A Jobbik részt vesz az Együtt-PM-vita hétfői egyeztetésén
2014. április 30. szerda 14:13
A Jobbik részt vesz az Együtt-PM által kezdeményezett hétfői egyeztetésen, amely az EP-választáson induló pártok vitájáról szól, és arra szólította fel a Fideszt és az MSZP-t, hogy jelenlétükkel is valljanak színt az Európai Unió és Magyarország jövőjével kapcsolatos elképzeléseikről.
Dúró Dóra országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy minden kezdeményezésnek örülnek, amely a programalapú viták szervezését szolgálja. Az MSZP-nek és a Fidesznek címezve azt írta: saját választóik cserbenhagyásának is tekinthető, ha ismét "gyáván megfutamodnak" a nyilvános vita elől és ezzel azt sugallják, hogy takargatnivalójuk van.
A szóvivő kiemelte: a Jobbik "most sem árul zsákbamacskát": EP-programjukban is egyértelművé teszik, hogy alapvető céljaik közé tartozik a bérek európai szintre emelése, hazai termelő munkahelyek létrehozása, a magyar föld megvédése az oligarcháktól és a külföldiektől, valamint a Nemzetek Európája koncepció érvényesítése.
Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa szerdán közleményben jelezte: hétfő délelőttre hívják egyeztetésre az EP-választáson induló pártok képviselőit annak érdekében, hogy közösen alakítsák ki a pártok Európa-programjáról tartandó vita játékszabályait.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

