Jobbik: az MSZP-sek örüljenek, hogy nem börtönpriccset kaptak
2014. április 25. péntek 16:38

A Jobbik szégyennek tartja, hogy az MSZP "műhisztériát" gerjeszt az általuk javasolt parlamenti alelnök személye ellen.
Mirkóczki Ádám (képünkön), a párt szóvivője pénteken közleményben reagált arra, hogy az MSZP provokációnak nevezte Sneider Tamás parlamenti alelnöki jelölését. A jobbikos politikus úgy fogalmazott: szégyen, hogy az az MSZP, amely "egy pufajkást és a D-209-es fedőnevű kommunista ügynököt miniszterelnöki bársonyszékbe ültette, és amely a kommunista állampárt haszonélvezőit továbbra is soraiban tudja, műhisztériát gerjeszt" az ügyben. A leszerepelt maffiabaloldal politikusai inkább annak örüljenek, hogy a fideszes "el nem számoltatás következtében nem börtönpriccshez", hanem parlamenti székhez jutottak - jegyezte meg.
A szóvivő gyomorforgatónak nevezte, hogy miközben Sneider Tamásnak a szociális bizottság elnökeként végzett négyéves korrekt, részrehajlás nélküli ülésvezetést a háttérben még az MSZP politikusai is megköszönik, addig a parlament üléseit rendszeresen egyoldalúan vezető szintén MSZP-s Ujhelyi István gyalázkodó közleményeket jegyez.
Ujhelyi István korábbi közleményében azt írta: az egész ország szégyene lesz, ha egy olyan "fasisztoid múlttal" rendelkező ember, mint Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke lehet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

