segély (GYES), és a gyermeknevelési támogatás (GYET).Egy hetük maradt a plakátok eltávolítására a pártoknak
Egy hetük van az országgyűlési választáson induló jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat. A választás után három héttel sok településen láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra kihelyezett választási plakátok. A választási törvény szerint a szavazás napja után egy hónapon belül, tehát május 6-án 16 óráig kell eltüntetni ezeket a plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték. Ha a plakátokat nem távolítják el időben, Budapesten a...Panasszal még lehet élni,...
Jogerős az áprilisi országgyűlési képviselő-választás eredménye, miután a Kúrián hétfőn az utolsó jogorvoslati eljárás is...
A DK távol marad, de az LMP...
Az LMP részt vesz azon a vitán, amelyet az Együtt-PM kezdeményezett az EP-választáson listát állító pártok számára - jelentette be a hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Meszerics Tamás,...Brüsszel nem függesztette...
Az Európai Bizottság nem függesztette fel a Magyarországnak szánt kifizetéseket, de választ vár a magyar hatóságoktól azokra az aggodalmaira, amelyek az uniós források felhasználásának...Elzárhatja átmenetileg a...
Elképzelhetőnek nevezte a Fidesz szóvivője, hogy rövid, átmeneti ideig az Európai Bizottság nem fizet ki Magyarországnak uniós forrásokat. Zsigó Róbert azonban hangsúlyozta, a...Indulna a balatoni...
Sok a szúnyog a Balatonnál, így elrendelték az idei első kémiai irtást. Az időjárás miatt azonban még kérdéses, hogy sikerül-e teljesíteni azt a május elsejével kezdődő hosszú hétvégéig,...Légpuskával szemen lőtte...
Állítása szerint nem szándékosan lőtte szemen szomszédját egy nagykanizsai férfi, aki maradandó károsodást okozott a meglőtt idős asszonynak - közölte hétfőn a Zala Megyei...Simon Peresz: a holokauszt fájdalma felejthetetlen
A holokauszt fájdalma felejthetetlen, és nem is szabad elfelejtenünk, ezért leckeként kell felhasználnunk a fiatalabb generációk számára, hogy óvakodjanak beengedni az antiszemitizmust, a gyűlöletet, a rasszizmust az életükbe - mondta Simon Peresz, Izrael elnöke vasárnap a budapesti Élet menetén elhangzott videoüzenetében. Az izraeli államfő kiemelte: Magyarország történelmében igen sok dicső momentum van, de "a soá eseményei még mindig szégyenként szennyezik be". Nem engedhetünk meg semmiféle olyan megnyilvánulást, amelynek bármi köze van a nácizmus és az...
Széllel, esővel és lehűléssel kezdődik a május
Április utolsó napjaiban is marad a változékony idő, többfelé várható zápor, de nappal néhol 25 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Május elsején több órára kisüthet a nap, de a hosszú hétvégén már többfelé viharossá fokozódhat a szél, és legfeljebb 14 fok lehet - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi tájékoztatásában. Az országos középtávú előrejelzés szerint hétfőn az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett délnyugaton kevesebb, másutt hosszabb időre kisüt a nap. Legnagyobb eséllyel a délnyugati, nyugati megyékben, illetve északon alakul ki záporeső, zivatar....Közel egymillióba kerül a méreg, amivel Welsz megölte magát
Legálisan csak orvosok férhetnek hozzá ahhoz a méreghez, amely a feltételezések szerint szerint kioltotta Welsz Tamás életét, de még a gyógyászatban dolgozók is csak különleges esetben és komoly adminisztráció után - írja a Blikk. Welsz Tamás feltételezések szerint a feketepiacon juthatott hozzá a nátrium-pentotál szérumhoz. Egy adag ára a nyilvánosan föllelhető adatok szerint a hivatalos forgalomban közel 900 ezer forint. Az érzéstelenítőként és altatószerként, igazságszérumként és egyes amerikai tagállamokban kivégzésre használt méregként szolgáló nátrium-pentotál iránt...A rovat további témái
- Nincs telitalálat az ötös lottón, de a Joker 15 milliót fizet
- Meghalt egy munkás a debreceni Nagyerdei Stadionnál
- Változtatnának a hitelezést lassító szabályozási rendszeren
- Jobbik: az MSZP-sek örüljenek, hogy nem börtönpriccset kaptak
- Több ezer érvénytelen ajánlást adott le Bokros Lajos pártja
- Tíz bizottságot vezetnek a kormánypártok, ötöt az ellenzék
« Előző
19359 | 19386 | 19413 | 19440 | 19467 | 19494 | 19521 | 19548 | 19575 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

